MegMinden
2022-03-14

Bereményi Géza

(szinhaz.online.hu)

Zenés portréfilm késül Bereményiről.

Bereményi kalapja címmel készített portréfilmet Papp Gábor Zsigmond, a Budapest retró és A szovjet levelezőpajtás Balázs Béla-díjas rendezője. A zenés dokumentumfilm Bereményi Gézát és sokrétű munkásságát mutatja be – számolt be a magyar.film.hu.

Bereményi-Cseh páros József Attila című szerzeményét a rendező már legelső főiskolai vizsgafilmjében is felhasználta. “Szerintem a legtöbben a Cseh Tamás-dalszövegeket ismerik tőle, a második szintet a filmjei jelentik, de a Magyar Copperfield közönségsikere óta sokak számára íróként is fontos.” Alkotótársaival sokat gondolkoztak azon, hogyan lehetne arányosan megjeleníteni Bereményi 50 éves munkásságának különböző területeit (dalszöveg, próza, film és színház) és közben hitelesen bemutatni az alkotót. “Úgy döntöttünk, hogy az arányokat az határozza meg, hogy mi az, amit a legtöbben ismernek tőle.

Bereményi kalapja így a szerző önéletrajzi ihletésű, Cseh Tamás által előadott dalai köré szerveződik, ezek alapján bemutatva életének egy-egy fontos állomását. “Azt akartuk, hogy Cseh Tamás-dalokból viszonylag több kerüljön be a filmbe, mert azok a dalszövegek is Bereményiről szólnak, miközben meghatározó generációs élménnyé váltak.”

A rendezőtől megtudták, hogy mindenképp ki akarták kerülni a hagyományos, beszélőfejes portréfilm csapdáit: “Az alapvető koncepció az volt, hogy Bereményit a mai nézők és fiatalok számára érdekes módon szólaltassuk meg. Nem akartuk, hogy a nagy író a könyvespolc előtt ülve mesélje el az életét, helyette legyen benne akció, fikció, szerepjáték és sok filmes idézet és archív dokumentum bejátszás. A megrendezett klippekből, illetve a természetes élethelyzetekből és találkozásokból ismerhető meg Bereményi személyisége.”

Forrás és további részletek: magyar.film.hu

Az eredeti írást itt találja.

A kerekesszékre úgy tekintett, mint egy lehetőségre

Honosított játékos Rossi keretében

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek