Felállításának 125. évfordulójára sikerült csupán újjáépíteni és felállítani a Biharországnak nevet adó Bihar község központjában azt a millenniumi emlékművet, amely csodával határos módon élte túl, ha csak részben is, a Partium közelmúltjának történelmi viszontagságait.

Szeptember 12-én, vasárnap délután a településen honos két történelmi magyar egyház temploma közül – mindkettő a falu központjában áll, egymás mellett – a reformátusban tartottak ez alkalomból ünnepi istentiszteletet, ugyanis ennek a kertjében áll az impozáns turulmadaras emlékmű. Igét Tóth Tibor Berekböszörményből meghívott lelkipásztor, a magyarországi Bihari Református Egyházmegye esperese hirdetett Józsué 4. könyvének 4. fejezete első kilenc versének alapján, ösztönszerű és célzatos választással: „ezek a kövek emlékeztetőül lesznek az Izráel fiainak mindörökre”.

Az igehirdető szolgálatát megköszönve Szatmári-Gergely Elemér parókus köszöntötte a szép számban megjelent híveket, az egyházi és világi tisztségviselőket, a meghívottakat és érdeklődőket, majd elődjének, Csernák Béla ny. lelkipásztornak adta át a szót, aki röviden vázolta az emlékmű több mint egy évszázados sanyarú sorsát, illetve megmentésének és rekonstrukciójának pár éves történetét, megemlítve rendre azokat, akik ebben őt mint kezdeményezőt annak idején segítették-támogatták, kiemelve: a mentés és újjáépítés költségeit szinte teljes egészében az egyházközség, annak tagjai és más adományozók állták. Sem a román, sem a magyar államnak ebben része nem volt, talán ezért is volt természetes – más helyszínektől és hasonló alkalmaktól eltérően –, hogy az eseményen nem hangzottak el politikusi kampánybeszédek, egyik oldalról sem…

Az eredeti millenniumi emlékmű egyébiránt a falu északi végében lévő földvárban állott, honfoglaláskori történelmi helyszínen, s bár 1896-os felirattal készült el a magyar ezredév tiszteletére, a források szerint 1897. november 2-án leplezték le az alkalomhoz illő népünnepély keretében. A Trianon utáni impériumváltáskor eltüntették, csak az a földhalom maradt meg a vár közepén, amelyre a monumentális emlékoszlopot állították alkotói. Észak-Erdély visszatérte után, 1942-ben újra felállították, de a háború után ismét leromboltatott, az alkotóköveket szétszórták, a bronz plasztikát elsinkófálták a település és a régió új urai. Csak a kommunista diktatúra bukása után merült fel apránként az újraállítás lehetősége, ám a bukaresti magyar érdekképviselet nem látta esélyét egy „irredenta emlékjel” közterületen való engedélyeztetésének, az egyház és az önkormányzat szorgalmazása ehhez kevésnek bizonyult. Ezért döntöttek úgy végül, hogy a rekonstruált obeliszket, tetején a Kovács Károly szobrászművész által megalkotott turulmadárral az amúgy többnyire nyitott református templomkertben állítják fel.

Az istentisztelet után ide kivonulók meghallgatták az egyházközség énekkarát és az ifjú versmondót (Radnóti Miklós Nem tudhatom-ja hangzott el), a helytörténész rövid prezentációját, majd a két bihari egyházmegye, a magyarországi és a romániai esperese, a római katolikus plébános és a baptista lelkipásztor megáldotta az eredetihez immár sokban (méreteiben és kiképzésében mindenképpen) hasonlító, annak összehordott-visszaszerzett és kiegészített köveiből felépített emlékművet. A rendezvény a Himnusz eléneklésével és az egyházközség szervezte szeretetvendégséggel ért véget Biharon.