MegMinden
2021-08-31

Linux

(index.hu)

Hobbinak indult, mára a világ legelterjedtebb operációs rendszere lett.

Linus Benedict Torvalds 1991. augusztus 25-én egy Usenet csoportban jelezte, hogy egy ingyenes/nyílt operációs rendszer írásába kezdett, ami nem nagy szám, csak egy hobbi. A dologból végül mégis nagy szám lett.

Három évtizeddel később a világ legnagyobb internetes cégei, a nagy felhő-rendszerek, és a világ szuperszámítógépei kivétel nélkül mind Linux operációs rendszert használnak. Nem utolsó sorban 2017 óta a Microsoftot letaszítva a világ legszélesebb körben használt operációs rendszere az Android révén.  

Torvalds munkáját egy oktatásra használt Unix mikrokernel, a Minix ihlette, de volt egy vonása, ami miatt viharos sebességgel fejlődött, hogy mindenki hozzátehette a magáét, ezt a valamit később nevezték el nyílt forráskódnak.

A szerény finn fiatalember által elindított ingyenes és nyílt forráskódú operációs rendszer mára az információs technológiai világ egyik alapvető részévé vált. Az egykor kizárólag összeomlásra képes egylemezes gerilla operációs rendszertől eljutott a világűrig és már nem csak a közösség, hanem vállalatok is fejlesztenek rá irodai programokat, böngészőket, sőt játékokat is.

Nincs pontos nap

A Linuxnak nincs hivatalos születésnapja, jelenleg négy potenciális dátum jöhet szóba, mind 1991-ből. Az augusztus 25-i első említést megelőzi egy kevésbé egyértelmű utalás július 3-án, amikor Torvalds keres valamit dokumentációt, mert épp dolgozik valamin. A 0.01-es kernel szeptember 17-én készült el, de ezt nem jelentette be nyilvánosan. Az első nyilvános Linux verziót hivatalosan október 5-én jelentették be – a leghivatalosabb dátum talán ez lehetne, ha a hivatalosság számítana bármit.

A híres pingvin figura Tux egyébként évekkel később született, amikor egy 1996-os logó alkotásra indított agyvihar csak egy kupac használhatatlan Windows-logó paródiát eredményezett és Torvalds végül megemlítette, hogy neki tulajdonképpen bejönnek a pingvinek. A lényeg, hogy Tux negyedszázados jubileumot ünnepel idén. Fülük érjen bokáig.

Az eredeti írást itt találja.

Schanda: oltásra buzdítjuk az egyetemi hallgatókat is

Feláldozhatók 4

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek