– Míg néhány évvel ezelőtt csak néhány, mára szinte minden kereskedelmi televízió életmód műsorainak repertoárjában megtalálhatók az autós műsorok. Nehéz eredetinek lenni ezen a területen, hiszen a szerkesztőségek mindegyike ugyanabban a tóban halászik. A SpeedZone lépésváltásának története azonban jó példa a „másként, mint mások” örökéletű, de elcsépelt frázisára, melynek interpretálásakor a következőkben nemcsak a szakmai hitelesség, hanem egyfajta ars poetika is megfogalmazódik majd a sorok között.

Egykor jobb időket látott óbudai irodaház földszintjén található a SpeedZone bázisa. Érkezésünkkor hamisítatlan szerkesztőségi hangulat fogad minket. Végignézve az alkotói terepen, néhány pillanat alatt akarva-akaratlanul részesei leszünk az irodai életnek. Feltehetően az arcunkra van írva a helykeresés dilemmája, de a vendéglátóink megnyugtatnak, hogy nem itt, hanem a tárgyalóban fogunk beszélgetni. A nyüzsgő közegtől két lépésre lévő kis helyiségbe tessékelnek minket, ahol mindössze három LEGO tech modell árulkodik arról, hogy a társaságnak van némi köze a benzingőzhöz. A lovagi kerekasztal egyik felén vendéglátóim Barbalics Bence, Vályi István és Csikós Zsolt, akik spontán SpeedZone-történeti rendben ülnek le velem szemben. Pista a legrégebbi munkatárs, ő a Totalcartól váltott Speedzone-ra, Bence az RTL Klubtól, Zsolt pedig nem olyan régen szintén aTotalcar-tól igazolt át ide.

–  Barna András (B.A.): Megadva az ívét a beszélgetésnek, kezdjük a történetet a legelején. Hogy indult a SpeedZone?

Vályi István (V.I.): A SpeedZone online felülete elég régóta létezik már, de sokáig amolyan tetszhalott állapotban volt. A nemrég elhunyt cégalapító kollégánknak, Vince Tibinek az volt vele az elképzelése, hogy egy piacvezető autós portált csinál belőle. Azt mondjuk már korábban is sejteni lehetett, de konkrétan nem fogalmazódott meg bennünk, hogy ez majd a videós tartalmak felé indul el. Én tulajdonképpen már akkor kerültem ide, amikor már ez az irány célként eldöntött tény volt. Ezután már elkezdtek gyűlni a YouTube csatornánkon a tartalmaink, de még nem deklaráltuk őket, így az oldal inkább egyfajta gyűjtő célt szolgált, hiszen más anyagok is helyet kaptak itt.

A SpeedZone egészen pontosan 2016-ban startolt újra, mégpedig úgy, hogy heti egy autós műsort készített a TV2-nek. Ez az időszak szép volt, jó volt, de nagyon sokba került, arról nem beszélve, hogy a magam részéről azt gondolom, hogy a televízióval bizonyos értelemben már nem érdemes foglalkozni. Ugyanis – és ezt igen nehezen értik meg bizonyos piaci szereplők – haladni kell a korral és látni kell, hogy a fiatalok körében már nincsen súlya tévének.

Barbalics Bence (B.B.): Ehhez hozzátenném azt is, hogy az a műfaj, amit mi képviselünk vagy képviselni akartunk a SpeedZone-nal nem túl szofisztikált retorika, ezért finoman fogalmazva sem kifejezetten televízió kompatibilis. Mindenen túl még olyan jogi és egyéb falakba ütköztünk, amivel sok esetben nem tudtunk mit kezdeni.

V.I.: Tulajdonképpen ekkor határoztuk el, hogy elengedjük a tévés vonalat és nekilátunk egy YouTube csatorna felépítésének. Az első adásokat hárman vagy négyen „szögeltük össze”, amire ma már azt mondhatjuk, hogy felnőtt a gyerek, és a SpeedZone egy jól kiforrott struktúrában működik.

–  Amikor elhatároztátok magatokat, hogy átléptek az cybertérbe, akkor ez anno mennyiben volt tizenkilencre lapot húzás?

V.I.: Abszolút az volt, ugyanis nekünk ki kellett találni, hogyan fogunk tévéműsort gyártani a netre, aminek elsődleges feltétele volt egy olyan üzleti modell felállítása, ami majd biztosítja ehhez az anyagi feltételeket is. Ebben sarkalatos szempont és alapvető törekvés, hogy ez a lehetőleg egy olyan konstrukció legyen, ami nem befolyásolja a pártatlanságunkat és a saját véleményünket mondhassuk el mindig és minden esetben, mert csak így maradhatunk hitelesek. Ez egy piszok nehéz feladat, mivel túl kicsi ez az ország ahhoz, hogy akarva-akaratlanul ne lépj rá valakinek a lábujjára.

–  Az őszinte véleményformálás nem mindig kifizetődő, hiszen a kritikák csatornákat zárhatnak el.

V.I.: Ez pontosan így van és el is zárt jópárat…

Csikós Zsolt (CS.ZS.): A SpeedZone e tekintetben sokkal érzékenyebb hely, mint egy nagy, jogi ernyővel rendelkező egyéb oldal, ahol ügyvédek egész hada tud segédkezni, ha ez éppen szükséges.

–  A nézőszám, mint fegyver, mennyire lehet hatékony vért számotokra? Meg tudja védeni a véleményt?

V.I.: Meg, de a középen állás feltétele, hogy el kell fogadni emellé azt a tényt is, hogy az autós médiumot nem az autós cégek fogják eltartani. Minden ellenkező esetben függésbe kerülsz. Ez egy roppant nehéz és kényes helyzet, de szerencsére eddig még mindig mindenre találtunk megoldást, és amikor elértük a százezres követőszámot akkor rájöttünk, hogy ez az irány jó, mert ennek van itthon piaca.

CS.ZS.: Az a koncepció, hogy a márkától, amiről írsz vagy véleményt mondasz, nem fogadsz el az aktuális megjelenésbe hirdetést, mert akkor ily módon le tudod választani a pénzügyi oldalt.

B.B.: Egyébként meg a tévés múltunkból fakadóan ugyanazt az üzleti modellt használjuk mi is, mint a kereskedelmi csatornák, támogatói vannak a műsoroknak és a rovatainknak is. Arra viszont mindig nagyon odafigyeltünk, ellentétben más piaci szereplőkkel, hogy ne nyolcvan partnerünk legyen, hanem kevés, de csak olyanok, akikkel hosszú távon is együtt lehet működni, és ami a legfontosabb, hogy olyanok, akikben mi is hiszünk. Nálunk nem látsz olyan támogatókat, akik mellé mi százszázalékig ne tudnánk odaállni, ilyen például az Axiál és az EuroFleet is, mely utóbbi a használtautó rovatunkban partner.

Az EuroFleetnek van a flottákból visszakerülő járműveiből egy nagy használtautó parkja, amiben volt közöttünk egy nagyon jó szakmai együttállás. Használtautó rovatot mi már nagyon régóta csinálunk, ami egy fontos eleme a műsorstruktúránknak. Tehát egyáltalán nem mellékes a hiteles véleményalkotás szempontjából, hogy milyen autókról beszélünk és miket mutatunk be. Amikor leültünk az EuroFleet-tel beszélgetni egy lehetséges együttműködésről, akkor végignéztük az általuk használt rendszert. Ebben tökéletes képet kaptunk arról, hogy mi történik akkor, amikor visszajön egy autó hozzájuk használtként és utána, hogy kerül ki, hogyan javítják, ellenőrzik és hogyan adnak rá plusz garanciát. Úgy gondoljuk, hogy ez a partneri kapcsolat egy win-win helyzet lett, amiben mind a két fél szívesen adja a másikhoz a nevét.

CS.ZS.: Mi heti egy használtautó tesztet csinálunk. Számunkra fontos, hogy azok autók, amiket bemutatunk, azok a valóságot tükrözzék. Ne legyen például tekert kilométerórája, hogy csak egy emblematikus fémjelet emeljek ki a szektor sajátosságaiból. Egy flottából visszakerült autó esetében minimális a kockázata annak, hogy ott valami „buherálás” legyen. Ez egy fontos garancia, mint ahogy az is, hogy az EuroFleet minden esetben végigtolja a maga tízpontos átvizsgálási metódusát a visszavétel alkalmával.

–  Mondjuk egyetlen egy importőr sem szeret szembesülni negatív kritikával, akár új, akár használt modelljéről is legyen szó. A kritika később sem hat vissza rátok?

V.I.: Azzal kell kezdenem a válaszomat, hogy nincs olyan, hogy objektív újságírás, ezt már Dávid Sándor sok évvel ezelőtt megmondta. Azért vagyunk olyanok, amilyenek vagyunk, mert mi is a saját véleményünket mondjuk el, mert tulajdonképpen mi sem tudunk és nem is akarunk objektívek lenni. Sokszor még egymással sem vagyunk azok, ami néha tetten is érhető az anyagaikban is. Az objektivitást a számok jelentik, ami nem más, mint a német autós újságírás sajátossága, amitől én viszont a meszet rágom a falról. Ugyanis, ez esetben nem tudsz meg arról az autóról semmit, csak azt, hogy hány literes a csomagtartója, amit viszont meg az emberek nem tudnak elképzelni, mert fogalmuk sincsen arról, hogy mekkora az a háromszáz vagy ötszáz liter. Mi a véleményeinkben csak a sokéves tapasztalatra támaszkodunk és arra a rengeteg autóra, amit volt lehetőségünk kipróbálni, tesztelni az évek alatt.

CS.ZS.: 1994 óta vagyok autós újságíró. Ennyi idő alatt az ember óhatatlanul is jól megismeri az importőröket, némelyekkel még barátok is vagyunk, mégis olykor szembesülünk a pressziójukkal. De azt gondolom, hogy azt mindenféleképpen figyelembe kell venni, hogy mi mégis csak a nézőkért vagyunk. Értelemszerűen nem harcolunk egyetlenegy importőrrel sem, de azt be kell látni, hogy egy front ott van közöttünk, amiben mindenki a saját ügyéért áll ki.

V.I.: De hogy mondjunk jót is, én úgy gondolom, hogy felnőtt az importőröknél is a PR-osok egy új generációja, akik megértették a Zsolt által mondottakat, és már nem az erő oldaláról akarnak tárgyalni és instruálni téged.

–  Ha már a német autós újságírás előkerült, akkor az azért mindenképpen megjegyzendő, hogy – bármilyen séma szerint is megy a Lajtán túl egy bemutató vagy egy teszt megírása – mégis csak súlya van annak, amit ott egy kolléga leír. Ebben egyetérthetünk?

CS.ZS.: Azt gondolom, hogy nem véletlenül aggónak olykor az importőrök kommunikációs munkatársai, mert azért lássuk be, hogy nagy kárt lehet okozni ezen a piacon. Ha leírsz valami konkrét rosszat, amin később nagyon komolyan elgondolkoznak a vevők, akkor akár az egész az évi kontingenst visszahívhatja a gyár, ami óriási veszteséget jelent.

V.I.: Itt jegyzem meg, hogy volt már olyan az előző életünkben, hogy visszavontak egy ilyen vélemény, ténymegállapítás miatt autót. Ebben az esetben teljesen igazunk volt, mégis azt mondták, hogy miattunk van, nem pedig azért, mert a probléma valós volt.

Egyébként ezzel nem a súlyunkat akarom jelezni vagy érzékeltetni, de ha mi nem csináljuk, nem szólunk, nem hívjuk fel bizonyos dolgokra a figyelmet, akkor ki teszi meg? Akkor minek az egész? Egyrészt, amikor elérsz egy bizonyos tömeget, akkor az után már nagy erőt képviselsz, másrészt a videós tartalmaknál szinte azonnali a visszacsatolás. Hiszen, ha a kommentekben sorra jelenik meg másoknál ugyanaz a jelenség, amit felvetettünk, akkor azon mindenkinek el kell gondolkozni, de úgyis mondhatnám, hogy nincs mese, ez vagy az sajnos így van.

CS.ZS.: Teszem hozzá nem könnyű egy ennyire nyitott médiumban kezelni a kommenteket. Én a nyomtatott médiában kezdtem, utána jött az online, és most a videós tartalmak. A kezdetek kezdetén a printben még nem volt a lehetőség visszajelzéseket tenni, de később az online térben megnyíltak a kommentablakok. Nem ritkán négy-ötszáz bejegyzés is érkezett, amiben aztán minden megtalálható volt, minden, amit az ember elképzelt és sokszor az is, amit nem. Az egyik nap német autó bérenc voltam, a másik nap japán és akkor még nem beszéltem az összeesküvéselméletek gyártóiról, meg azokról a beszólásokról, ahol azt taglalták, hogy ki kit fizet le, hogy ilyen vagy olyan véleményt írjak egy autóról.

–  Azt gondolom, hogy itt végteleníteni tudnánk a beszélgetést, annyi sztori kerülne elő. Ehelyett kicsit térjünk vissza az eredeti kerékvágásba. Köztudottan iszonyatos tempóban élünk. Ti hosszú műsorokat készítetek, míg korábban tíz, majd három, mostanság már kb. egy perc a lélektani határ, amit megnéznek a videós tartalmak esetében. Jelent ez valami veszélyt számotokra?

V.I.: Ha jó a tartalom, megnézik. Idehaza ma átlagosan három perc az, amit megnéznek, nekünk több mint tizennyolc, az rengeteg. Hatvanötmillió nézett percünk van havonta, és ez pedig szintén nagyon-nagyon sok. És ez nem csak abból van, hogy gyűlnek az anyagok, hanem abból is, hogy egy csomó adást visszanéznek.

B.B.: Egyébként abban egyetértek a tényfelvetéssel, hogy a világon tényleg ez a trend. Ez főként annak köszönhető, hogy bővültek a platformok a Tik Tok és társaival, akik kifejezetten arra „gyúrnak”, hogy tíz-tizenöt másodperces videókat gyártassanak, és ezen keresztül vagy ily módon kommunikáljanak a felhasználók.

V.I.: Ma már szinte minden csatornán van autósműsor, de igazából televízióban, a klasszikus tévézésben mégsincsen igazi versenytársunk. Arról nem beszélve, hogy internet ma már szinte mindenhol van, és én egészen biztos vagyok abban, hogy a fiatal vagy fiatalabb generáció sokkal előbb előveszi a telefonját mintsem, hogy bekapcsolja a tévéjét.

B.B.: A szokások is megváltoztak, ma már nem kell hazarohanni azért, mert egy adott műsor akkor kezdődik amikor, hiszen minden visszanézhető. Minket is akkor tud megnézni valaki, amikor akar. Szóval ma már megszűnt az a kérdés, hogy láttad-e a tegnap esti filmet?

Az interjú folytatása ITT olvasható el.