Médiapiac
2020-11-27

Szomjas György 80

Meghonosította az eastern műfaját, feltárta „szigonyhuszonnégy" mindennapjait és bevezetett minket rockzenei undergroundba. 80. születésnapját ünnepli Szomjas György, Balázs Béla- és Kossuth-díjas rendező.

Szomjas György 1940-ben Budapesten született, tanulmányait a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdte, majd 1964-től a Színház és Filmművészeti Egyetemre is felvételt nyert. 1969-től öt éven volt a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja, ahol leginkább szociológiai filmprogramokat támogatott. Pályája kezdetét dokumentumfilmjei határozták meg, majd a játékfilmek felé fordult és leforgatta az első magyar easterneket. Szomjas György pályáját mindig is meghatározta a zene, több műve is eköré épül; hol a rockzene, hol pedig a népzene világába invitálta nézőit. Az rendezőt 1986-ban Balázs Béla-díjjal jutalmazták, 1996-ban kiváló művész címet kapott, majd 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 

https://magyar.film.hu/filmhu/magazin/szomjas-gyorgy-80.html?fbclid=IwAR2rqkMn947pYPORaNT21V2fS7I9-DC0Ir-KpJcIc8g08W7Cy_i9OEQL8cQ

Rendkívül sok időt vesz igénybe a külföldi autók forgalomba helyezése

Nem tudta megnehezíteni a listavezető dolgát a DEAC férfi futsal csapata

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek