Külföld
2021-10-24

Továbbra is komolyak a nézeteltérések az EU és London között az északír protokoll ügyében

Az elmúlt héten tartott konstruktív tárgyalások után is komoly nézeteltérések vannak Nagy-Britannia és az Európai Unió között a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll, ezen belül mindenekelőtt az EU Bíróságának szerepe ügyében - közölte vasárnap a Downing Street. A londoni miniszterelnöki hivatal utalást tett arra, hogy a megállapodás elmaradása esetén a brit kormány egyoldalúan felfüggesztheti a protokoll végrehajtását.

 London és az EU egyre élesebb vitája abból ered, hogy a protokoll alapján Észak-Írország a Brexit után is harmonizált viszonyrendszerben maradt az Európai Unió egységes belső piacával és vámuniójával, annak érdekében, hogy ne kelljen újból fizikai ellenőrzést bevezetni az Ír Köztársaság és Észak-Írország határán. A 499 kilométeres határ a Brexit óta az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára.
    Így viszont a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti áruforgalmat kell eseti ellenőrzéseknek alávetni, annak megakadályozására, hogy Észak-Írországból Írországba - vagyis az unió egységes piacára - ellenőrizetlen termékek kerüljenek be.
    Az észak-írországi megbékélésről kötött 1998-as nagypénteki rendezési megállapodás egyik legfontosabb vívmányaként az egykor katonai szigorral őrzött ír-északír határon hosszú évek óta semmiféle fizikai ellenőrzés nincs.
    A Brexit-tárgyalások során is az egyik elsődleges szempont volt egy olyan megoldás elérése, amely kizárja a fizikai ellenőrzés visszaállítását az ír-északír határon, és ezt a célt szolgálja az észak-írországi protokoll.
    A brit kormány és az észak-írországi britpárti protestáns mozgalmak szerint azonban ez a rendszer veszélyezteti az Egyesült Királyság területi és gazdasági integritását, így Észak-Írország pozícióját is az Egyesült Királyságon belül.
    A Downing Street vasárnapi ismertetése szerint az elmúlt egy hétben Brüsszelben tartott tárgyalásokon a brit kormány képviselői megállapították, hogy bár egyes "korlátozott területeken" van mozgástér közös álláspont kialakítására, az alapvető problémák ügyében azonban továbbra is jelentősek a nézeteltérések.
    A tájékoztatás ezek között kiemelten említette azt a változatlan londoni álláspontot, hogy az Európai Unió Bíróságának a továbbiakban nem lehet szerepe az Egyesült Királyság és az EU közötti vitás kérdések megoldásában.
    A Downing Street állásfoglalása szerint rövid időn belül tényleges haladást kell elérni, és nem lehet a végtelenségig elhúzni a tárgyalási folyamatot, mert az Észak-Írországban tapasztalható problémák nem múltak el.

    Hamarosan eldől, hogy sikerül-e szert tenni a nézeteltérések áthidalásához szükséges tárgyalási lendületre, vagy Londonnak életbe kell-e léptetnie az észak-írországi protokoll 16. cikkelyét - fogalmaz a londoni miniszterelnöki hivatal vasárnapi közleménye.

    A 16. cikkely meghatározza azokat a feltételeket, amelyek alapján London vagy az EU egyoldalú védelmi intézkedéseket tehet - mindenekelőtt felfüggesztheti a protokoll egyes elemeinek hatályát -, ha úgy ítéli meg, hogy a megállapodás végrehajtása súlyos problémákhoz, például kereskedelmi fennakadásokhoz vezet.
 

   A Downing Street tájékoztatása szerint az Európai Bizottság tárgyalóküldöttsége kedden további "többnapi intenzív tárgyalás" céljából Londonba utazik.

Verstappené az első rajtkocka Austinban

Számos vasútvonalon indul több vonat a nyári menetrendi egyeztetés nyomán

MTI

Szerző
Hasonló cikkek