Címlapsztori
2022-04-27

Makóné Fogarasi Hajnalka

Makóné Fogarasi Hajnalka: „A családi szeretet, a családi kötelék, és az anyaföld szeretete olyan lelki táplálékot ad számunkra, amelyekre nekünk felnőtteknek is szükségünk van”

Makóné Fogarasi Hajnalka, a Zsuzsi Erdei Vasút Nonprofit Kft. ügyvezetője

- Beszélünk nyilván a Zsuzsiról, hiszen Debrecenben mindenki ismeri, még akkor is, hogyha esetleg nem utazott rajta. Viszont először egy kicsit téged ismerjünk meg, hogy hogy kerültél a vasúthoz, miközben azt olvastam, hogy magyar nyelv és irodalom szakon végeztél Nyíregyházán.

- Ha fogalmazhatok úgy, egy picit messziről érkeztem, és valóban egy nyíregyházi lány lennék. A családom is tősgyökeres nyíregyházi. Nyíregyházán az NYVSC színeiben cseperedtem fel. Húsz évig sportoltam, magyar válogatott atléta voltam, középtávfutóként tevékenykedtem, és mellette a nyíregyházi egyetemen szereztem a magyar-történelem diplomámat. Nagyon sok jó dolgot köszönhetek a sportnak, nem csak egy szemléletformálást, egy értékrendet, hanem olyan készségeket, képességeket, amelyeket az életem során tudtam kamatoztatni. Szerintem az a normális tendencia, amikor egy gyermeknek, egy felnőttnek vannak tervei, és hogyha ezekhez megfelelő képességekhez jut egy kiváló oktatás keretében, akkor könnyű szerrel elérheti azokat. Közel húsz éve élek Debrecenben a férjemmel, és van egy gyönyörű kislányom, Emma, aki az idei évben töltötte be a hetedik életévét. Nagyon ügyes és okos iskolás leányzó, aki minden egyes programra elkísér, elmondja, hogy egy-egy program alatt mi az, amit ő fontosnak tart, javaslatokat tesz, hogy mi az, aminek hangot kell adni, és mi az, ami mondjuk más gyerekeknek is örömet jelent.

- Tehát profi sportoló voltál. Abból nem az következett, hogy a sport területén maradj? Vagy amikor a főiskolát elvégezted, hogy taníts?

- A főiskolás időszakom alatt én végig sportoltam. A sportkarrieremnek két térdműtét és egy trombózis vetett véget, viszont nagyon fontosnak tartottam onnantól magának a sport szeretetének a tanítását, és ehhez már hozzákapcsolódott a természet szeretete, a természet megismerése és az a környezetetikus gondolkodás. A mai világban ennek még nagyobb hangsúlyt kell kapnia az úgynevezett turisztikai szektorban. Ez az irányvonal a sporttanítás szempontjából hosszú időn keresztül az életem szerves részévé vált, illetve itt Debrecenben, amikor átköltöztünk a családdal, a sportolás, a sport szeretete a továbbiakban is részese volt az életemnek, a Hajdú Rendészeti Sportegyesület keretén belül.

- Hogy találtad meg a Hajdú Rendészeti Sportegyesületet?

- Az egymásra találás sorsszerű. Több rendezvényen, több ünnepen dolgoztunk már együtt, közös nézeteket vallunk, a gyerekek jövőjét, a gyerekek világszemlélet-tágítását, a gyerekeknek az aktív sportra, az egészséges életmódra való nevelését tartjuk szem előtt, és ezeknek az alapvető szempontoknak kívánunk hangot adni egy-egy sportos, vagy akár rekreációs rendezvény kapcsán.

- Az is közrejátszott esetleg, hogy a férjed katona?

- Az egy külön irányvonala az életemnek, valóban, a férjem a katonaság szolgálatában áll felderítőként. Azt mondom, hogy a katonacsaládokban a gyerekeknek elmagyarázni, hogy miről is szól jelen pillanatban a nemzetközi helyzet, elég combos feladat a nem katona életvitelt folytató családokhoz mérten. Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek, a felcseperedő nemzedék mindig pontos, valós információt kapjon, nyilván a korához mérten. Az a gyerek, aki megfelelő készségekkel és képességekkel rendelkezik, akinek a tudását, a nevelését a mai magyar társadalom szolgálja, abból gondolkodó, felelősségtudatos felnőtt fog válni. Tehát a jövő generációjára most nagyon kell figyelnünk, hogy milyen útalapot szánunk neki, mind a család, mind az oktatási intézmények kötelékében.

- Miért éppen Debrecent választottátok húsz évvel ezelőtt?

- A férjem itt dolgozott Debrecenben, én Nyíregyházán tanítottam. Nincs szó nagy távolságról, de azért sokkal kényelmesebb, hogyha maga a munka és az otthon között nincs egy forgalmas útszakasz, és így jött egy határozott döntés, hogy átköltözünk. A sors érdekessége, hogy nem tanárként folytattam a munkásságomat, hanem az értékesítés területen kezdtem el dolgozni egy telekommunikációs cégnél. Ezt így utólag nem bánom, sőt, hálát adok az Istennek, hogy ezt kipróbálhattam, de mindvégig hiányoztak azok a számomra fontos értékek, amelyeket tanultam, illetve a családomtól átvettem. Vagyis a pedagógia, a pszichológia, a gyerekek tanítása, a környezeti nevelés, a környezetetikus gondolkodás, a csapatban való, szabadtéri területen való aktív szabadidős tevékenységek szervezése. Hálát adok a sorsnak, hogy a Zsuzsi Erdei Vasúthoz kerültem. Ennek közel tíz éve, hogy itt dolgozom és itt dolgozhatom. Eleinte PR, marketing szakterületen munkálkodtam, és közel két éve vettem át a cégnek a vezetését. Számos feladatunk van, volt és lesz. Mindig van hova fejlődnünk. A közel kétéves pandémia azért feladta a leckét, de úgy gondolom, összességében, hogy abszolút nincs ok panaszra, hiszen számos kedves gondolatot kaptunk az utasoktól. Ez a két év egy türelemmel telített várakozást jelentett számunkra. Ugrásra készen kellett állnunk, hogy a nyitáskor be tudjuk pótolni azokat az ünnepeket, azokat az elmaradt pillanatokat, amelyek maximálisan családközpontúak, és nagy örömmel tölt el bennünket, hogy az idei évünk végre egy teljes évet ölelhet át, mind a programok, mind pedig a zárt oktatási, nevelési, tanulási folyamatok kapcsán.

- Amellett, hogy az oktatás, a szabadidő természetben való eltöltésének a híve vagy, magához a vasúthoz van valami közöd, vagy ez a szerelem csak az elmúlt 10 évben alakult ki, mióta ott vagy?

- Gyerekkori szerelem a nyíregyházi kisvasút. Ez valahogy egy idő után elcsitult bennem, és soha nem gondoltam, hogy ennek az emléke újra fog éledni egy egészen más városban, amely pezsgő és megújulásra kész, hiszen Debrecen turizmusa, kulturális élete mindig színes és új lendületet hoz évről évre. Hosszú időszakra nyúlik vissza ez a történelmi múlt, és ennek nagyon fontos részét képezi a kisvasút. Megdöbbentő volt, de számomra tényleg a mai napig nagy öröm az, hogy a Zsuzsi Erdei Vasútnál dolgozhatok. Egy nagyon jó csapattal, nagyon jó kollegialitással rakjuk össze az éves programajánlót. Készen állunk megvalósítani az utaskéréseket, kívánalmakat, amelyek a családok bármelyik tagjától érkeznek. Nyilván elsőbbséget élveznek a gyerekek a kérései, amelyeket a legfontosabbnak tartunk.

Fotó: https://zsuzsivasut.hu/galeria/

- Ez az év azért is különleges, mert idén 140 éves a Zsuzsi Erdei Kisvasút, amely pár évvel ezelőtt megújult, amikor a pályát és a mozdonyokat is felújították. Ez már a te munkásságod alatt történt?

- Egy része igen. Az első nagyobb felújítás 2012-ben történt. A második 2019 tavaszán indult el. Ekkor mozdonyokat, vasúti személykocsikat, illetve műemléki védettség alatt álló épületeket újítottunk fel, valamint a 17 kilométeres pálya azon 7 kilométeres szakaszát is, amely a Hármashegyalja erdő szívébe vezet. Egy teljesen megújult arculattal, család-, és utasbarát szemlélettel nyithattuk meg a kapuinkat 2020. július 18-án. Közel két év csendesség után a nyitás hihetetlen örömmel töltötte el a hozzánk érkező családokat. A '21-es évben fél évet tudtunk nyitva lenni, illetve 2020-ban ez összesen 3 és fél hónapot jelentett számunkra. És 2022-ben a Zsuzsi Erdei Vasút, Debrecen város kisvasútja, Magyarország legrégebben működő vasútja, sőt a Kárpát-medence legrégebbi keskeny nyomközű vasútja július 16-án fogja a 140. életévét betölteni, és ebben az évben egy picit a számmisztika is mellettünk van, mert hogyha visszautazunk az időben, a télbúcsúztató ünnepünk és a Zsuzsi Erdei Vasút születésnapja között pontosan 140 nap fog eltelni, és az évfordulónak ebben a 140 napban emelkedett hangulatú, minőségibb, programokban gazdag hétvégeken szeretnénk hangot adni. A 140 éves kisvasút történetének, a hármashegyaljai táj környezetetikus értékvilágának, illetve azoknak a gyűjteményeknek, amelyeket kiállításokon szeretnénk a Természet Házában megmutatni a hozzánk látogatóknak. Az elmúlt hetekben pedig egy régi álom vált valóra, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár segítségével, hazai szinten elsőként megnyithattuk a Zsebkönyvtár pontot, amelynek a mottója: olvasni és utazni jó. Az olvasás szeretete, illetve programjaink kapcsán olyan oktatási, nevelési és kulturális foglalkozásokat tartunk, amelyeket külön-külön lebontottunk óvodások, kisiskolások, felsősök, egyetemisták részére egyaránt.

- Tehát az értékmegőrzés, a hagyományokra építés, a természet szeretete, ami nagyon fontos nektek. Ha valaki fölül a Zsuzsi kisvasútra, akkor nem csak azt a 16 és fél kilométert élvezheti, hanem amikor Hármashegyaljára érkezik, akkor rengeteg program várja őt.

- Így van. Nagyon fontos számunkra, hogy a meglévő értékeinkre figyeljünk oda, a hagyományőrzés, a magyar hagyományok ápolása és ezeknek a hagyományoknak az átadása elsődleges szempont, hiszen a jövő nemzedékének, a gyerekeknek az egyik legfőbb tápláléka. És amikor megérkezünk a hármashegyaljai pihenőerdőbe, az ottani értékvilág kincseivel a gyerekeket megismertetjük. Természetszerető, természetóvó társadalmat kívánunk nevelni. Ezt a szemléletváltást már egészen kisgyermekkortól szeretnénk elkezdeni. A programajánlóink változatosak, nemcsak a magyar hagyományokat őrizzük, hanem legfőképpen a környezeti nevelésnek, a környezetetikus gondolkodásnak kívánunk hangot adni, illetve a programjaink az évszakok változásához igazodnak. A nyitást a virágillatú tavasszal összekötve tervezzük végre, és az év zárása pedig október 31-én lesz, de nem feledkezünk meg arról, ami az elmúlt két évben sajnos nem kaphatott hangot, amelyet várva várnak a gyerekek, az pedig nem más, mint a Mikulás érkezése, illetve az advent szent ünnepe.

- A lényeg, hogy nemcsak nyáron, tavasszal és ősszel lehet menni, hanem télen is.

- Abszolút. Van egy alap menetrendünk, de emellett számos külön vonatigényt már most idén elkönyvelhettünk magunknak, és úgy gondolom, hogy ez a teljes évben jellemző lesz. Ez azért is öröm számunkra, mert többször kérdezték, hogy miért dolgozunk, mit tartunk legfontosabbnak. Mnd a munkatársaim, mind a magam nevében mondhatom, hogy a legfontosabb ajándék az, ami tényleg erőt ad, ami testi-lelki táplálék számunkra, hogyha megérkezik egy iskolás csoport, vagy egy felnőtt csoport, és a rendezvény végén elégedettek, elfáradtak és visszavágynak. Ezért érdemes dolgozni.

- Van egy nagyon jó barátnőd, segítő társad Hármashegyalján: Varga Edit, aki nem rég volt a Smink nélkül vendége. Elvarázsolt engem is, hogy mi mindent tud megmutatni ott az erdőben. A madaraktól kezdve a gyógynövényekig. Ez is egy plusz élmény a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, hogy a Zsuzsis kirándulás során megismerhetik ezt a világot.

- Ez egy fantasztikus barátság, egymás gondolatait szőjük tovább, és valóban Editke kint él, kint lakik az erdőben. Minden egyes szegmensét, értékét évszakra bontva ismeri, hatalmas tudója a természeti világnak. Akár gyerekek, akár felnőttek érkeznek hozzánk, vállalati csoportként vagy turistaként, mindenkinek meg tud mutatni egy erdei részletet, egy erdei kincset, szavai által életre kelnek, a történetek, a legendák. Szakvezetett túrái mindig egy-egy növényhez vagy állathoz kapcsolódnak. Öröm vele dolgozni, és én úgy gondolom, hogy a gyerekek közül egyre kevesebben vannak azok, akik ne ismernék Edit néni nevét, vagy éppen szakvezetett túráját. Mindenkinek csak ajánlani tudom, legyen az tavaszi, nyári, őszi vagy egy tél kezdeti túra, örömmel tölt el bennünket, amikor végig vezet az erdő birodalmában, és megmutatja azokat a titkokat, amelyeket mi nem is vennénk észre. Amit mindketten nagyon fontosnak tartunk, hogy az erdőket, az erdős területeket úgy lehet megvédeni, hogyha igenis bevezetjük a gyerekeket ezekre a különleges természetkulturális helyekre.

- Edit ott él az erdőben, ahogy mondtad, te nem ott élsz. Hányszor teszed meg az utat Hármashegyaljára, vagy egyáltalán a Zsuzsival mész-e oda?

- Azon vagyok, hogy minél többet és többet és többet. Emma kislányom imád kijárni, nagyon szereti Edit néninek az előadásait. Azt kell mondanom, hogy szinte minden második szombaton kint vagyunk, élvezzük az erdő csendjét, élvezzük a túrákat, a sportos aktív programokat. Kint van egy játszótér, ami megint csak biztosít egy különleges családi együttlétet. Saját büfénk is működik most már Zsuzsi büfé néven, ahol fantázianevek alatt lehet nagyon finom ételeket fogyasztani. Most kérdezhetném tőled, hogy kóstoltál-e már valaha talpfát vagy sínszeget?

- Nem, nem, de majd akkor, ha ott leszek, megkóstolom.

- Szeretettel várunk mindenképpen. Ezek az ételek amúgy az első magyar lepényes kínálatait takarják. A beszélgetésünk elején említettem, hogy van hova fejlődnünk. Van egy nagyon nagy álmunk, én úgy gondolom, hogy a Hármashegyaljai pihenőerdő egy ökoturisztikai látogatóközpont kialakítására maximálisan alkalmas. A Természet Háza épületünket Debrecen város segítségével felújítottuk, közel két év alatt az épület elérte azt küllemet, amely családbarát, látogatóbarát szemléletet tükröz, és nagy öröm számunkra, hogy egész évben egy kiállítássorozattal tudjuk a programjainkat kísérni. A kiállításokon pedig a 140 éves kisvasúttörténeti múlt, illetve a hármashegyaljai táj természeti értékei jelenhetnek meg.

- Van olyan terv esetleg, hogy legyenek kis szállások, faházak, hogy több napot el lehessen ott tölteni?

- Jövőbeli terv a Hármashegyi Pihenőerdő területén lévő erdei iskolának a felélesztése. Én azt mondom, hogy nem csak csoportok fogadására, hanem ott alvásra is tökéletesen alkalmas lehetne. A nyáron hozzánk látogató külföldiek is keresik azokat a helyeket, ahol a természet felfedezése után megpihenhetnek, s nem kell a városba visszamenniük. Az erdei iskola erdei szállóként való működése jövőbeli terv, és bízom benne, hogy nem marad sokáig álom.

- Azt nyilatkoztad valahol, hogy boldog ember az, akinek a munkája a hobbija és a hobbija a munkája. Hát most szerintem ebből a beszélgetésből is az derül ki, hogy te boldog ember vagy emiatt, mert ezt nagy szerelemmel, nagy élvezettel csinálod, hogy koordinálsz mindent a Zsuzsi vasút körül.

- Ez így van, nagyon szeretem a munkámat, rengeteg feladat áll még előttem, amelyet igyekszem maximálisan ellátni, viszont egy fantasztikus csapat van mellettem, akikkel együtt dolgozunk, legyen szó gazdasági, vagy marketing feladatról, környezeti nevelésről, vagy magának a vasútnak az üzemeltetéséről. Együtt fogadjuk az utasigényeket, illetve azokat a feladatokat, amelyeket meg kell valósítani, és hogyha akadály érkezik, akkor azt megint csak együttesen igyekszünk elhárítani.

- Konkrétan a vasúttal, a mozdonyokkal hányan foglalkoznak? Három-négy mozdonyvezető van?

- Nagyon pici csapat vagyunk. Egy hihetetlen családias légkörben működik a Zsuzsi Erdei Vasutat. Összesen tízen vagyunk, ebben van egy marketinges kolléganő, két gazdaságis kollegina, illetve a többiek pedig a vasútüzemet tartják életben és készülünk a nyári táboroztatási időszakokra, ahol nem csak a menetrend szerinti járatainkon várunk gyerekeket, hanem különvonat kéréseknek is igyekszünk eleget tenni.

- Említettük, hogy 140 éves idén a Zsuzsi Erdei Kisvasút, öreg „hölgy”. Azt olvastam, hogy a kezdet kezdetén a mozdonyvezető a feleségéről nevezte el Zsuzsinak. Meddig lehet működtetni? Tehát hogyha állandóan felújítják a pályát, az új mozdonyokat, akkor még 140 évet megélhet?

- Vagy akár annál többet. Amit használunk, az használódik, ha szeretjük akkor figyelnünk kell rá, javítanunk kell, renoválnunk kell, életben kell tartani. A Zsuzsi Erdei Vasút a családoknak nagyon fontos, van, ahol „családtagnak” számít, és nemcsak a városban, a régióban, hanem országos szinten. A keskeny nyomközű vasutak országos szinten nagyon szép hálózatot képeznek, gazdagítják Magyarország kisvasúttörténetét. Ennek nagyon fontos részét képezi a 140 éves Zsuzsi vasút, amelyet fejleszteni kell, amely arra hivatott, hogy sok-sok éven át még boldog pillanatokkal gazdagítsa a gyerekeket.

- Tervekről már volt szó, amikkel még lehet fejleszteni Hármashegyalját, illetve a Zsuzsi kisvasút életét. Te, mondjuk öt év múlva, hogy képzeled el az életedet?

- Természetesen itt a továbbiakban is. A nagylányom még gyönyörűbb nagylány lesz, aki még több információ birtokába kerül a természeti értékekről. Kint pedig egy gyönyörű ökoturisztikai látogatóközpont fog már működni. Nagyon szeretnénk egy lombkorona tanösvényt, nagyon szeretnék kint egy hajtánypályát, és tovább építjük azokat a környezeti nevelésbe tartozó, játékos formát öltő oktatási, nevelési folyamatokat, amelyekkel a jövő nemzedékét szolgáljuk, a gyerekek világlátását kívánjuk tágítani. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a feladataink között még nagyobb hangsúlyt kapjon a fenntarthatóság szemlélete. A szemetelés napjainkban hatalmas gondot jelent. Én bízom benne, hogy öt év múlva teljesen természetessé fog válni az, hogy ha valamilyen szemét vagy hulladék keletkezik egy-egy kiránduláson, akkor azt nem eldobáljuk, hanem visszatesszük a túratáskába.

- És te, mint családanya, amikor vezeted a háztartásodat, akkor mennyire tudsz ezzel a szemlélettel gondolkodni? Mennyire használod a természet adta növényeket, a gyógynövényeket, a gombákat?

- Amióta megismerkedtem Varga Edittel, a saját otthoni felhasználásunk, a főzés, a mosás, a hulladékgyűjtés is nagyban átalakult. Csodálattal töltött el, amikor Editnek köszönhetően megismerhettem az erdőben azokat a növényeket, amelyeket boltban vásárolunk, de kint a természet is meg tudja adni számunkra. Én ezeket a túrákat minden háziasszonynak ajánlom, hiszen amit kint találunk, az vegyszermentes, és azt az anyaföld adja.

- Tehát akkor ezeket te már most beépítetted a családod életébe. Mennyire használsz mondjuk öko tisztítószereket?

- Öko tisztítószereket mindenképpen használok. Nagyon sok olyan termék van a boltok polcain, amely allergén problémákat okozhat, például a bőrön. Erre oda kell figyelnünk, mert ezt az allergiát a lányom is örökölte, úgyhogy ebből a szempontból is másképpen működünk szerintem, mint egy átlag család.

- Lányod mennyire sportol? Mennyire irány az, ami anyukának volt gyerek-és fiatalkorában?

- Nehéz utolérnem. Nagyon aktív, sportos alkat, több sportágat kipróbált már. A futás és a labdajátékok élveznek előnyt, de jelen pillanatban a korcsolyát szereti legjobban. Meglátjuk, hogy ez mennyire marad így, de abban biztos vagyok, hogy a természetjárás és a túra, az örökre meg fog maradni az életében. Egy-két év pandémiás időszak alatt valahogy a családoknak nyilván nem volt lehetőségük, hogy kinyíljanak, egymásra figyeljenek és a természet adta közelségben, ha nem is szakvezetett túra keretében, de a maguk csendességében végig haladjanak egy adott úton. Ez több szempontból fontos, a közösség aktivizálása szempontjából is egy nagyon fontos mérföldkő a mai világban. Erőt is ad, hitet is, lelki táplálékot. Én azt javaslom minden családnak, hogy amint idejük, erejük engedi, ne gondolkodjanak, keressék meg a hozzájuk közel álló erdőt vagy erdős területet, és fedezzék fel a természeti értékeket, fogják meg egymás kezét, és élvezzék az együtt töltött pillanatokat, mert ez a legnagyobb kincs a mai világban.

- Akkor ez azt jelenti, hogy ti nem csak Hármashegyalján túráztok, vagy azon a környéken, hanem az ország más részeire is mentek?

- Amikor csak tehetjük, és amikor csak van rá idő, igen. Bár nagyon erős a hármashegyaljai program, legfőképpen Varga Edit programja. Emma kimondottan szereti ezeket a túrákat, hiszen információkkal gazdagodik, amelyeket, ha hangoztat a baráti körében és az iskolában, akkor engem nagy öröm tölt el. A családi szeretet, a családi kötelék, és az anyaföld szeretete olyan lelki táplálékot ad számunkra, amelyekre nekünk felnőtteknek is szükségünk van.

Fotó: https://zsuzsivasut.hu/galeria/

- Meg arra a csendre is sokszor, hogyha kimegyünk a természetbe.

- Abszolút. A hármashegyaljai pihenőerdőben mindamellett lehet szalonnát sütni, bográcsozni, adott egy gyönyörű kilátó. Az erdős területnek számos legendája van, egy-egy szakvezetett túra alatt ezekkel meg lehet ismerkedni. Mindemellett, ha valaki családként, vagy egyedül szeretne egy kicsit ismerkedni a kinti élővilággal, én ajánlom a Hármashegyi tó partján a sétát, a kilátónak a meghódítását, hiszen annak, aki a 101 lépcsőfokot megmássza és a 25 méter magas kilátót meghódítja, páratlan látvány tárul a szeme elé. A hármashegyi körszín területén pedig meg lehet pihenni. A térség tanösvényben is gazdag, van egy Kajla körünk, van egy felfedező tanösvényünk, van egy gyógynövény-körútunk. A napokban megérkezett a Magyar Turisztikai Ügynökség jóvoltából egy gyönyörű Kajla kutya, aki a Természet Házában várja a gyerekeket. Ez egy szobor. Nem igazi kutya. Nagyon élethű, és a Kajla kör teljesítése után ott lehet a kutyával fotózkodni.

- Van honlapotok, van Facebook oldalatok is, ott lehet tájékozódni, és irány akkor a Zsuzsi kisvasút és a Hármashegyalja.

- Így van. Nagyon aktív a Facebook oldalunk, és nagyon szeretnénk megköszönni az utasainknak, a Zsuzsi-barátoknak, a természetkedvelőknek, hiszen a hétezres látogatói számot sikerült az idei évben átlépnünk. A programlistát nemcsak a Facebookon, hanem a weboldalunkon is lehet olvasni. Közel ötven programmal várjuk a családokat. Az idei évben kiemelkedő jelentőséggel bír az április 23-ai kisvasúti nap, illetve a Zsuzsi Vasútnak a születésnapja, amit július 16-án fogunk megtartani.

Post Mortem

Tóth Judit

Szerző
Hasonló cikkek