Hello Lányok!
2020-11-17

Kortalan fogszabályzás

A fogszabályozásban nincs korhatár – véli dr. Gyarmati Beáta fogorvos. Már a tejfogakat is lehet korrigálni, amennyiben szükséges, de idősebb korban akár egy komolyabb fogpótlás előtt is gondolni kell a fogszabályozásra. Ráadásul a fogszabályozás nem pusztán esztétikai kérdés. Az egész mozgásszervrendszerünkre is kihathat egy szabálytalan fogsor.

Gyarmati Beáta a Dentland Fogászat fogszabályozó szakorvosa az FM90 Campus Rádió Helló Lányok! műsorában hívta fel a figyelmet a fogszabályozás jelentőségére. Hiszen sok minden összefügg a fogaink állásával, például, hogy hogyan vagyunk képesek rágni, hangokat képezni, akár nyelni. Hogy, hogyan veszünk levegőt, az orrunkon, vagy a szánkon keresztül, mind befolyásolja azt, hogy fogváltáskor hova érkeznek majd a fogaink. A gyerekeknél feltűnő és látványos elváltozásokat tud okozni egy helytelen levegővétel, vagy akár egy beteg orrmandula. Ezért több szakma együttes munkájára van ilyenkor szükség. „Természetesen mindenkinek adott a genetikája, ami befolyásolja a fogazatot is. A fogak állása viszont mindig valaminek a tünete. Mi az okot szeretnénk megszüntetni” – mondta a szakember.  Például gyerekeknél a cumi, vagy ujjszopás sokat ronthat a fogak állapotán. Ha viszonylag korán, úgy 4 éves kor körül abbahagyja a gyerek ezeket a rossz szokásokat, akkor a saját izomzat is képes helyreállítani a károkat. Viszont ha nem, akkor már szükség lehet fogszabályozásra. Akár egy fúvós hangszer is látható változásokat okozhat a fogakon. Kicsi gyerekeknél nagyon hatékonyak a kivehető, úgynevezett funkciós készülékek, amik az izom tónusokra hatnak. Másodlagosan szabályozzák a fogakat. Gyarmati Beáta hangsúlyozta azt is, hogy az egész mozgásszervrendszerünkkel összefügg a fogazat. Ha az állkapocs ízületünk nem jól funkcionál, akkor akár már a vállövünkben is lehet eltérés, amit kompenzál a csípő, a térd, majd a boka. Kevesen tudják, hogy akár mozgásszervi problémákat is okozhat egy szabálytalan fogsor. Ezért fontos az elváltozásokat időben korrigálni. Amint közreműködik a fogszabályozó hordásánál egy kisgyermek, már lehet alkalmazni. Hangképzési problémákat is okozhat egy kusza fogsor, ami a szülőnek esetleg fel sem tűnik, de a fogorvos észreveszi. Tejfogakat is lehet kezelni extrém eltérésekkor, például egy „bulldog” harapás esetén. A tejfogak azért a legtöbb esetben nem szoktak problémát okozni, a fogváltáskor jönnek általában a bonyodalmak. Éppen ezért az úgynevezett növekedési ugrásokat kell kihasználni a fogszabályozásnál – véli a szakember. Kicsi korban jellemzően kivehető készülékeket kap a gyerek. Ha időben, még a végleges fogsor kialakulása előtt megkezdi ezek viselését, akkor mire lezajlik a teljes fogváltás, már szépen korrigálható a fogazat. Tévhit, hogy a vegyes fogazati szakaszban még nem lehet hatékony fogszabályozást végezni. A legtöbb eltérést nagyon hatékonyan lehet kezelni ilyenkor, akár még állcsont ortopédiai eltéréseket is. Ezeket nagyon hatékonyan lehet befolyásolni a kivehető készülékekkel. Később viszont már kevésbé hatékony a kezelés. Tinédzser korban szűkebbek a lehetőségek, olyankor inkább az állandó, rögzített fogszabályzó jelenthet megoldást. Természetesen a kivehető készülékek is akkor hatásosak, ha minél nagyobb óraszámban hordják a gyerekek. Vannak elviselhető kellemetlenségek a fogszabályzó hordásánál, amire fel kell készülni. Főleg az első pár nap kellemetlen, egy hét múlva már nem érezhető a feszítő érzés. A tinédzserek körében lassan divat a fogszabályzó viselése. Az ápoltság, igényesség része lett. Sokszor felnőtt korban is szükséges a fogszabályzás, de akkor már szűkebbek a lehetőségek, viszont a rögzített fogszabályozók között is vannak esztétikus megoldások. Ha valaki nem szeretne rögzített fogszabályzót hordani, akkor alternatíva lehet az úgynevezett láthatatlan fogszabályozó rendszer. Bármilyen életkorban megoldást nyújthat bárki problémájára. Kéthetes periódusokban cserélendő, kivehető átlátszó síneket kell hordani. Laikus szem ezt észre sem veszi – mondta a fogorvos. Nyilván ennek viselését is meg kell szokni, hiszen csak evéskor lehet kivenni a szájból. Ahhoz, hogy hatékony legyen, szinte egész nap viselni kell. Ha már fogpótlások vannak a szájban, amik megnehezítik a fogszabályozást, ez lehetőség megoldást jelenthet. A digitálisan előre megtervezett és legyártott átlátszó sínekkel akár fél év alatt gyönyörű eredményeket lehet elérni. A fogszabályozáskor kellemetlenséget jelenthet a fogak tisztán tartása. A kezdeti időszakban különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a szájhigéniára, hogy elkerülje a páciens a fogain megjelenő esetleges elszíneződéseket. Utólag is lehet ezeket halványítani, de komoly foltokat már sajnos nem lehet korrigálni. A megfelelő kiegészítő fogkefék és eszközök használatával azonban tökéletesen tisztán tartható a fogszabályozó mellett is a fogsor – hangsúlyozza Gyarmati Beáta. 

 

Folytatódik a dízelautók visszaszorulása

Jelentősen javultak az alig egy kilogrammal világra jött koraszülöttek életesélyei

Szabó Ivett

Szerző
Hasonló cikkek