Hello Lányok!
2020-06-12

Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás

Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós elmondta, hogy a kórházak esetében ez azt jelenti, hogy a koronavírus-fertőzöttek számára elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítások szolgálatába lehet állítani, a fent maradó 20 százalékot pedig még továbbra is a covid-betegek ellátására kell fenntartani. 

 A járóbeteg- és az alapellátás esetében is időkorlátozás nélkül újraindulhatnak az ellátások hétfőtől, tehát megszűnik az óránként négy beteg ellátását előíró rendelet - ismertette a miniszter.
    A telefonos időpont egyeztetés továbbra is megmarad, az egészségügyi ellátó intézményekben el kell végezni a pre-triázst, a gyanús betegeket pedig pcr-teszttel kell kontrollálni, és segíteni kell a diagnózishoz jutást - hívta fel a figyelmet.

Kásler Miklós azt is kijelentette, hogy  amint a parlament feloldja a veszélyhelyzetet, az egészségügyi dolgozók ugyanúgy utazhatnak külföldre, mint a többi magyar állampolgár.

Helytörténeti kiállítás a Dobozikertben

Neves zenészek tanítanak a Gitármánia Táborban

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek