Gazdaság
2021-04-20

Majdnem 300 ezren interneteznek ingyen

A digitális oktatásban tanuló diákok, családjaik és tanáraik számára elérhetővé tett ingyenes internet szolgáltatásra eddig mintegy 280 ezer igény érkezett. A kisebb szolgáltatók mától nyújthatnak be egyedi támogatási kérelmet kiesett bevételük kompenzációjára - hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A koronavírusról szóló nemzeti konzultáció válaszadóinak 90 százaléka támogatta azt a javaslatot, hogy a járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és a tanárok számára legyen ingyenes az internet - emlékeztetett Solymár Károly Balázs. Az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára hozzátette: a kormány a kérésnek eleget téve tavaly novemberben a középfokú oktatási intézmények diákjai és pedagógusai számára, majd idén márciustól az alapfokú oktatási intézményekben tanulók és tanítók számára is biztosította a lehetőséget.

A döntés következtében valamennyi internet-szolgáltató kivette a részét a járványhelyzet hatásainak enyhítéséből. A kisebb ügyfélszámú, alacsonyabb árbevételű szolgáltatók arányosabb teherviselése érdekében az innovációs tárca felhívást tett közzé egyedi támogatási kérelmek benyújtására - részletezte Solymár Károly Balázs.

A felhívásra azok a szolgáltatók jelentkezhetnek, amelyek éves árbevétele az elmúlt két évben nem haladta meg az évi 12 milliárd forintot, és alkalmazotti létszámuk 300 fő alatt volt. Az igényeket első ütemben a 2020 novembere és 2021 márciusa közötti időszak bevételkiesésének kompenzációjára lehet benyújtani. A felhívás a lebonyolító Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség honlapján érhető el.

 

MÁV: elkezdődött az új típusú jegy- és bérletautomaták próbaüzeme

Gyújtogatót keresnek a rendőrök Debrecenben

MTI

Szerző
Hasonló cikkek