Egyetemi Élet
2023-05-19

Manuel - Nagyerdei Víztorony, Május 20. Szombat

Manuel az utóbbi évek egyik legfelkapottabb hazai popsztárja. Már megszokhattuk, hogy egy közszereplő, előadó élete nyitott könyv mindenki előtt. Hát még ha rá is játszik erre. Amikor információk után kutattunk a neten, elsők között az a – legalább két éves - hír jött szembe, hogy hősünk utál takarítani.

Ő maga tette ezt közzé az egyik, általa is használt közösségi platformon. Mosatlan tányérok a konyhában, ruhák a földön szerteszét. Hasonló látvány lehetett a Rolling Stones alapítóinak közös pecója a londoni Edith Groove-on 1962-ben. Nincs tehát új a nap alatt, ha Manuel annyi idős lesz, mint Jaggerék, már lesz pénze takarítóra és biztosan szép, rendezett lakásban éli majd mindennapjait.

Kíváncsiak vagyunk, hányan tudják, hogy eredeti neve Gödöllei Emánuel? (Be kell vallanunk, hogy nekünk gőzünk se volt erről.) Beszédes a neve egyébként, melynek jelentése „Velünk az Isten”. Keresztény családban nevelkedett, de múltja nem problémáktól mentes, tulajdonképpen máig egyfajta terápia számára az alkotás.

Még mindig csak huszonhárom éves, tiniként az X-Faktor 9. szériájában tűnt fel. Ott bemutatott első saját dala, a Messziről jöttem pillanatok alatt vált slágerré. Az élő adásokban sorra rukkolt elő saját dalaival, aztán kiesett a műsorból. Ez azonban nem befolyásolta a Sziget Fesztivál szervezőit abban, hogy őt hívják meg fellépni 2020-ban. (2020-ban viszont elmaradt a Sziget Fesztivál, sejtésünk szerint később bepótolta ezt a fellépést Manuel.)

Többször is együttműködött egykori mentorával, ByeAlex-szel, aki nem engedte el kezét a verseny után sem. 2020-ban begyűjtött egy Fonogram-jelölést, aztán 2022-ben meg is kapta a díjat az év daláért. A nehéz élethelyzetből jövő srác valóra váltotta álmát és mára abból él, amit szeret és amihez ért. Példa lehet sokak számára, akik körülményeikre hivatkozva adják fel álmaikat.

A víztoronykert színpadára teljes zenekarral érkezik, hogy népszerűsítse Idegen címmel megjelent albumát.

Egy hétig most kedvezményes koncertjegyek a Live Nationnél

Kelvin-hullámok

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek