Egyetemi Élet
2023-05-17

Megjelent a májusi Egyetemi Élet

A Debreceni Egyetem lapjában szó esik például arról, milyen megállapodás született a Böszörményi úti campuson található Közösségi Kert működésére vonatkozóan, kiderül, melyik musicalkülönlegességet állította színpadra az oDEonban a külföldi hallgatókból álló társulat, illetve megismerhetik a DEAC legidősebb sportolóját is.

A Debrecen utcáin helytörténeti rovatban ezúttal arról írnak, hogy a debreceni ortodox zsidó közösség Pásti utcai templomát 1893-ban kezdték építeni Berger Jenő tervei alapján, de csak 1902-ben avatták fel. Az egykor virágzó közösség napi szinten használta az épületet és létesítményeit, például az udvarban nyílt kóser vágodát vagy a rituális fürdőt, a mikvét, ám ez az épületkomplexum is súlyosan megrongálódott a második világháborúban. A kétezres években indult meg a helyreállítása, mely 2015-re fejeződött be. A Pásti utcai zsinagóga ma azok előtt is nyitva áll, akik szeretnének többet megtudni Debrecen zsidó örökségéről.  

A Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán található Egyetemi Közösségi Kert működésére vonatkozó megállapodást írtak alá a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottság, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (AKIT), illetve a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar (MÉK) delegáltjai. A szerződés többek között arról szól, hogy az AKIT hosszú távon használatba adja a Környezetvédelmi Bizottság, egyben az Egyetemi Közösségi Kert számára a műveléshez szükséges földterületet, míg a MÉK szakmailag támogatja a programot. A részletek a ZölDEbbítő oldalon olvashatók.  

Ugyanebben a rovatban arról is beszámolnak, hogy míg az autógyárak az elektromos hajtásban látják a jövőt, addig a repülőgépgyártók a hidrogénben rejlő lehetőségeket igyekeznek kiaknázni. A hidrogén ugyanis olyan természetes anyag, melynek felhasználása során nem kerül a környezetbe semmilyen szennyező anyag, mivel égése során víz keletkezik. Továbbá a hidrogén a légkörben leggyakrabban előforduló elem, tehát „előállítása” nem igényel nagy energiafelhasználást.

Igazi musicalkülönlegességgel jelentkezett a Debreceni Egyetem külföldi hallgatókból álló társulata, a Broadway sikerdarabját, az Oroszlánykirályt (The Lion King) adták elő. A kétfelvonásos angol nyelvű előadásban Elton John és Tim Rice fantasztikus dalai csendültek fel, magyar felirattal. A produkciónak a Böszörményi úti campuson található oDEon Színház adott otthont.

A Debreceni Egyetem sportlétesítményei is helyt adtak az idei MEFOB FESZT döntőinek. Az országos egyetemi-főiskolai megmérettetésen kiemelkedően szerepeltek a Debreceni Egyetem csapatai. A cívisváros hat helyszínen nyolc sportágnak adott otthont – olvasható a küzdelmekről szóló beszámolóban.  

A DEAC legidősebb, nyolcvanadik életévében járó igazolt sportolóját, a Kolozsvárott született Szentkirályi Istvánt is meg lehet ismerni a lapból, aki lassan negyven éve él Magyarországon, de a sporthoz, különösen a víváshoz való kötődése ennél is korábbra nyúlik vissza. A veterán világversenyeken többször is dobogós vívó majd’hetven éve fogott először tőrt a kezébe, azóta is hetente többször áll pástra a DEAC vívótermében, emellett aktívan síel és teniszezik. A sport mellett ötven évig fogorvosként praktizált.

A teljes Egyetemi Élet ide kattintva olvasható.

Sajtóközpont – OCs

Ha Gyermeknap, akkor irány a Zoo Debrecen

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek