Egyetemi Élet
2022-12-01

Mit hall, mit nem hall?

A Hall nevű szórakozóhely indulása óta nagy népszerűségnek örvend a koncert- és bulilátogató közönség körében. Nem csoda ez, hiszen remek rendezvények tömkelegét bonyolították már itt le. A hazai undergroundból kinőtt pop- és rocksztárok és a táncra, lazulásra ösztönző DJ-k egyaránt szívesen illesztik be a Hall-t fellépéseik helyszínei közé.

„Idefigyelj ember, jön már a december!” - énekelte évekkel ezelőtt a Vadkendersz nevű – azóta feledésbe merült – raptrió és igazat kell adnunk nekik. Lehet kinn egyre hidegebb, a Hall forró hangulatúnak ígérkező programokkal kedveskedik látogatóinak. Nem árulunk el azzal titkot, hogy manapság őrségváltás zajlik a hazai popkultúrában.
 
Gombamód tűnnek fel a kamasz közönségüknél épp csak pár évvel idősebb előadók, hogy friss hozzáállással, maximális erőbedobással söpörjék félre a nagy öregeket. Nincs ezzel baj, teljesen törvényszerű folyamatnak tekinthetjük, s az igazán jót, maradandót alkotó idősebb bandák, zenekarok sem tűnnek el végleg, csupán más rétegekhez szólnak.
 
Ha általánosságban nézzük a dolgot, elmondhatjuk, hogy a hip-hop gyökerekkel is rendelkező rap-trap előadók váltják ki a legnagyobb érdeklődést manapság. A szövegelő, rímet rímre hányó srácok olyan attitűddel állnak hozzá a zenéléshez, amivel felborítják a dalírásról alkotott korábbi elképzeléseket.
 
A hazai mezőny egyik nagyágyúja az évek óta tevékenykedő és még mindig csak húszas éveit taposó Horváth Krisztián, azaz Krúbi. Mint oly sokan, pályája kezdetén metálban nyomult, volt egy zenekara Pregnant Whale Pain néven. 2017-ben indult rap karrierje, melynek mérföldkövei eddig megjelent albumai. 2018-ban jött ki a mára legendás startként emlegetett Nehézlábérzés, amit 2019-ben a Zárolás Feloldva követett. A harmadik album 2020-ban jelent meg Ösztönlény címmel.
Nos, ha valakiről, akkor Krúbiról elmondható, hogy nem ösztönből teszi azt, amit tesz, hanem gondosan megtervezi, mit és mikor csinál.
 
 
A 2020-ban berobbanó koronavírus-járvány neki is bekavart kissé, ráadásul ekkoriban derült ki, hogy szívproblémái vannak. Leállni kényszerült, de visszatérése óta népszerűsége egyre csak növekszik és őt tartják nemzedéke egyik legreprezentatívabb képviselőjének. A jubileumi Krúbileum-turné keretében láthatjuk és hallhatjuk őt december 2-án a Hall színpadán.
 
Van ez a furcsa, különös embere a hazai popéletnek, akit úgy hívnak, hogy Márta Alex. Vagy ahogy mindenki ismeri: ByeAlex. 2013-ban tűnt fel az A DAL című műsorban, melyet megnyert és ő képviselhette hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. A kicsit introvertáltnak tűnő, hülyegyerek sapkás srác idővel kinőtte magát.
 
Saját zenekart szervezett, amellyel rendszeresen koncertezik, slágert slágerre halmoz és immár hat éve mentorkodik az X-Faktor című tehetségkutatóban. Sajátos beleállós, megmondós stílusával a magyarországi popszcéna legellentmondásosabb megítélésű arcai közé tartozik. Ha valaki szereti, az odáig van érte, ha valaki nem, az utálja.
 
Ha előadóként nem is ismeri mindenki el, az kétségtelen, hogy tanácsadóként, producerként hatásos munkát végez. A fent említett műsorfolyamban például eddig négy alkalommal nyert az ő mentoráltja, ami – lássuk be – nem kis teljesítmény.
 
Zenekarát, a ByeAlex és a Sleppet minden fesztiválon a nagyobb színpadokon láthatjuk. Több lemezt is kiadtak, de Alex pályaívét követve inkább azt tapasztaljuk, hogy jobban hisz a mostanában divatos trendben. Ez azt jelenti, hogy szívesebben „potyogtat” dalokat egyenként, nagy hírveréssel és így tartja szinten közönsége érdeklődését. Dalai közül a Hé Budapest, az Apám sírjánál vagy az Az én rózsám címe még azoknak is ismerősen csenghet, akik nem foglalkoztak eddig behatóan munkásságával. Aki szereti őt, biztosan nem hagyja ki koncertjét december 10-én. Hajrá!
 
Aki pedig még ficánkolásra, táncikálásra vágyik, az maradhat aznap éjjel a Hall-ban a Necc Party-n. Erről a buliról ezt olvashatjuk a hivatalos ismertetőben: „Ez nem a szívből jövő retro, hanem a NECC, ahol mérnöki pontossággal válogatnak a téma szakértői a kilencvenes évek és a kétezres évek zenei szemeteséből, hogy együtt táncolhassunk a penge élén: ász vagy gyász, ciki vagy nem ciki, gáz vagy nem gáz, tűzforró vagy őstré?” Hát lehet – vagy kell – ehhez bármit hozzáfűzni?
 
Vorsinkó Edina

A DE munkatársa a legjobb fiatal gyógyszerész

Osváth Richárd Európa-bajnok

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek