Egyetemi Élet
2022-11-30

Csak a DEAC!

Egy mérkőzés híján az összes őszi futball mérkőzést megvívták csapataink, mindössze NB III-as együttesünknek maradt egy Füzesgyarmat elleni hazai összecsapása a 2022-es naptári évből. Kirakatcsapatunk és a megyei bajnokságban szereplő gárdáink is három mérkőzést vívtak legutóbbi lapzártánk óta, melyek közt akad győzelem, döntetlen és vereség is. Tekintsük át labdarúgócsapataink eredménylajstromát, s a mérkőzések krónikáit.

Legutóbbi beszámolónkat követően a Kisvárda II. gárdáját látta vendégül Sándor Tamás együttese az egyetemi sportcampuson. A találkozó nagy iramot, s eleinte vendég fölényt hozott, mely az első játékrész végén góllá is érett, ekkor egy okos lövéssel Nagy Mihály vette be Ratku Roland kapuját, így 0:1-gyel vonultak a felek szünetre. A fordulás után szinte azonnal már meg is duplázta előnyét a szabolcsi gárda, ekkor Czérna volt eredményes szabadrúgásból. Szerencsére fiaink nem adták fel, s Kerekes Krisztián révén még a játékrész derekán egyenlíteni tudtak, majd a hajrában Bidzilya harcolt ki egy büntetőt, melyet ifj. Sándor Tamás értékesített, beállítva a 2:2-es végeredményt.

A bravúros pontmentés azonban nem adott extra löketet fiataljainknak, hiszen egy hét múlva a középmezőnyben tanyázó Hatvan FC otthonában simának mondható 3:1-es vereségbe szaladtak bele, gólunkat ekkor a második játékrész legelején Korhut Mihály szerezte.

A közelmúlt pontvesztései okán hazai környezetben csak is győzelem volt elfogadható a kiesés ellen küzdő Békéscsaba II. ellen labdarúgóinknak, akiket a teher nem nyomott össze, s teljesítették is a kihívást! Orvostanhallgatónk, Al-Sheraji Rauf jól ért fel a támadással a félidőt jelző sípszó előtti másodpercekben, s ha már ott volt, közelről a kapuba is pofozta a labdát, megszerezve ezzel a vezetést, s mint később kiderült, a győzelmet is a mieink számára. Tizenkilenc játéknapot követően az ötödik pozíciót foglalja el alakulatunk az NB III Keleti-csoportjának tabelláján, két pontra a bronzérmes Körösladány mögött.

Három meccsen hét pontot ünnepelhetett a Katona László DEAC II-je a megyei első osztályban, így a tízedik helyen zárta az őszt. Először a listavezető Nyíradonyt verték nem kis meglepetésre hazai pályán egy utolsó percben szerzett öngólnak köszönhetően, majd a sereghajtó Debreceni Sportiskolát magabiztosan, 8:0 arányban. Egy öngól mellett Orbán háromszor, míg Kertész, Varga, Inda és Puskás egy-egy alkalommal voltak eredményesek. A gólzáporos diadalt követően Sárrétudvariban zárták a szezont fiataljaink, s mentettek meg egy pontot a lefújás előtti pillanatokban Puskás Balázs góljával. Az 1:1-re végződő összecsapás után közel három hónap van a következő összecsapásáig futballistáinknak, akik a tavaszi szezonnyitón épp az egyetemi rivális, DASE-val találkozik majd.

Azzal a DASE-val, amely egy győzelmet és két döntetlent tudhat maga mögött az elmúlt hetekben. A dobogós helyekért küzdő Hajdúsámson otthonában magabiztos játékkal győztek Siyabongáék, épp namíb támadónk valamint gólkirály-jelöltünk, Bucz Bence góljainak köszönhetően. A fontos diadalt követően a mindenkire veszélyes Püspökladány otthonában vizitáltak egyetemistáink, ahol egy balszerencsés büntető miatt hamar hátrányba kerültek. Az egyenlítés csak a második játékrészben jött össze nekik Bucz révén, ám több szabályos találatot már nem tudott bevinni együttesünk, így megkellett, hogy elégedjen az egy ponttal. Ahogy egy pont jutott a fiúknak az őszi bajnok Nyíradony ellen is, hiszen Inspiration 12 méterről lőtt alsó sarkos góljára volt válasza a vendégeknek még az első játékrészben, majd ezt követően az állás változatlan maradt, így újabb 1:1-et könyvelhettek el Polyák Martinék. A DASE fiataljai a hetedik pozícióból várhatják a tavaszi folytatást, amely során akár a dobogós helyek sem tűnnek elérhetetlennek számukra, hiszen az első helyezettől is ”mindössze” nyolc pont a lemaradásuk.

Csapataink soron következő hazai mérkőzései:

DEAC – Füzesgyarmat, december 4., 13:00, DEAC-pálya

DASE – DEAC II.,2023 február 18.14:00, DEAC-pálya

Máthé Gábor megnyerte a fehérvári tornát

Végre valamiben Tilla, Puzsér és Lovasi is egyetért

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek