EÉ: - Sok szép épület van Debrecenben, a klasszicista kereskedőházaktól a szecessziós palotákon át a modern irodaházakig. Miért éppen a cívisházak keltették fel benned az érdeklődést, Attila?

 

- A cívisváros karakterét leginkább meghatározó épületek a földszintes cívisházak. Építészhallgatóként szembesültem a házak elképesztő gazdag történetével és a megőrzésük nehézségeivel. A rengeteg forrás ellenére feltárásra váró területnek tűntek ezek a házak, ezért 2018-ban elkészítettem a kataszterüket, lefotóztam az összes megmaradt cívisházat és térképen jelöltem őket. Azóta is folyamatosan dokumentálom és kutatom az egykori cívisek lakóházait.

 

 

EÉ: - Viktor, te Debrecen utcáit fotózod, de nem dokumentarista jelleggel. Mi ad számodra igazi inspirációt a debreceni utcákon és hogyan tudtad ezt hasznosítani az Attilával közös munka során?

 

- Ugyan máig művészeti projektként hivatkozom a Streets of Debrecenre, de ahogy telik az idő, egyre kevesebb filtert és egyéb digitális módosítást eszközölök a képeimen, tehát tulajdonképpen észrevétlenül, de fokozatosan közelítek a projekt vége felé haladva a dokumentarista fotográfiához. A fényképezésre az inspirációt elsősorban a város iránt néhány éve ébredt kíváncsiságom adja, és ugyanez motivált a cívisházas projektben is, mikor csatlakoztam Attilához: egyszerűen csak kíváncsi voltam, mi van belül, hajlandó voltam erre időt és energiát áldozni, és ha már bent voltam-voltunk, értelemszerűen fotóztam is. Ahogy pedig a lakók megnyíltak nekünk, és elkezdtek mesélni, a történetek részleteivel kapcsolatban is egyre kíváncsibbak lettünk, ez újabb kérdéseket generált, tehát végső soron az információ és anekdotagyűjtés is öngerjesztő folyamattá vált a végére.

 

 

EÉ: - Rendszeresen használjuk a cívis szót Debrecenre és a debreceniekre, de sokan a helyiek közül sem tudják, mit is jelent pontosan ez a szó. Számotokra mit jelent? És maga Debrecen?

 

Attila: - A cívis szó latinul polgárt jelent, az alföldi mezővárosokra jellemző ez az életmód. A cívisek a városi polgári életükkel párhuzamosan parasztpolgári életet is folytattak. A debreceni cívisek elsősorban iparosok és kereskedők voltak, de még ezen mesterségek mellett sem tudtak szabadulni a városi házukhoz tartozó föld függőségétől. Talán egyfajta kettőség határozza meg Debrecent még napjainkban is.

 

Viktor: - Számomra elsősorban egy megboldogult életmód indikátorszava, és nem önidentitást képző kifejezés. Más szavakkal megfogalmazva: ha valahol felmerül, és meg kell nyilvánulnom, hogy honnan jöttem, ki vagyok én, akkor nem cívis vagyok, hanem debreceni. A város pedig az otthonom, a hely, ahol a családom és a barátaim egy része máig él, szóval Debrecent a sajátomnak érzem, a helynek, ahol a biológus szakmámnak élhetek, de szerencsére kiteljesíthetem a művészi és kreatív projektjeimet is.

 

EÉ: - Nagy fába vágtátok a fejszéteket ezzel a könyvvel, hiszen építészeknek, helytörténészeknek, antropológusoknak éppúgy szól, mint az átlagembereknek. Mi volt ezzel a könyvvel az eredeti célotok? Hogy látjátok, sikerült ezt elérni?

 

Attila: - Ez a könyv minden szempontból vegyes, rengeteg minden ötvöződik benne. Részemről a dokumentálás volt a fő cél, hogy bejussunk a cívisek tipikusan zárt kapui mögé, és ezt a rejtett világot Viktor gyönyörű fotóin keresztül bemutassuk a nagyközönségnek. Másrészről számos tanulmány és forrás van a témában, de építészeti összefoglaló kötet még sosem jelent meg a cívisházakról. Reméljük, hogy ezzel a könyvvel is sikerül felhívni a figyelmet a cívisházak megőrzésére, amire konkrét példákat mutatunk be. Fontos siker lenne, ha a könyvünk egy minta lenne, amit más kutatók továbbgondolnak és további kötetek készülnének különféle módszerekkel. Rengeteg kutatásra, bemutatásra váró ház van még.

 

 

Viktor: - Mivel dilettánsként csatlakoztam a projekthez, az elején túl nagy célkitűzés részemről nem volt, egyszerűen csak szerettem volna anekdotákat gyűjteni a házak lakóitól, illetve fényképezni. Kellett néhány hónap, mire Attilával felismertük, hogy ha valahogyan keretbe foglaljuk az egészet, illetve bejutunk elég házba, ebből akár egy könyvet is lehetne írni. Mivel interjút sosem csináltunk még azelőtt, a célunk az volt, hogy megtanuljuk, kitapasztaljuk a tartalmas interjúk elkészítésének módját, utána pedig idővel úgy véltük, Attila szakmai tanulmánya a könyv elején kellően meg fog ágyazni ezeknek az időközben elkészült riportoknak, közelebb hozza az olvasót a cívisek hajdanvolt életmódjához, életteréhez. Megtaláltuk tehát a keretet, de ahogy utaltam rá, ez nem ment egyből, nagyjából két év munka kellett hozzá.

 

EÉ: - Ha választani kellene egy cívisházat, amit példaként elsőnek mutatnátok meg egy érdeklődőnek, aki számára idegen fogalom a cívisház, vagy ahová akár ti is örömmel beköltöznétek, melyik lenne az?

 

Attila: - Egyre több olyan cívisház van a városban, amiben ma már valamilyen közfunkció üzemel, így szabadon bejárható, megismerhető. Talán a Debreceni Irodalom Háza és Medgyessy Ferenc Emlékkiállítást emelném ki a Péterfia utcán, mint az egyik legrégebbi házat, illetve az Incognito Clubot a Rákóczi és az Eötvös utcák sarkán egy századfordulós polgárházban. Bármelyik házba beköltöznék, de leginkább a Lorántffy utca 42. házba.

 

Viktor: - Ha csendesebb, már-már falusi viszonyokat idéző hangulatra vágynék, akkor a Jókai utcai házat emelném ki, ha pedig igazi belvárosi nagypolgári viszonyokat keresnék, akkor a könyvbe bekerült bármelyik Szent Anna utcai házat emelném ki. Ha pedig most kezdeném az egyetemet, értelemszerűen az Incognitóba költöznék be.

 

 

EÉ: - Lesz folytatás? További közös munka?

 

Viktor: - Már azóta is voltunk néhány házban, illetve szeretnénk is menni, de én nem bánnám, ha bővülne a csapat. Legalábbis így ebben a formában, ahogy eddig ketten csináltuk, már nem csinálnám meg a következő részt. Ha esetleg sikerülne szponzorokat találni, vagy legalább egy maroknyi elhivatott érdeklődőt, aki bizonyos részfeladatok terhét leveszi a vállunkról, akkor viszont szívesen elkészítenénk velük a második kötetet.

 

Attila: - Mindenképpen, bízom benne. Viktor a Streets of Debrecen oldalán 5 éve, a Debrecen házai oldalamon én 3 éve végzem ezt a munkát. A saját felületeinken és közösen is folytatjuk a cívisházak és Debrecen dokumentálását, illetve a történetek bemutatását. Távlati cél lehet, hogy egyszer majd elkészítjük a könyvünk második részét, de abban én is egyetértek, hogy magánemberként már nem áldoznék erre újra ennyi energiát. Reményeink szerint valamelyik intézmény vagy kutatócsoport társul hozzánk és felkarolja a projekt folytatását.

 

A könyv hivatalos bemutatója szeptemberben volt a Déri Múzeum Dísztermében. A fotókat Miskolczi János készítette. A további képek a könyvből Löki Viktor munkája.