Egyetemi Élet
2022-11-04

Itt az EÉ új száma

Battai Sugár Katinka kardvívó fotójával a címlapon jelent meg az Egyetemi Élet friss kiadása. Az újságban olvashatnak egyebek mellett arról a különleges vacsoráról, amivel a külföldi cserediákokat vendégelték meg a Debreceni Egyetemen, illetve azokról a szakmai programokról, melyeken a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék hallgatói és tanárai vettek részt a Noszvaj-síkfőkúti Soó Rezső Kutatóházban.

Magyar italokat és ételeket, például pálinkát, pogácsát, töltött káposztát és rétest kóstolhattak a Debreceni Egyetemre a világ minden tájáról az Erasmus programban érkezett cserediákok az intézmény Aulájában a félév első hetének zárásakor tartott ünnepélyes üdvözlő vacsorán. A DE Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Nemzetközi Irodája és az Erasmus Student Network Debrecen szervezésében tartott estet a Szeredás Népzenei Együttes műsora nyitotta meg.  

A Fedezd fel Debrecen utcáit!-sorozat ezúttal egy rendhagyó páros interjúval jelentkezik. Az Egyetemi Élet hasábjain már több ízben bemutatott Harangi Attila építészmérnök és Löki Viktor biológus-fotóssal annak kapcsán beszélgetnek, hogy nemrég megjelent közös, Debreceni cívisházak és lakóik nyomában című kötetük. A szerzőpárost nemcsak a könyv születéséről, jelentőségéről, hanem arról is kérdezték, mit jelent számukra Debrecen és a cívis lét.

A Zöldebbítő rovatban arról számol be a lap, hogy egy ember átlagosan 1 kilogramm hulladékot termel naponta. Ez csekély mennyiségnek tűnik, ám az emberiség 7,5 milliárdos létszámával felszorozva iszonyú tömegű hulladékot jelent. Az ezzel foglalkozó cikkből egyebek mellett megtudhatjuk, hogy szelektív hulladékgyűjtés során melyik színű konténerbe milyen hulladékot lehet bedobni.

A Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke október 10-12. között újra ellátogatott a Noszvaj-síkfőkúti Soó Rezső Kutatóházba. A program célja most is az volt, hogy három napon át a kommunikációnak és a médiatudományi szakmának szenteljék az időt oktatók és hallgatók. A csapatépítő szakmai program részleteiről is tudósít az Egyetemi Élet új száma.  

Aranyérmet szerzett a kairói világbajnokságon a Battai Sugár, Katona Renáta, Pusztai Liza, Szűcs Luca-összeállítású magyar női kardválogatott július végén. A győzelemmel sporttörténelmet is írtak, a világbajnokságok történetében először végzett első helyen a magyar csapat a női kard szakágban. A siker részleteiről a február óta a DEAC-ban vívó Battai Sugár és edzője, Dávid László számolt be a lap újságírójának. 

A sportoldal egy másik cikkéből az is kiderül, hogy megtartották a 2022/23-as Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa megnyitóját és sorsolását. Újra rekordszámú, 109 csapat nevezett az eseményre, és ezúttal is megrendezik a női divízió mérkőzéseit. A Magyar Sportújságírók Szövetsége és az M4 Sport a kupát tavaly az Év szabadidős sporteseményévé választotta.

Az Egyetemi Élet friss száma ide kattintva olvasható.

 

Sajtóközpont - OCs

Fodor Antal: A fiúkban volt tartás és lelki erő

Az égési sérülések kezelése

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek