EÉ: - Hogyan készültetek az első felnőtt világbajnokságodra?

 

Battai Sugár: - A világbajnokság előtt edzőtáborban voltunk és közösen készültünk a lányokkal a keretedzéseken. Ekkor lehetőségünk nyílt arra is, hogy a lehetséges ellenfelek asszóit videón elemezzük. Ezen kívül szerencsére csapatpszichológussal is volt alkalmunk készülni, ami szerintem nagyon hasznos volt.

 

Dávid László: - Mondhatni lendületből hoztuk le a felnőtt világbajnokságot egy nagyon sűrű év után. A korosztályos versenyek tavasszal értek véget, ahogy lezajlott a junior világbajnokság – Sugi egyéniben bronzérmet, míg csapatban ezüstérmet nyert a lányokkal – már kezdtük is a felkészülést a felnőtt Európa-bajnokságra. A kontinensviadal után sem tudtunk szusszanni, a hazaérkezésünk után egyből kezdődött a háromhetes világbajnoki felkészülés. Egy hétig Telkiben edzőtáboroztunk, majd a szokásos módon, Debrecenben és Budapesten készültünk. Sugi szezon közben az itteni edzéseink mellett hetente két-három alkalommal budapesti keretedzéseken készül, ezen a világbajnokság előtt sem változtattunk.

 

 

EÉ: - Beszéltetek a csapat többi tagjával a verseny előtt arról, hogy milyen eredménynek örülnétek?

 

BS: - A lányokkal konkrétan nem beszéltünk arról, hogy mit várunk magunktól a világbajnokságon, de mindenkiben benne volt, hogy éremmel szeretnénk hazatérni. Bennünk volt a bizonyítási vágy, mert már az Európa-bajnokságon is kevéssel csúsztunk le a bronzéremről. Kettőnknek ez volt az első felnőtt világbajnoksága, úgy vágtunk neki, hogy még kissé tapasztalatlanok vagyunk, de kihozzuk magunkból a lehető legtöbbet.

 

EÉ: - Milyenek voltak a körülmények és a hangulat a világbajnokságon?

 

BS: - Sajnos városnézésre nem nyílt lehetőség, mert az előttünk érkező csoportok még elhagyhatták a hotelt, de sokan elkaptak egy vírusos betegséget, ezután már nem kockáztattak a szervezők. Emiatt egészen sokat voltunk a hotelben, ami a csapatverseny szempontjából jól is jött, mert még jobban összekovácsolt minket a lányokkal a közösen töltött idő. Szerintem összességében jó hangulatban telt a világbajnokság, az egyéni versenyek előtt érződött mindenkin egy kis feszültség. Hosszú volt a szezon, fáradtak is voltunk, szerintem ez egyéniben jött ki leginkább. Utána a csapatverseny már nagyon felszabadult volt mindkét nap, úgy éreztem megvan közöttünk az összhang és kiegyensúlyozottan tudtunk vívni.

 

DL: - A versenykomplexum nagyon nagy volt, szépen kialakítottak mindent, a szervezés világbajnoksághoz méltó volt. A koronavírus hatása itt is érezhető volt, a nemzeteket igyekeztek elkülöníteni egymástól, amennyire csak lehetett. Személy szerint nem igazán izgultam a teljesítmény miatt, már a felkészülés alatt lehetett látni, hogy Sugár jó formában van, aztán egyéniben is nagyon jó napot fogott ki. A selejtezőből rögtön továbbjutott a csoportba öt győzelemmel és egy vereséggel, akkor úgy láttam, hogy kicsit felszabadult. A hatvannégyes táblán egy francia vívóval került össze, ez az asszó kicsit szorosabb lett, mint amire számítottunk, de végig dominált és végül eggyel ment. Ezután még egy franciát fogott ki, aki ellen még nem vívott. Felnőtt világversenyen tagadhatatlanul előny a nemzetközi tapasztalat, ebből a franciának több volt, de végül itt is összeállt a kép. Összességében Sugár jutott legtovább a lányok közül, a harminckettő között esett ki, ezzel a teljesítménnyel mindketten elégedettek voltunk. Ez már biztató előjel volt a csapatversenyre is, mert Sugi általában mindig erősebben vív csapatban, mint egyéniben.

 

EÉ: - Milyen volt a csapatverseny?

 

BS: - Az első nap úgy voltunk vele, hogy mindkét csapatot meg tudjuk verni. Nyilván volt bennünk egy minimális feszültség, de alapvetően magabiztosak voltunk, így meg is nyertük mindkét asszót. Másnap az olaszokkal kezdtünk, akik ellen a kontinensviadalon kikaptunk a döntőbe jutásért. Ők nagyon tapasztalt, összeszokott csapat, úgy éreztük, hogy bármi lehet, de szerettünk volna revansot venni rajtuk az Európa-bajnokság után. Nagyon jól jött, hogy az edzői stáb összeült és kidolgoztak egy taktikát, ennek köszönhetően jókor tudtam beállni én is és fordítottam. Ez döntő asszó volt és érezhetően magabiztossá váltunk a győzelem után. Ezt követően a spanyolokon nagyon magabiztosan és lendületesen jutottunk túl. Mikor realizáltuk, hogy a döntőben vagyunk, akkor megbeszéltük a lányokkal, hogy legrosszabb esetben is második helyen végzünk és éremmel megyünk haza. Talán ennek volt köszönhető, hogy teher nélkül álltunk pástra.

 

 

DL: - Edzői szemmel nézve az első napot aránylag könnyen vették a lányok. A negyeddöntő volt a legszorosabb, szakmailag régen tudtuk már, hogy a lányaink megütik azt a szintet, amit az olaszok, de többször kikaptak ellenük, már nagyon érett a visszavágás. Az olaszok elleni asszó előtt az edzői stábbal összeültünk, és kitaláltuk, hogy Sugár most ne az ellen az olasz ellen vívjon, akivel a csapatban szokott, mert valami miatt „madara” a lány, így helyette Luca állt be. A negyeddöntő után érezni lehetett a csapaton, hogy felszabadultak és szinte euforikus vívást láttunk a spanyolok ellen.

 

EÉ: - Milyen érzések kavarogtak bennetek a döntőben és a győzelem után?

 

BS: - Úgy éreztem végig felszabadultan vívunk. Fantasztikus volt a győzelem, az elején nem is nagyon fogtuk fel, sokan sírtak, mikor megnyertük az asszót. A magyar csapat többi tagja nagyrészt hazament addigra, a férfi tőrözők voltak még kint velünk, ők nagyon aranyosak voltak, a döntő utáni este pedig kicsit megünnepeltük az aranyérmet.

 

DL: - Bíztam benne, hogy Sugi a csapatversenyek második napján is jó formában lesz, teljesen felszabadultan, jókedvűen vívott. Az elődöntőt az egyik kollégámmal kicsit távolabbról néztük, amikor biztos volt a döntős szereplés, akkor elmorzsoltam egy-két könnycseppet. A döntő már olyan volt, mintha egy álom vált volna valóra. A sokkal esélyesebb franciákat úgy verték agyon, hogy hozzájuk sem tudtak érni a hetedik asszóig, a végén kellett kicsit izgulni, de annyi belefért. A döntőben Sugár mindhárom meccsét megnyerte és plusz nyolcas találataránnyal zárta a mérkőzést, erre már azt lehet mondani, hogy világklasszis teljesítmény.

 

EÉ: - Itthon milyen volt a fogadtatás?

 

BS: - Gratulációk sorát zsebeltük be, nagyon sok interjút adtunk, elég nagy felhajtás volt, nagyobb, mint az olimpiai kvótaszerzés után. Két hétig szinte folyamatosan interjúkat adtam, televíziós meghívásoknak tettem eleget. Ezután tudtam picit szusszanni, augusztusban nem voltak edzéseim, szeptember elején kezdtem el megint iskolázni.

 

 

DL: - A világbajnokság után is nagyot mentünk, bár kicsit más értelemben, sosem gondoltam volna, hogy ekkora lesz a médiaérdeklődés. Az olimpiai kijutáshoz képest tízszer annyi interjút kellett adni, bele sem merek gondolni mi lenne, ha olimpiai éremmel térnénk haza, de ezért is edzünk, hogy ezt is megtapasztalhassuk.

 

 

EÉ: - A nyár a sűrű versenynaptár ellenére nem csak a sportról szólt, mert felvételt nyertél a Debreceni Egyetemre.

 

BS: - A Gazdaságtudományi Karra, azon belül is az életmód- és rekreáció szakra jelentkeztem, szerencsére sikerült a felvételim. A gólyatáborba sajnos nem tudtam elmenni, de ennek ellenére hamar megtaláltam a helyem a szaktársaim között. Az oktatóim is nagyon támogatók, megértik, ha az edzések vagy versenyek miatt nem tudok részt venni az előadásokon, a csoporttársaim pedig készségesen segítenek ilyen esetekben.

 

EÉ: - Február óta a DEAC szakosztályát erősítitek. Jelenleg hogy épülnek fel a foglalkozások, mennyien vívnak nálatok?

 

DL: - Délután négy óra körül kezdődnek a programok a vívótermünkben, két kezdő csoportnak tartunk először edzéseket. A teljesen kezdők kedden és csütörtökön jönnek, akik már kicsit gyakorlottabbak hétfőn, szerdán és pénteken járnak. Este hattól van a haladók és a profik edzése, de ezt összevontuk az amatőr- és hobbivívással. Kétszer egy héten este nyolcról egyetemi vívás van, nagy örömünkre ez is telt házzal megy.

 

Hárman dolgozunk edzőként a szakosztályban, az igazolt sportolóink száma harmincöt, nagyjából ennyien vannak a kezdők is, míg az egyetemi vívás negyven fővel megy. Jelenleg a kadet, junior és fiatal felnőtt korosztályúak képviselik magukat a legnagyobb számban. Folyamatosan várjuk az érdeklődőket egészen kisiskolás kortól, szerintem a városban a legjobb minőséget tudjuk nyújtani a vívni vágyóknak. Az ép sportolók mellett a kerekesszékesek edzéseihez is megfelelő körülményeket tudunk biztosítani. Most egy kerekesszékesünk van Osváth Richárd személyében. Ricsi, a paralimpia után költözött Debrecenbe, azóta velem készül. Nagyon élvezem a kerekesszékesekkel is a munkát, így őket is szeretettel várjuk.