Egyetemi Élet
2022-10-04

A DEAC nyerte a Szuperkupát

Szeptember elején a Tüskecsarnok adott otthont a HELL Szuperkupa döntőjének, ahol a Ferencváros és a DEAC jégkorongcsapatai között dőlt el a kupa sorsa.

A mérkőzésre mindkét csapat kerete jelentősen átalakult az előző szezonhoz képest, a Ferencváros papírforma szerint valamivel esélyesebbnek tűnt. A találkozón nekik adódott először lehetőségük, de a cívisvárosiak kapusa, Hetényi Zoltán védett. A DEAC is jól kezdett, Mihalik András az ötödik percben gólra váltotta a lehetőségét, majd három perccel később Dalecky találatával nőtt kétgólosra a debreceni előny. Az első harmadban aztán kettős emberelőnybe került a DEAC, de a Fradi jól védekezett a hátrányban. A harmad végéhez közelítve fórba került a Ferencváros is, de nem tudtak szépíteni, 2-0 arányú debreceni vezetéssel mentek pihenőre a csapatok.

A második harmadban a fővárosiak mindent megtettek a felzárkózás reményében, de Hetényi Zoltán jó szokásához híven nagy bravúrokat mutatott be a DEAC kapujában. Ismét kettős fórba kerültek az egyetemisták, de gólig most sem jutottak. Ahogy kiegészült a Fradi, a DEAC került hátrányba, Szoszunovot küldték kényszerpihenőre, de Hetényi továbbra is jól védett a kapunkban. A kiállításból visszatérő Szoszunov aztán 3-0-ra módosította az eredményt, egy ziccert lőtt be.

A Ferencváros az utolsó harmad elején is nagy irammal kezdett, próbáltak szépíteni, de ismét hátrányba kerültek, ami visszavetette a lendületüket. Kiegészülve aztán voltak ígéretes helyzetei a fővárosiaknak, de Hetényi továbbra is remek formában védett. a negyvennyolcadik percben aztán negyedszerre is betalált a DEAC, ezúttal Révész ugrott ki és talált be a Fradi kapujába. A gól után hátrányba kerültek György József tanítványai, de a stabil védelemnek hála kapott gól nélkül bekkelték ki Bukor büntetését. A Ferencváros végül az ötvenharmadik percben szépített, Kestila fejezett be góllal egy gyors akciót. Újra fórban támadhatott a Fradi, de nem tudtak élni a lehetőséggel. Végül a mérkőzés kettős Fradi-emberhátrányban ért véget, de az eredmény már nem változott; a DEAC alakulata 4-1 arányban győzött, és történelmük során először hódították el a Szuperkupát.  

A találkozóról és a szezonkezdésről György József vezetőedzőt és Molnár Dávid csapatkapitányt kérdeztük.

- A Szuperkupa előtt hat felkészülési mérkőzést játszottunk, amiből négyet megnyertünk, emellett a Fradi edzőmeccseiből építkeztünk, hogy mi lehet majd a taktikájuk a kupadöntőn – számolt be a felkészülési időszakról Molnár Dávid.

– A Ferencváros megújult kerettel kezdte ezt a szezont, illetve nálunk is viszonylag sok volt a távozó, de az új érkezőkkel hamar megtaláltuk a közös hangot, ezt már a felkészülési mérkőzéseken is érezhető volt – mondta a csapatkapitány. – Szerintem kicsit kritikus vagyok magammal és a csapattal szemben, de még így is azt éreztem, hogy az elvártaknál jobban teljesítettünk a Szuperkupán. A mérkőzésen sikerült beépíteni az elmúlt időszakban gyakorolt taktikai elemeket és a megbeszéltek szerint játszottunk. Szerencsére a győzelmet nem kell megmagyarázni, nyilván voltak apróbb hibáink, ezeket a kis csorbákat próbáljuk kijavítani a szezonkezdésre.

A DEAC nem fogalmazott meg konkrét elvárásokat a csapattal szemben, de az együttes mindenképp szeretne bejutni a bajnokság rájátszásába és idén is szeretnék bezsebelni a Magyar Kupát.

– A bajnokság erősödött az előző szezonhoz képest, ez részben annak köszönhető, hogy az új szabályok szerint nincs légióskorlátozás, a nagyobb merítési lehetőséggel rendelkező csapatok több légióst tudnak majd bevetni a mérkőzéseken. Szerintem az lesz az izgalmas ebben az idényben, hogy nem lesznek könnyű mérkőzések, papíron már egyik csapat sem számít gyengének a keretek alapján. Nálunk nagyon fiatal társaság jött össze, mindenki alázatos, bízom benne, hogy a szezonban be tudjuk majd bizonyítani a rátermettségünket és a legfiatalabbak is megállják a helyüket a csapatban – mondta Molnár Dávid, aki a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának rekreáció és életmód szakos hallgatója.

A fiatalok beépítése a hosszútávú cél

A csapat vezetőedzője, György József így látta a felkészülést és a szezonkezdést:

- Az edzőmérkőzéseken mások voltak a prioritások, teljesen más játékelemekre fókuszáltunk, emellett egyik felkészülési meccsen sem tudtunk teljes kerettel kiállni, vagy sérülésekkel bajlódtunk, vagy pihentettünk játékosokat, ezért annyira nem kaphattunk reális képet arról, hogy milyenek leszünk élesben – kezdte a beszélgetést György József vezetőedző.

– Igyekeztünk megtalálni az összhangot a viszonylag rövid felkészülési időszakban, átalakult a keretünk, elég sokan távoztak, illetve volt, aki visszavonult – mondta a tréner, aki arra is kitért, hogy az egész ligában megváltoztak az erőviszonyok az előző szezonhoz képest. – Ebben a szezonban pontrendszer alapján játszanak a csapatok, illetve a légiósok terén is változtattak, akár tíz idegenlégiós is lehet egy csapatban. A sajtótájékoztatónkon részben emiatt mondtam azt, hogy nem tudjuk mire leszünk elegek a ligában. Nem tudtunk és nem is akartunk beállni a sok légióst igazoló csapatok sorába. Személy szerint nem hiszek abban, hogy tele kell tenni légióssal a csapatokat. Még két-három fiatal magyar játékost szerettünk volna igazolni, de így is sok fiatalt építettünk be a csapatba.

A fiatalok közül azokat szeretnénk favorizálni, akikben látjuk a potenciált, próbálunk ezen a vonalon egyensúlyozni. A fiatalok szerepeltetése és játékideje csökkentheti az eredményességet, de mi hosszú távon abba az irányba szeretnénk elmozdulni, hogy a cívisvárosi kötődésű jégkorongozók köré építsük az itteni hokit. Az előző szezonból maradt három debreceni játékosunk, akik köré felépítettük a jelenlegi csapatot. A későbbiekben jó lenne elérni, hogy ez a stabil mag tíz-tizenkét debreceni hokisból álljon. Ilyen téren a szakmai stábnak hosszú távon is fel van adva a lecke, fiatalokat kell beépíteni és őket fejleszteni, de a vezetőség is támogatja ezeket a törekvéseinket. Ehhez hozzátartozik, hogy a vezetőséggel igyekszünk azt is szorgalmazni, hogy a csapatunk tagjai a Debreceni Egyetemen tanuljanak. Én is sokkal boldogabb vagyok, ha tudom, hogy több lábon állnak a játékosaim, emiatt igyekszünk rábeszélni őket, hogy menjenek továbbtanulni.

- Örülök, hogy sikerült megnyerni a Szuperkupát, de azért ez nem ad jelentős képet a Ferencváros és a mi játékerőnkről. Kicsit úgy éreztem, hogy az ellenfél alulértékelt minket, mi ezt ki is használtuk, de a Fradi játékosállománya azt mutatja, hogy sokkal többre képesek. Nem azt akarom mondani, hogy gyengék vagyunk, de ők a pontrendszer alapján papíron erősebb csapatnak számítanak nálunk. Mi már az előző szezonban is többször bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk a legjobb csapatot is megverni, de akár a leggyengébb csapat ellen is pontot veszíteni.

Olyan szempontból labilis a keretünk, hogy megérezzük az erősebb játékosok hiányát, nem tudjuk őket hasonló erősségű játékossal pótolni, a fiatalok pedig ilyenkor akarva-akaratlanul megkapják a játéklehetőséget – mondta György József, aki arra is kitért, hogy mit vár az Erste Ligától.

– A liga az új szabályoknak és főleg a több légiósnak köszönhetően valószínűleg erősebb lesz, mint az előző években volt. A vezetőség részéről nem érzek nyomást a célok tekintetében, ilyen szempontból sokkal nyugodtabban tudok dolgozni, a fiúkra sem helyezek plusz terhet. Természetesen mi is, - mint szerintem az összes csapat – mindig nyerni szeretnénk, de könnyebbek érzem így a felkészülést, hogy nincs rajtunk eredménykényszer – mondta a gyergyószentmiklósi születésű szakember, aki zárásként a szurkolókról is beszélt.

 – Nagyon köszönjük a szurkolóinknak az eddigi támogatást, életkortól függetlenül szeretnék mindenkit arra buzdítani, hogy látogassanak ki a jégcsarnokba a mérkőzéseinkre, teljesen más teltház előtt játszani, mint foghíjas lelátón. Sok egyetemista szurkolót szoktam látni, de város szinten is szeretném népszerűsíteni a jégkorongot. Jó lenne, ha valahogy nyomot tudnánk hagyni a nézőkben, hogy amiatt jöjjenek ki, mert a mérkőzéseinken a kikapcsolódáson és a jó hangulaton túl kapnak valami pluszt a sportágtól. Szeretném, ha előbb-utóbb kinőnénk a jégcsarnokot, és ha jobb világ jön akár megtölthetnénk egy nagyobb csarnokot is Debrecenben.

Hell Szuperkupa mérkőzés
DEAC -Ferencvárosi TC 4-1 (2-0, 1-0, 1-1)
Gólszerzők: Mihalik A., Dalecky, Révész és Sosunov, illetve Kestila

Vona Lilla

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek