Egyetemi Élet
2022-09-12

Ízek, illatok, koncertek

Szinte hihetetlen, hogy a most hivatalosan Zamat Gasztro-Élmény Fesztivál névre hallgató rendezvény idén már tizenegyedik alkalommal kényezteti a vállalkozó kedvű látogatók ízlelőbimbóit. Sőt, mint megszokott, az inni- és ennivalók mellett remek koncertek is tarkítják a programot. Lessünk csak bele, mik is lesznek!

Remélem, az megvan mindenkinek, hogy a fesztivál egyik legfontosabb része a Vágod? címmel futó kolbásztöltő verseny. Abban is bízok, hogy tudják, ezt tavaly – két második hely után – az Egyetemi Élet csapata nyerte. Kérjük vega és vegán olvasóinkat, hogy legyenek megértők, köztünk vannak olyanok, akik szeretik a kolbászokat, virsliket, s egyéb húsos ételeket, s ennek tanúbizonyságát is adják minden adandó alkalommal. Hajrá EÉ csapat, veletek vagyunk!
 
A fellépők között teret kapnak induló, még kevésbé ismert előadók is. Így kerül színpadra például a Fülesbagoly Tehetségkutató különdíjasa, a Borostyán és Veronika nevű produkció is. Mivel semmit sem tudunk rólunk, kénytelenek voltunk a neten kutakodni. Ezt találtuk: „Borostyán és Veronika 2016 óta zenélnek együtt különböző formációkban. Duójuk éles váltás a korábban megszokott rock/metál vonalhoz képest, azonban ez a felállás új dimenziókat nyit meg kreativitásuk terén és magasabb szabadságfokot kínál a szervezkedések tekintetében, mely utóbbi igen vonzotta őket egy ideje. A projekt kisebb kocsmákban, éttermekben történő háttérzenélésként indult ismertebb pop és blues dalokkal, mostanra már azonban elsődleges célja a már régóta fiókban porosodó saját dalok életre keltése és a szavakkal meg nem fogalmazható érzelmek közvetítése a hallgatóság felé a dalokon keresztül.”
 
 
Mielőtt az a vád érne bennünket, hogy átsiklunk a nagy nevek fölött, említsük meg, hogy az idén tízéves Bagossy Brothers Company is itt lesz. Nélkülük nem is buli a buli, évek kitartó munkájával lettek egyre népszerűbbek, aki nem ismeri tüzetesen munkásságukat, az is hallotta már itt-ott legalább egy dalukat. Az én mindenen kákát kereső barátom, Sterczer Pöpi – ismerős név ugye? – nem rajongója a csapatnak. Így ahelyett, hogy dicsérné őket, azt jegyezte meg legutóbbi találkozásunkkor, hogy a Bagossy BC logója feltűnően emlékeztet a Black Rebel Motorcycle Club nevű banda logójára. Mi tagadás, van némi hasonlóság, de sebaj, ez a hangulat és zene szempontjából lényegtelen.
 
Az ős-rock kedvelők körében egy tény vitathatatlan, hogy az immár majd’ ötven éve halott Elvis Presley a király. Már egykori magyarhoni helytartója, Komár László sem él, de az örökséget hűen tovább viszi az Ed Phillips and the Memphis Patrol nevű csapat.
 
 
Természetesen a show-t a vállán vivő Ed csak művésznevet visel és valójában magyar, de nem árulhatjuk el az igazi nevét. Olyasvalaki ő, aki amolyan szerepjátékot játszik. A kedvenc zenei műfaját műveli, belebújva a múlt század ötvenes éveiben viselt hacukákba, s híven hozza azt az életérzést, ami az akkori időket jellemezte. Mindezt teszi a rock and roll királyának dalait felidézve, olyan elánnal nyomva azokat, ami elsöprő produkciót eredményez.
 
A régi nagy nevek közül a Nagy Túlélő, a magát újra és újra köztudatba hozó Szikora Róbert is itt lesz a Zamat fesztiválon. Mindannyiunk Robija az R-Go élén érkezik Debrecenbe, hogy szemtelenül stírölje az utcán bombázóként végig vonuló csajokat. Énekel majd az esőben rendíthetetlenül helyt- és őrt álló katonáról, meg a létezés elementáris csodájáról, s arról, hogy rég vár valakire, akit szeret is meg nem is. Tudjuk, így van ez.
 
Az ízek és különböző műfajok kavalkádja ez a fesztivál. A Dankó Rádió hallgatói ismerősként üdvözölhetik Tordai Zoltánt és zenekarát, akik garantáltan elhúzzák majd mindenkinek a nótáját. Lesz gyerekprogram is, a kisebbeket és családjaikat Tompeti és Barátai szórakoztatják vidáman és színvonalasan, míg a középkorú párok a Midlife Crisis partizenekar számait hallgatva mutathatják be tánctudásukat a parketten.
 
 
A szervezők garantálják, hogy gyomor nem marad üresen, torok nem marad szárazon, ha kilátogatnak szeptember 16-18. között a Zamat Gasztro-Élmény Fesztiválra. Elterjedt a hír, hogy vasárnap nagy tortacsatával zárul a rendezvény, de ez nem igaz, mert a házigazdák a régi, ismert mondást vallják, miszerint: „Az étel nem játék!”
 
Jó étvágyat mindenkinek!
 
Koncz Kornél

Minden napra jutott egy érmes helyezés

Oltással a méhnyakrák ellen

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek