Egyetemi Élet
2022-01-19

Mozgalmas évzárás

Öt nappal Milenko Topics távozása után, tavaly november 18-án jelentette be a DEAC kosárlabdacsapata, hogy Jorgosz Vovorasz lesz a DEAC-Tungsram új vezetőedzője.

A görög szakember több görög kiscsapat edzői stábjában is tevékenykedett, majd 2008-ban a PAOK segédedzője lett. Ezt követően két évig alsóbb osztályban, az OFI Crete csapatánál volt vezetőedző, majd újra a görög elsőosztályban, a Panathinaikosz stábjában dolgozott. Oroszországi és ciprusi kitérők után ismét a Panathinaikosz csapatával szerződött; öt éven át segédedző volt, 2020-ban aztán kinevezték vezetőedzővé, de 2021 januárjában a felek szerződést bontottak.

A szerződéskötést követően hamar munkába állt a csapat az új edzővel, Vovorasz már november 21-én megtartotta új csapata első edzését. Mondhatni jó időpontban történt a váltás, a válogatott szünet miatt ugyanis november 13. és december 11. között nem volt tétmérkőzése az egyetemistáknak. A DEAC-Tungsram a szünet alatt edzőmérkőzést szervezett a HÜBNER-Nyíregyháza BS csapatával, így az újdonsült debreceni vezetőedző hat napnyi közös munka után tesztelhette csapatát. Vovorasz bemutatkozása jól alakult, csapata magabiztos, 94:69 arányú győzelmet aratott a Nyíregyháza ellen. Vovorasz a mérkőzést követően így értékelt a csapat hivatalos oldalán:

 – Az egy hetes közös munka alatt gyorsan kiderült, hogy a kémia működik a fiúk között, azonban a játékunk keménységén sokat kell dolgoznunk. Mindez a védekezésnél kezdődik, amire nagy hangsúlyt fektettünk a mérkőzésen, és láttam is előre mutató jeleket ebben a tekintetben. Pillanatnyilag elégedett vagyok a csapat moráljával, és várjuk vissza a hiányzókat, hogy taktikailag is elkezdhessünk összecsiszolódni.

A csapatnak ezt követően mellőznie kellett a görög szakembert, mivel Vovorasz december legelején pozitív PCR-tesztet produkált és karanténba került. Az együttes és a stáb tagjait is tesztelték, de mindenkinek negatív lett a koronavírus tesztje, így a közös munka folytatódhatott, az edzéseket Vovorasz távollétében Andjelko Mandics, Lekli József és Adria Martí Peiro irányították.

Néhány nappal később, december 4-én aztán új igazolást jelentett be a DEAC-Tungsram. Josh Hagins személyében idegenlégióssal erősítettek a cívisvárosiak, a 27 éves amerikai irányító a szezont a görög elsőosztályú Peristeri BC csapatában kezdte meg. Az amerikai irányító már december 6-án munkába állt a DEAC színeiben.

December 11-én az NB I. 11. fordulójában az erősen tartalékos DEAC idegenben játszott az Atomerőmű SE vendégeként. A DEAC-Tungsram szakmai stábja végül kilenc hadra fogható játékost tudott nevezni, de köztük is volt, aki sérüléssel bajlódott, Kovács Ákos például törött ujjal jelentkezett játékra. A nehézségek ellenére nem kezdtek rosszul a cívisvárosiak, az első negyedet így is 20-16-ra nyerték. A második játékrész elején az ASE egyenlített és szerette volna megfordítani a találkozót, de Vovorasz tanítványai ismét elléptek és keményen tartották az előnyüket, végül 38-27-es debreceni vezetéssel mentek pihenőre a csapatok.

A szünet után ritmust váltott az ASE, akik az első támadásaikat sorra értékesítették és a negyed végén is jól hajráztak, így 54-53-as előnyhöz jutottak. A záró etapban jól kezdtek az egyetemisták, majd kiélezett küzdelemben ismét beállították a döntetlent a csapatok, 71-71-es állásnál kezdődött meg a mérkőzés utolsó három perce. A Paks kihasznált egy ziccert és értékesített egy triplát, majd a végén egy paksi kétpontos után el is dőlt a találkozó az atomvárosiak javára (80-74).

Jorgosz Vovorasz így értékelt csapata oldalán a mérkőzést követően: - Az első húsz percben jól kosárlabdáztunk, a védekezésünk rendben volt, és a türelmes támadásainknak köszönhetően már tizennégy ponttal is vezettünk. A második félidőben a Paks sokkal agresszívabban jött ki, amit nem jól reagáltunk le, és hamar leadtuk az előnyünket. Kulcsszituációkban extra hárompontosokat kaptunk, ráadásul sok második esélyt adtunk az ellenfélnek, és erre a magasembereink hiánya sem lehet magyarázat. Nehéz hetek elé nézünk, a csapat kémiáján mindenképpen javítanunk kell, hiszen jövő héten az eddig veretlen listavezető érkezik hozzánk.

December 19-én az NB I. 12. fordulójában hazai pályán szerepelhetett a DEAC-Tungsram. Vovorasz eléggé nehéz helyzetbe került, hiszen a csapatának a soron következő két mérkőzésből minimum egyet meg kellett nyernie, hogy elérhető távolságba kerüljön a Magyar Kupa kvalifikáció. Az Oláh Gábor utcán ezúttal az idei bajnokságban még veretlen Falco KC Szombathely ellen kellett kiállnia az egyetemistáknak, akik továbbra is tartalékos kerettel tudtak csak játszani, az előjelek tehát semmiképp sem tűntek biztatónak.

Nagy iramban kezdődött a találkozó, a Falco szerzett vezetést, de hamar érkezett rá a cívisvárosi válasz, végül Drenovac sorozatban szerzett hét pontja után, négypontos hátrányban kikérte idejét a szombathelyi edző. Ez megtette a hatását, egyenlített a Falco, de a negyed végén nagyot mentek Vovorasz tanítványai, így 29-19-es debreceni vezetéssel mentek pihenőre a csapatok. A második negyedben is jó játékot mutattak a mieink, tovább növelve a különbséget. A vendégek a negyed felénél másodjára is időt kértek, ezt követően valamennyire sikerült felélednie a vasi együttesnek, de még így is hatpontos hazai vezetéssel zárult a játékrész.

A fordulás után a Falco igyekezett felzárkózni, így hosszú idő után ismét döntetlen volt az állás. Vovorasz is időt kért, ezzel sikerült felráznia csapatát, akik hétpontos vezetést szereztek a negyed végére. Az utolsó negyed nagy izgalmakat tartogatott, mivel a Falco gyorsan egalizált, és bár újra meglépett volna a DEAC, a vendégek ezúttal nem hagyták magukat, ismét döntetlen lett az állás. Két perccel a mérkőzés vége előtt közel került hozzá a Szombathely, hogy megnyerje a találkozót, de nem adták fel az egyetemisták; Hagins, Thames és Dzseletovics is bevágott egy triplát. Öt másodperccel a lefújás előtt egy szombathelyi dobás még kiszédült, így hatalmas küzdelem után debreceni győzelem született.

A DEAC-Tungsram számára ezzel a bravúrral ismét felébredt a remény a Magyar Kupa részvételre, a biztos induláshoz azonban még a Kecskemét otthonában is remekelniük kellett. Noha a Kecskemét elleni találkozót a hazai csapat kezdte jobban, Vovorasz egy időkérést követően felrázta csapatát, így a negyed végén már mindössze hárommal vezetett a Kecskemét (24-21). A második negyedben a DEAC kezdett jobban, előnyüket pedig végig tartották, így a szünetre már 48-42 arányú cívisvárosi vezetéssel mentek a csapatok.

A térfélcserét követően a harmadik negyedben a hazaiak apránként kezdték el ledolgozni hátrányukat, így az etap végén kettővel vezettek. Az utolsó negyedben a DEAC visszaszerezte a vezetést, de nem hagyta magát a Kecskemét, mindent bevetettek, hogy mentsék a találkozót. Mindkét csapatnak lettek volna a meccs végéhez közeledve lehetőségei, hogy eldöntsék a találkozót, ám ezek kimaradtak, így 82-82 lett a mérkőzés vége rendes játékidőben; jöhetett a hosszabbítás. A Kecskemétnek a hosszabbításra már nem maradt elég tartaléka, a kimerült csapatot magabiztosan őrölték fel a DEAC játékosai, akiknek minden bizonnyal a kupaindulás lebegett a szeme előtt. Vovorasz legénysége végül megszerezte, amiért elutazott, a Kecskemét elleni 94-85-ös győzelemmel harmadik alkalommal lehet ott a csapat a Zsíros Tibor Magyar Kupa nyolcas döntőjében.

A DEAC-ot a kupaindulás kiharcolása láthatóan feltüzelte, az egyetemisták december 27-én a Nyíregyháza, majd december 30-án a Pécs ellen arattak nagyarányú győzelmet. Az újév első mérkőzését január 5-én játszotta a csapat, az Alba Fehérvár otthonába látogattak. A győzelmi széria itt sem szakadt meg, 90-80-ra hozták a találkozót.

A Szolnok ellen tört meg végül a győzelmek sorozata, a vendégek kőkemény védekezésüknek köszönhetően megérdemelt győzelmet arattak az Oláh Gábor utcában január 8-án. 15-én, pedig 100-75-ös vereséget szenvedett a DEAC-Tungsram Sopronban.

Vona Lilla, forrás: deac.hu

Kubai röplabdázóval erősítettünk

Mályvaszínben az egyetem

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek