Egyetemi Élet
2021-10-19

Csak a DEAC!

Megannyi izgalmas találkozót szurkolhattak végig az elmúlt hetekben az egyetemi futballbarátok, hiszen legjobbjaink még az NB I. listavezetőjével is megmérkőztek a Magyar Kupában, majd fontos bajnoki győzelmeket könyvelhettek el. Emellett a megyei premier ligában vitézkedő gárdáink is fontos pontokat csipegettek össze és szilárdították meg helyüket a táblázaton, de kezdjük a múltidézést kirakatcsapatunkkal.

Az első osztály listavezetőjét, azaz a Kisvárdát rendelte a mieink útjába Fortuna istenasszony a Magyar Kupa főtáblájának legjobb 64 csapata között. Joao Janeiro tanítványai igazolták is jó hírüket, s először az 51. percben Zlicic Lázár, majd negyedórával a hármas sípszó előtt Driton Camaj góljaival legyőzték legjobbjainkat. Az emelt fővel történő, de mégis csak korai kupa búcsú után, épp a szabolcsi alakulat tartalék gárdája ellen javíthattak Sándor Tamás fiai az egyetemi sportcampuson. Ennek szellemében neki is estek ellenfelüknek Ibrahima Sidibe-ék: előbb egy szerencsés öngóllal, majd rutinos támadónk közeli találatával kétgólos előnnyel vonulhattak szünetre. A fordulás után azonban két megingásunkat is kihasználták a vendégek, s gyorsan egyenlíteni tudtak. Focistáink azonban nem adták fel, erőfeszítéseiket siker is koronázta. Egy nagyszerű jobboldali akció végén Jankelic Iván passzolt a várdai kapuba, majd néhány perccel a vége előtt Sidibe mattolta újfent Artem kapust, kialakítva ezzel a 4-2-es végeredményt.

Egy héttel a lélektanilag fontos sikert követően, ismét hazai környezetben bizonyíthattak Spitzmüllerék, méghozzá a mindig, mindenkire veszélyes Eger ellen. Szerencsére ezúttal ártalmatlannak bizonyultak a Heves megyeiek, ugyanis könnyed 3-0-ás győzelemet értek el futballistáink. Góljaink sorát csapatkapitányunk nyitotta egy középre bombázott tizenegyessel, majd két támadónk, Székely Dávid és Ibrahima Sidibe is betalált. A magabiztos sikert követően abban a tudatban léphetett pályára alakulatunk a Tiszaújvárost fogadva, hogy egy esetleges sikerrel akár a dobogó második fokára is felléphet. A mérkőzés ennek megfelelően alakult, hiszen esélyt sem adva riválisuknak, 5-0 arányban léptették le Vitelki Zoltán gárdáját. Oliver Tochokwu duplázni tudott, de rajta kívül Virág Ákos, Székely Dávid és Ibrahima Sidibe is meglőtte a maga gólját. A nagyarányú siker ellenére “csak” a dobogó alsó fokára ugrott ezzel együttesünk, amely így továbbra is tapad az éllovas BKV Előre, Kazincbarcika duóra, hátránya öt pont a fővárosiakkal szemben.

Továbbra is őrzi veretlenségét Katona László együttese a megyei első osztályban, nyolc játéknapot követően negyedik a tabellán. Pedig nem indult egyszerűen a Sárrétudvari elleni összecsapás, rögtön a kezdés után egy balszerencsésen hazapasszolt labdával öngólt vétettek a mieink, majd kevéssel rá egy hazai futballista is bevette Kovács Dávid kapuját. A kezdeti sokk azonban nem taglózta le Arany Márióékat, s belsővédőnk kétszer is túljárt az ellenfél kapusának az eszén, ahogy a védelem másik bástyája, Barabás Zoltán is így tett. A nagyszerűen kivitelezett szögletek után Sütő Balázs állította be a 2-4-es végeredményt nem sokkal a lefújás előtt, ezúttal már akcióból. A sikeres sárréti túrát követően ismét idegenben, a Hajdúnánás otthonában vizitált a DEAC II gárdája és csent el értékes egy pontot. A találkozó legelején ugyan itt is hátrányba kerültek Orbán Alexék, ám épp fiatal reménységünk góljával sikerült egalizálniuk még az első félóra lejártakor. Ekkor talán senki sem sejtette, hogy újabb gól már nem születik, pedig így történt. Mindössze néhány sárga lapot jegyezhettünk fel, valamint a tényt, hogy továbbra is őrzi veretlenségét alakulatunk.

Mindössze egy pont jutott a DASE labdarúgóinak az elmúlt két hétben, ugyanis először Berettyóújfaluban maradt alul a gárda, majd a Püspökladány ellen végzett döntetlenre hazai környezetben. A BUSE elleni, zsinórban negyedik idegenbeli meccsét kissé tompán kezdték egyetemistáink és ennek hozományaként egygólos hátránnyal vonulhattak szünetre. A folytatásban már szemmel láthatóan más sebességi fokozatban játszottak Bucz Bencéék, de ezúttal semmi sem jött össze nekik az ellenfél kapuja előtt, így bele kellett, hogy törődjenek a legkisebb arányú vereségbe. Ahogy bele kellett törődniük egy fájó pontvesztésbe is egy hét múlva, hiszen negyven percet emberhátrányban futballozva, egészen a 96. percig őrizték a Molnár Máté villanásával szerzett egy gólos előnyüket a Püspökladány ellen, ám ekkor egy szögletet követően mégis kapituláltak, s így kiengedtek két rendkívül értékes pontot a kezükből. A DASE tizenhárom szerzett pontjával a tabella ötödik helyén állomásozik nyolc játéknapot követően, négy egységre a már dobogós Monostorpályi mögött.

Ismét útjára indul a STAT WARS országos középiskolai csapatverseny

A 80 éves Csikos Sándort köszöntik a Csokonai Színházban

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek