Egyetem Tér
2022-12-01

A DE munkatársa a legjobb fiatal gyógyszerész

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai Tanszék tanársegéde nyerte el idén a Kiváló Fiatal Gyógyszerész Díjat. Rusznyák Ágnes ebben az évben szerzett PhD fokozatot, a kutatás mellett a tehetséggondozásban is részt vesz.

Csaknem egy évtizedes hagyományt követve hirdették meg ebben az évben is a Medicina Fórum pályázatokat egészségügyi szolgáltatóknak, az ágazatban dolgozóknak és fiatal szakembereknek. A legsikeresebb 12 pályázó a hazai egészségügyet és egészségipart elemző Medicina Fórum évkönyv idei megjelenése alkalmából tartott budapesti gálaesten vehette át a kiválósági díjat.

A zsűri értékelése alapján a Kiváló Fiatal Gyógyszerész Díjat Rusznyák Ágnes, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszertechnológiai Tanszék tanársegéde nyerte el, aki idén szerzett PhD fokozatot. Rusznyák Ágnes Fenyvesi Ferenc témavezetésével β-ciklodextrinek celluláris hatásainak vizsgálata témakörben folytat kutatást. Eddig tizennégy tudományos közleménye jelent meg rangos nemzetközi szakmai lapokban, amelyekre 82 független hivatkozás történt.  

Rusznyák Ágnes rendszeresen részt vesz nemzetközi és hazai szakmai kongresszusokon, ahol bemutatja munkáit. 2020-ban a gyógyszerészeti tudományok és a gyógyszerészeti gyakorlat újdonságait felvonultató, online tartott XVI. Congressus Pharmaceuticus Hungaricus-on megkapta a Poszterszekció Legjobb Posztere Díjat.  

A fiatal gyógyszerész gyakorlatvezetői és tudományos diákköri témavezetői munkái mellett a fiatalabbak tehetséggondozásában is részt vállal. Segíti a Sántha Kálmán Szakkollégium tevékenységét, 11. évfolyamos diákok tutoraként pedig nyári táborok résztvevője.

Betegség miatt elmarad a Gyászúton december 2-ai előadása

Mit hall, mit nem hall?

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek