Egyetem Tér
2022-08-16

Orvostudományi tábor középiskolásoknak

A Debreceni Egyetem élet- és orvostudományi kutatásaival, a legújabb vizsgálati módszerekkel és a legmodernebb eszközökkel ismerkedhetnek az érdeklődő középiskolások a Sántha Kálmán Szakkollégium Nyári Tudományos Táborában. A pandémia miatt két év kihagyás után rendezik meg ismét a kéthetes programot, amely hétfőn kezdődött.

A Nyári Tudományos Tábor résztvevői betekintést nyerhetnek a Debreceni Egyetemen folyó legújabb kutatásokba, szakmai tutoraik segítségével pedig a gyakorlatban is megismerkedhetnek egy választott intézet munkájával, kutatási módszereivel.

-    Remélem, hogy a táborban sok élményben lesz részük, és a kéthetes program segíti azt a döntést, hogy végül a pályaválasztásnál a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karát válasszák. Amikor pedig a hallgatóink lesznek, részt vesznek majd a tudományos diákköri munkában, a tehetséggondozó programokban, majd a tudományos doktori munkájukat is itt végzik. Nagy szükség van az utánpótlásra, a friss gondolatokra, a kreatív, fiatalos felismerésekre, mert ez is hozzájárul egy sikeres kutatócsoport működéséhez – hangsúlyozta a Nyári Tudományos Tábor hétfői megnyitóján Németh Norbert, a DE ÁOK oktatási dékánhelyettese.

Az idei táborba 19 középiskolás érkezett, akik előadást hallhatnak például arról, hogy mit vizsgálhatunk az emberi vérből, milyen szerepe van az enzimeknek a diagnosztikában és kutatásban, melyek az alapvető laboratóriumi technikák, de a tudományos adatbázisok kezeléséről is hasznos információkat tudhatnak meg.  Emellett részt vehetnek hemosztázis vizsgálatokon, hematológiai gyakorlaton is. A középiskolások a tábor végén beszámolnak tapasztalataikról társaik és tutoraik előtt.

-    A tudományos nyári táborban a legmodernebb eszközöket is megismerhetik az érdeklődő középiskolások. Az egyik kolléganőm például a táborban résztvevő diákoknak a kromoszómaanalízist mutatja be, amelynél csak a vizsgálathoz szükséges program értéke tízmillió forintos nagyságrendű. A tudomány, a tudományos munka megismerésének lehetőségei itt, az egyetemi környezetben egészen mások, mint például egy középiskolai fakultáción – mondta Kappelmayer János professzor, a Sántha Kálmán szakkollégium igazgatója, a Laboratóriumi Medicina Intézet vezetője.

A Debreceni Egyetem Sántha Kálmán Szakkollégiuma 2009-ben indította el tehetséggondozó programját az élettudományok iránt érdeklődő középiskolásoknak. A diákok a tudományos programok mellett a két hét alatt számos szabadidős- és szórakoztató programon is részt vehetnek. 

-    A tudomány iránti érdeklődést nem lehet elég korán kezdeni. Nagy öröm látni, hogy a 2009-ben útjára indított nyári tábor ma is népszerű, sok lelkes fiatal vesz részt. A kéthetes program nem csak a leendő orvostanhallgatók motivációjában segít, hanem egy kellemes nyári időtöltés is – emelte ki Muszbek László professor emeritus, a nyári tábor alapítója.

A 35 éve létrehozott Sántha Kálmán Szakkollégium célja, hogy lehetőséget biztosítson az egyetemi képzésen túlmutató szakmai és általános műveltség megszerzéséhez, kiemelten fontosnak tartva a tehetséggondozást. A szakkollégium nevét Sántha Kálmán, a Debreceni Egyetem híres ideggyógyász professzora után kapta.

Sajtóközpont - CzA

Hórihorgas kubai center a DEAC csapatában

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek