Egyetem Tér
2022-02-14

Olimpiai bajnok lett a Debreceni Egyetem hallgatója

Sporttörténeti sikert ért el Liu Shaoang, a Debreceni Egyetem sportszervező szakos hallgatója a pekingi téli olimpiai játékok 500 méteres gyorskorcsolya versenyének döntőjében. A 23 éves sportoló rajt-cél győzelmet aratva szerezte meg Magyarország első egyéni aranyérmét a téli olimpiák történetében.

A finálét megelőzően Liu Shaoang az összes előfutamát megnyerte, így kellő önbizalommal érkezett meg az 500 méteres verseny döntőjére. A Debreceni Egyetem mentorprogramjában is részt vevő sportszervező szakos hallgató nagyon jó ütemben kapta el a rajtot, és rögtön a mezőny élére tört. Az első két körben magabiztos előnnyel futott, vezető pozíciójára csak az Európa-bajnok orosz Konsztantyin Ivlijev jelentett veszélyt, aki folyamatosan támadta is Ádót, különösen az utolsó körben került nagyon közel a magyar versenyzőhöz. Liu Shaoang azonban tartotta magát, és végül ő száguldhatott át a célvonalon. 

Liu Shaoang 40.338 másodperces idővel nyerte meg az olimpiai aranyat, a második helyen 40.431-gyel Konsztantyin Ivlijev végzett, a harmadik pedig a kanadai Steven Dubois lett 40.669-es időeredménnyel.

A magyar férfi váltó nem jutott döntőbe az 5000 méteres versenyen, így elmaradt a címvédés, a Debreceni Egyetem hallgatójának éppen ezért is fontos volt, hogy 500 méteren mindent kihozzon magából.

- Egy idő után már azt mondogattam, hogy nem várhatok a szerencsére, nekem kell érte tennem. A versenyzői éveim minden tapasztalata, a kudarcok is benne voltak a mai győzelemben. Ez az aranyérem nem az én érdemem, hanem az egész csapaté – mondta az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó.

Liu Shaoang Magyarország első egyéni olimpiai bajnoki címét nyerte a téli olimpiák történetében. Ez már a magyar csapat harmadik érme a játékokon, korábban ugyanis a vegyesváltó és Liu Shaoang 1000 méteren harmadik helyen zárt.

Liu Shaoang  legjobb eredményei: 2x olimpiai bajnok (férfi váltó - 2018, 500 m - 2022), 2x olimpiai bronzérmes (vegyes váltó és 1000 m - 2022), 2x világbajnok (500 m és összetett - 2018), 5x vb-ezüstérmes (1000 m - 2017 és 2021, 1500 m - 2016, váltó - 2015 és 2021), 2x vb-bronzérmes (500 m - 2016, váltó - 2017), 4x Európa-bajnok (500 m - 2019, 1500 m - 2020, összetett - 2020, férfi váltó - 2019), 8x Eb-ezüstérmes (500 m - 2020, 1000 m - 2017 és 2020, 1500 m - 2017 és 2019, összetett - 2019, váltó - 2015, 2016), Eb-bronzérmes (váltó - 2018), vk-győztes (1000 m - 2016/17), junior világbajnok (minden egyéni számban - 2017).

Olimpiai eredményei: 2x aranyérmes (500 m, 2022 és férfi váltó, 2018), 2x bronzérmes (vegyes váltó és 1000 m, 2022), 6. (1500 m, 2022), 19. (500 m, 2018), 20. (1500 m, 2018)
Versenyszámai: 500 m, 1000 m, 1500 m, férfi váltó, vegyes váltó.

Tisztelet és emlékezés

Farsang a Debreceni Állatkertben!

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek