Egyetem Tér
2021-12-20

A jövő gyógyszerészeit keresik

Természettudományos versenyt hirdetett a kémiát és a biológiát kedvelő középiskolás diákoknak a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara. A jelentkezők megismerkedhetnek a gyógyszerészi feladatkörökkel és betekinthetnek az ilyen egyetemi képzésbe.

A Gyógyszerésztudományi Kar Természettudományos Versenyre (GYKTV) elsősorban olyan ebben vagy a következő tanévben érettségiző, a kémia és a biológia iránt érdeklődő középiskolás tanulók jelentkezését várják, akik egészségügyi pályán képzelik el jövőjüket.

- A kar célja egy olyan versenysorozat létrehozása, ahol a hasonló érdeklődési körű diákok találkozhatnak, megismerkedhetnek a gyógyszerészi feladatkörökkel, betekintést nyerhetnek az egyetemi képzésbe, miközben érdekes feladatok teljesítése közben kipróbálhatják magukat – fogalmazott Kovácsné Bácskay Ildikó, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának oktatási dékánhelyettese.

A kari vezető kifejtette: a verseny első fordulójában a szervezők azt várják a versenyzőktől, hogy készítsenek egy olyan (maximum 3 perc hosszú) videót, amelyben kedvenc természettudományos témájú kísérletüket mutatják be. A filmnek egy rövid magyarázó részt is tartalmaznia kell, melyben a versenyző kifejti a kísérlet tudományos hátterét.

A 2022. március 11-én sorra kerülő második fordulóba a zsűri által legjobbnak ítélt tíz és a közönség által megválasztott (a közösségi médiában legtöbb like-ot gyűjtő) további öt versenyző jut be, mely során izgalmas kémiai, biológiai és fizikai feladatokat fognak megoldani.

A GYKTV-re 2022. január 15-ig a www.pharm.unideb.hu/gyktv honlapon, a Regisztráció menüpontra kattintva az ország bármely gimnáziumából és szakközépiskolájából lehet jelentkezni, de a szervezők szívesen látják a környező országok magyar nyelvű középiskolásait is. A nevezés ingyenes. A legjobban teljesítők pénz-, és tárgyjutalmakra számíthatnak. A fent említett honlapon a verseny további részletei is megismerhetők.

Eskü az agrárium szolgálatára

Újabb 10 százalékkal növelik a pedagógusok fizetését

unideb.hu

Szerző
Hasonló cikkek