Egyetem Tér
2020-10-27

Elkezdődtek a 22. Informatikai Szakmai Napok a Debreceni Egyetemen

A járványveszély miatt online formában tartják meg a rendezvényt.

Az Informatikai Kar Kassai úti épületének tetőtér-beépítésével kialakított új szint átadásával és termek leleplezésével kezdődött a 22. Informatikai Szakmai Napok a Debreceni Egyetemen, aminek már az első napon több mint 300 résztvevője volt. 
Az új gép- és tantermekben, a vállalati partnerekkel közösen kialakított laborokban speciális képzések valósulhatnak meg.
Hajdu András dékán kifejtette, hogy a már megszokott programok mellett megjelentek a kerekasztal-beszélgetések, illetve a vállalati partnerek számára úgynevezett standszobákat hoztak létre, ahol „fogadhatják” az érdeklődő hallgatókat, válaszolhatnak kérdéseikre, illetve próbainterjúkat is készíthetnek.


Külföldi hallgatók számára angol nyelvű szekció is van, illetve a középiskolásoknak is külön programmal készültek a szervezők. A járványügyi helyzet miatt tavasszal töröltük a rendezvényt, most azonban – vállalati partnereinkkel egyeztetve – úgy döntöttünk, hogy a legkorszerűbb technológiák felhasználásával, számos újítást bevezetve online formában megrendezzük a szakmai napokat – hangsúlyozta a szakmai napok kapcsán Hajdu András .


A kétnapos rendezvény részletes programja elérhető az Informatikai Kar honlapján.

 

Megnövekszik a rendőri felügyelet a debreceni temető környékén halottak napján.

Kórházi kezelése szorul a koronavírusos berettyóújfalui polgármester

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek