Debrecen
2022-11-30

Melius Juhász Péter Emléknapok

Melius Juhász Péter 490 évvel ezelőtt született és 450 éve hunyt el. Erre a két jeles alkalomra a Tiszántúli Református Egyházkerület a várossal és társintézményekkel együttműködésben egy rendezvénysorozattal készült.

A Melius Juhász Péter Emléknapok nulladik eseménye tulajdonképpen már hetekkel ezelőtt megvalósult azzal, hogy a Méliusz Juhász Péter Könyvtár egy emlékfát ültetett a reformátor tiszteletére, december folyamán azonban még három további program várja az érdeklődőket.
A Melius Juhász Péter Emléknapok programjait november 30-án sajtótájékoztató keretében ismertette Fazakas Gergely Tamás, a Tiszántúli Református Egyházkerület presbiteri főjegyzője, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalmi Tanszékének igazgatója és Oláh Róbert, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának főmunkatársa a Református Kollégium Múzeumában.

„A célunk, hogy többféle rendezvénnyel mutassuk meg, hogy Meliusnak a szerepe milyen jelentős volt már a 16. században. Tulajdonképpen neki köszönhető Debrecen kultúrájának pozícionálása, Melius helyezte fel Debrecent a magyarországi és a nemzetközi kultúra térképére” – hangsúlyozta Fazakas Gergely Tamás.

A Melius Juhász Péter Emléknapok első programjára december 5-én 18 órától kerül sor, ekkor a Karakter Kávézóban bemutatják a Kálvin Kiadó gondozásában megjelent A Könyvek című négy kiadványt, mely egészen új megközelítésben, regényszerű formában mutatja be a Bibliát. A kötetek népszerűsítő jellegéről fognak beszélgetni teológusok, irodalomtörténészek, a kiadvány grafikusa, tervezőszerkesztője – emelte ki Fazakas Gergely Tamás.


A Melius Juhász Péter Emléknapok második programja egy kamarakoncert lesz. december 9-én 17 órától többek között Huszár Gál énekeskönyvéből hangzanak majd el dalok Csörsz Rumen István hangszerelésében a Debreceni Református Nagytemplom kistermében, áttételesen és közvetlenül is Meliusra emlékezve, valamint Kobzos Kiss Tamásra, akinek Csörsz Rumen a repertoárját kölcsönzi.
A harmadik program pedig egy tudományos rendezvény lesz.

„December 15-én, 14 órától kezdődik az az egynapos emlékülés a Debreceni Református Kollégium Kistanácstermében, melynek Melius születésének és halálának évfordulója adja az apropóját. Megjelenik egy kiadvány is erre az alkalomra, Hitviták és könyörgések címmel, amelyben négy olyan ritka Melius-mű lesz közreadva, amelyek ma már nagyon kevés példányszámban vagy éppen töredékesen hozzáférhetők a kutatók számára is” – magyarázta Oláh Róbert.

Mint mondta, készül egy kisebb kamarakiállítás is Melius Debrecenben elérhető eredeti műveiből. Az emlékülés kávészünete után egy előadást hallgathatunk Fazakas Gergely Tamástól, majd egy négyes könyvbemutató zárja az alkalmat.

„Négy olyan tudományos munkát mutatunk be, amelyek vagy a Közgyűjtemények sorozatában jelentek meg vagy nálunk születtek, itteni, kéziratos és nyomtatott forrásokat dolgoznak fel” – mondta Oláh Róbert.

Vetési Tamás: Győzelem a felhők felett

Változás az ortopédiai betegek ellátásában

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek