Debrecen
2022-08-14

Társadalom-funk a Kossuth téren

Nagyszabású koncertre készül a Punnany Massif!

A 2003-ban alakult Punnany Massif ad koncertet csütörtökön este a Kossuth téren. A két alapító tag, Felcser Máté ("RendbenMan") és Farkas Roland ("Wolfie") 1994-ben találkozott először. A zenekar megalakulása előtt a Kész Face partisorozat, és ugyanezen a néven futó rádióműsor házigazdái és előadói voltak. 2003-ban FankaDeli megkeresésére készült volna egy közös szám "Wolfie"-val a Minden kincsem című Fankadeli lemezre, majd ezt követően egy egész szólólemez. Két hónapos közös munka után FankaDelivel megszakadt a munkakapcsolat, de közben kiderült, hogy "RendbenMan"-nel annyira jól tudnak együtt dolgozni, hogy ketten megalapították a Punnany Massifot.

Első lemezük 2006-ban jelent meg, Körkorkép címmel, amely 17 számot tartalmazott. A lemez készítésekor a céljuk az volt, hogy a mai magyar ember hétköznapjait mutassák be, a saját aspektusukból. 2009-ben jelent meg az együttes következő száma Hanyag elegancia címmel a Stíluspakk több előadós válogatás lemezen. 2010-ben a második albumuk, a Shen Kick megjelenését egy pécsi és egy budapesti lemezbemutatóval ünnepelte az együttes. Az új lemez szép számú neves közreműködőt vonultatott fel Takáts Eszter és a Gumizsuzsi zenekar, Beck Zoli (30Y), a magyar beatbox-bajnok Defa és Gál Máté operaénekes személyében.

2022. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK, 20:30

Punnany Massif koncert | Debreceni Virágkarnevál

 A koncert INGYENES 

A Kossuth téren a rendezvény idején food truckok és vendéglátósok várják az érdekéődőket.

 A koncertet eső esetén is szabadtéren tartják meg,  ez esetben készüljenek megfelelő ruházattal.

Nyolcan megsebesültek egy lövöldözésben Jeruzsálem óvárosánál

FoDcast 11

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek