Debrecen
2022-04-24

Hangszert a kézbe

Debrecen eddig az egyetlen olyan város, ahol öt éven belül a harmadik Hangszert a kézbe kiállítást rendezheti a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Hangfoglaló Programjának támogatásával a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ).

Először 2017 márciusában érkezett a száznegyven hangszer öt napra Debrecenbe, majd egy évvel később ismét a Belvárosi Közösségi Ház vendége volt a rendezvény. Az elmúlt négy évben azonban felnőtt egy újabb generáció, akiknek szintén érdemes hangszert adni a kezükbe. Így 2022. április 25. és 27. között a Rocksuli Debrecen valamint a Debreceni Művelődési Központ és Ifjúsági Ház (DEMKI) látja vendégül az 54. állomásához érkező Hangszert a kézbe kiállítást

A rendező Hangszeresek Országos Szövetsége. 

Helyszín: DEMKI Ifjúsági Ház (Debrecen, Simonffy utca 21.) Időpont: 2022. április 25. (hétfő) 10.30 óra

A kiállítást megnyitja Dr. Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere

Köszöntőt mondanak Cselőtei László, az NKA Hangfoglaló Program kollégiumának vezetője és Balogh Miklós Péter, a Rocksuli Debrecen igazgatója

A brit kormány segíti a háborús bűncselekményekre utaló bizonyítékok összegyűjtését

Győzelemmel indítottuk a döntőt

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek