Debrecen
2021-09-16

Ivóvízhálózati gerincvezeték épül a Cinege utcán

Az úgynevetett Gördülő Fejlesztési Terv, melynek keretéban a Cinege utcai fejlesztés is mevalósul egy 15 éves időtávlatokat határoz meg, s ennek jegyében valósulnak meg a város területén, például a külterületi részeken is víziközmű-beruházások.

Az erről tartott sajtótájékoztatón Pósán László elmondta, hogy a beruházás a hétköznapi élet komfortja szempontjából előrelépést jelent az itt élők számára. 

Látszólag egy egyszerű munkáról van szó, amely azonban nagyon komoly, összetett tervezést, műszaki előkészítést igényel. Debrecen városa ebben az esztendőben nettó 100 millió forintot költ a Gördülő Fejlesztési Terv keretében víziközmű-beruházások megvalósítására.

A Cinege utcában a nyár folyamán történő csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése, most pedig az ivóvízhálózati gerincvezeték megvalósítása a későbbiekben egyéb fejlesztésekhez, például útépítésekhez teremti meg az alapfeltételeket. 

Komolay Szabolcs önkormányzati képviselő ismeretette, hogy a 21. században alapkövetelmény a vezetékes ivóvíz biztosítása. A Cinege utcában 380 méter hosszan és bruttó 9,1 millió forint értékben. A körzetben az esztendő végéig az Őzbak utcában szintén építenek majd egy ivóvízhálózati gerincvezetéket. 

A Cinege utcai munkálatoknak október 15-ig kell befejeződnie. 

yoUDay: erre emlékezni fogunk

Madagaszkári nappali gekkó kelt ki a Debreceni Állatkertben

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek