Debrecen
2021-04-22

Így nyitnak majd a teraszok Debrecenben

Az egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló kormányrendelet szerint amennyiben a COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisával beoltottak száma az országban eléri 3,5 millió főt, az újranyitás jegyében kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata jelenleg hatályban lévő rendelkezése szerint Debrecenben már 2020. november 15. óta díjmentesen használhatják az éttermek, kávézók azokat a közterületeket, ahol teraszokat működtetnek, egészen 2021. december 31. napjáig. Ezt a kedvezményt az önkormányzat már 2020. április 1-től június 30-ig biztosította a vendéglátó üzletek számára. Amint a nyitást a kormányzat lehetővé teszi, azok a debreceni vendéglátó üzletek, melyek korábban már önkormányzati engedéllyel a közterületen teraszt működtettek, változatlan feltételekkel bármikor megnyithatják azokat.

Azon vállalkozások, melyek a közterületen jelenleg meglévő teraszaikat bővíteni kívánják, vagy a kormányrendeletben foglalt lehetőséggel élve újonnan kívánnak teraszt létesíteni, úgy az erre vonatkozó önkormányzati szabályozásban foglaltaknak megfelelő módon – a szokásos eljárásrend szerint – a Debreceni Közterület-felügyeletnél kérhetik az engedélyt.

Debrecen önkormányzata és a Kormány már több intézkedést hozott a vállalkozások megsegítésére. Így, Magyarország Kormányának döntése alapján a koronavírus-járványra való tekintettel 2021-ben a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adója a felére csökkent. Debrecen önkormányzata a vállalkozók tevékenységének segítése érdekében 2020-ban meghosszabbította a helyi adók befizetésének határidejét, 50 százalékos kedvezményt adott a közterület-foglalási díjakból, 50-90 százalékos kedvezményeket adott a városi tulajdonú üzlethelyiségek bérleti díjaiból, a gazdasági szereplők igényeit figyelembe véve alakította a közösségi közlekedési menetrendet. Az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ a vállalkozásokat segítő platformot hozott létre a debreceni cégek információs támogatására. A Kormány 2021 februárjától június 30-ig elengedte a vendéglátóhelyek, szállodák, konditermek és több tucat más szolgáltató önkormányzatoknak fizetendő bérleti díját.

 

Igy ismerkedett meg Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc

Hatalmas tömegre készül a Balaton

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek