Blog
2022-10-31

Az őszi lombszíneződésről

Magyarországon négy évszakot különítünk el, melyek közül a színek tekintetében az ősz méltán emelkedik ki. Talán nincs is szebb látvány, mint amikor a „vénasszonyok nyarán” a családunkkal, a barátunkkal, az ismerősökkel, a párunkkal vagy egyedül egy séta erejéig gyönyörködtetjük szemünket az ősz színeivel. Ezeknek a színeknek megjelenéséért a növényi sejtpigmentek felelnek.

A nappalok rövidülésével fokozatosan csökkennek a napi hőmérsékleti csúcspontok, melyeket nem csak mi emberek érzékelünk, hanem a természet is. Éreznek a fák, a cserjék és az évelők is, melyek felkészülnek téli életszakaszukra. 

A növények is életfolyamatokat, életszakaszokat különítenek el az életük során, amelyek között van, ami évről évre lejátszódik. Ilyen az öregedés – más néven a szeneszcencia –, amikor a lomblevélben lévő kloroplasztiszban a zöld klorofill pigment bomlásnak indul. Fontos, hogy nem csak ilyen pigmenttel rendelkeznek a lomblevelek. Az úgynevezett kísérő pigmentek ilyenkor fedik fel csak igazán magukat. Ilyenek például a karotinoidok, melyeknek két fő csoportját különítjük el: karotinok és xantofillek. Többségük a sárgás színeződésért, de a piros és a narancs árnyalat kialakításáért is felelős. Az antociánok egyértelműen a vöröses vagy vörösbarna színt okozzák.

A színeződéssel elindul egy képletes harc az idővel, annak érdekében, hogy minél több tápanyagot tudjanak fás részeikben felhalmozni a növények.

Természetesen egy-egy adott faj, sőt fajta esetében ez a színeződés eltérő, hiszen minden év különbözik a másiktól valamiben. Vannak környezeti tényezők, amelyek befolyásolják e gyönyörű folyamat lejátszódási gyorsaságát és annak minőségét.

A lomblevelek lehullajtásáért növényi hormonok felelősek. Ez is izgalmas téma a növényvilág iránt érdeklődők számára, hiszen olyan érzékeny és rejtett rendszerben élnek fásszárú növényeink. A lombhullajtás fő hónapja a november.

Pár növényfajt összegyűjtöttem számotokra, amelyek páratlan elemeit képezhetik egy kertnek az ősz lombszíneivel:

Fák:

1. Páfrányfenyő – Gyönyörű sárgás lombszíneződéssel jellemezhető.

2. Tulipánfa – Tenyérnyi nagyságú levelei aranysárgára színeződnek.

3. Vöröstölgy – Vöröses-narancsos színpompa jellemzi.

4. Vörösjuhar – Nevében is hordozza megjelenését, kora ősszel színesedik lombozata.

5. Júdásfa – Mélyvörösre színeződik, amely már-már lilás árnyalatot is hordoz.

6. Ecetfa– Igazából bokorfa, amelynek kertészeti értéke a díszitőértéke. Az ősz összes árnyalatát tükrözi és dekoratív bugavirágzatával hívja fel magára a figyelmet.

7. Ámbrafa – Október közepe tájékán zöld lombozata vöröses árnyalatra vált át.

Cserjék:

1. Japán szentfa – Igazi különlegesség. Rendkívül korán színeződik, sárgás-vöröses-bordós megjelenésű.

2. Madárbirs – A madárbirs hasznos növény, hiszen jó talajtakaró, télen madarak fogyasztják termését, ősszel pedig gyönyörű vöröses színnel varázsolja el az embereket.

3. Húsos som – Különleges növény, amely nem csak lombszíneződésekor, hanem lombtalan állapotban is díszíti a környezetét színes, általában piros szárával.

4. Hortenzia – Ez a sokak által kedvelt cserjenövény az elvirágzását követően a narancsostól kezdve a barnás-vöröses árnyalatokig vonzza az emberek tekintetét.

Forrás: futureofdebrecen.hu

Szupernagyi

Marosvásárhelyen felavatták Erdély legnagyobb magyar iskolájának felújított épületegyüttesét

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek