Első riportalanyunk egy fiatal, csinos hölgy, aki a Körös-Maros Nemzeti Park természetvédelmi őre. Fruzsi azok mellett, hogy marhák és bivalyok között dolgozik nap mint nap, magas fákra mászik sasfiókákért, állatokat ment, de még marad ideje és energiája testépítésre is. Ismerjük meg mindennapjait! 

Röviden mutasd be magad, mi inspirált, hogy természetvédő legyél?  

Szegedi Fruzsina vagyok, a Békés megyei Körösladányban élek párommal – és két kuvikkal, egy mezei és egy házi nyuszival, egy cicával, Artúrral és egy mocsári teknőssel. Ahogy a felsoroltakból is látszik, mindig is imádtam az állatokat, kiskoromban a kedvenc időtöltéseim közé tartozott, hogy kint barangoltam és felfedeztem a természet adta szépségeket. Ez volt a legfőbb motivációm, amikor pályaválasztás előtt álltam, hiszen azt akartam csinálni, ami mindig is örömmel töltött el, és amiben jó voltam: ez pedig a természet és a természetvédelem. Így találtam meg a ‘természetvédelmi mérnök’ szakot a Debreceni Egyetemen.

Hogyan jellemeznéd a szakmai érdeklődésed? 

A szakmámon belül három nagy érdeklődési területem van: az egyik a ragadozó madarak és azok felmérése, védelme; a másik az állattenyésztés, ezen belül pedig a szürkemarhák és bivalyok tartása, tenyésztése és az általuk végzett területkezelési tennivalók. A ragadozó madarak közül elsősorban a parlagi sasok, rétisasok és a kerecsensólymok tartoznak a felügyeletem alá. Ezen fajok fészkelését és költését kísérem figyelemmel évről évre. Az állattartásban besegítek az évente kétszer esedékes oltás- és vérvételbe (ilyenkor még fülszámozunk és chippelünk is alkalomadtán).

Ezen kívül, amennyiben szükséges, az eladás, vágás során is besegítek a papírmunkába.  Ezek mellett foglalkozom mentett állatokkal is, de csak olyan szinten, ami még nem igényel állatorvosi beavatkozást. Ide kell érteni a ténylegesen mentésre szoruló madárfiókákat, az enyhébb sérülést szenvedett felnőtt állatokat, illetve az egészséges, de pl. házba tévedt denevérek mentését is. Ilyenkor az állatok egy napot vagy akár több hetet is nálam töltenek, amíg biztonsággal vissza lehet engedi őket a természetbe.

Úgy tudom, van egy ország, amely meglehetősen közel áll a szívedhez. Melyik ez, és mi a sztorija? 

Így van. Ez az ország pedig Svédország, ugyanis itt töltöttem el egy szemesztert ösztöndíjasként a University of Gävle egyetemen. A kint töltött idő alapjaiban véve megváltoztatta a világról, emberekről és a természetvédelemről való gondolkodásomat. Itt ‘Nordic ecology’ szakon tanultam egy nemzetközi csoportban, ahol társaim voltak spanyolok, olaszok, franciák, németek, dél-afrikaiak, brazilok.

Bár lassan már 7 év telt el azóta, szerencsére több diáktársammal azóta is tartom a kapcsolatot. Leírhatatlanul nagy élmény volt egyedül nekivágni egy ilyen országnak, főképp úgy, hogy előtte nem voltam még soha külföldön, nem utaztam még soha repülőn, és az angol nyelvet se használtam még soha élőszóban. Így visszagondolva, az egészet borzasztóan inspirálónak és felemelő élménynek éltem meg. Jó volt látni, hogy milyen az élet egy olyan országban, ahol mindenkinek az egyik alapvető gondolata a természet tisztelete, védelme.

Azóta is (ezt az egy koronavírus sújtotta évet leszámítva) minden évben volt szerencsém visszatérni Svédországba, és egyre több szépséget felfedezni abból, amit az a gyönyörű hely rejteget. Láttam az északi fényt, ott voltam a nyári napfordulón, amikor nem nyugszik le a nap, kirándultam az ottani legmagasabb, 93 méter magas vízesésnél. Hatalmas szerencsém volt megismerkedni tejesen véletlenül egy ott élő csodálatos magyar házaspárral: Andival és Gyurival és a kisgyermekeikkel, Sárival és Simonnal. Ők is rendkívül sokat segítettek az ottlétem alatt, és szerencsés vagyok, hogy a barátságunk azóta is tart.

Miképpen lettél természetvédelmi őr? Milyen őrnek lenni, legfőképpen nőként? 

A féléves szakmai gyakorlatomat a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai Tájegységén töltöttem. Mivel aktívan részt vettem az ottani mindennapokban és munkában, ezért az első adandó alkalommal gondoltak rám és behívtak állásinterjúra egy megüresedő természetvédelmi őri pozícióba. Igazából nem találkoztam még olyan feladattal a munkám során, amit nőként ne tudtam volna megoldani.

Az egésznek inkább a megítélése a kemény dió, hiszen, ha akadt volna hasonló végzettséggel rendelkező férfi jelentkező, akkor valószínűleg őt választották volna helyettem. Persze ez valamilyen szinten érthető, hiszen mi tulajdonképpen rendészeti szerv is vagyunk, és egy férfit ebben az esetben jóval komolyabban vesznek, mint egy fiatal nőt. Szerencsére azonban úgy érzem, hogy a munkatársaim megbecsülnek, és nagyon jól érzem magam ebben a pozícióban. 

Hogyan képzeljük el egy napodat, milyen feladataid vannak?

Ez nagyon változó, illetve évszaktól is függő kérdés. Télen kevesebb a munka, nem jutunk ki annyira a területre, hiszen a földutak sokszor járhatatlanok. Ilyenkor inkább a tavaszi-nyári felmérések feldolgozását végezzük, papírozunk stb.

A tavasz viszont nagyon húzós, kemény időszak volt, hiszen egyedül kellett levezényelnem a szürkemarháink és bivalyaink tavaszi oltását, vérvételét és chippelését.

Ez azt jelentette, hogy az állattartást végző gazdálkodóval és a többi kollégával négy héten keresztül –  hétvégente, ünnepnapokon is – reggel 7-től délután 4-5-ig folyamatosan, megfeszítve dolgoztunk.

Mintha ez nem lett volna elég, munka után az edzőterembe vitt az utam cirka két óra kemény súlyokkal való edzés céljából. Ugyanis szabadidőmben testépítéssel foglalkozom, ez az időszak éppen egybeesett egy komoly versenyfelkészüléssel. Végül a házimunkát és az otthoni teendőket már ne is említem.

Tavasszal és nyáron a munkaidő kiegészül a hétvégi ügyeletetekkel, ilyenkor a túzokos szezon miatt 0/24-ben rendelkezésre kell állnunk, ha valaki túzokfészket talál.

Megosztanál velünk néhány érdekes esetet, akciót? 

Az egyik legemlékezetesebb élményem egy madármentés volt, méghozzá a kedvenc fajom, egy rétisas szorult segítségre. Novemberben kaptunk egy hívást (esős, saras idő volt), hogy egy nagy ragadozó madár röpképtelen állapotban álldogál egy szántóföld közepén. Kollégámmal bevágtuk magunkat a jó öreg Roverba és száguldottunk a madárért.

Egy hím rétisas volt, és én gondolkozás nélkül rohantam be érte a szántóföld közepére. A saras idő miatt azonban a cipőmet le kellett vennem, hiszen annyira ragadt a sár, hogy azzal a lábamon nem tudtam volna megközelíteni a madarat. Nagyon feldobott az élmény, hogy saját kezemmel foghatom meg ezt a fenséges madarat, minden félelemérzet nélkül vettem a karjaimba és hoztam ki az autóhoz. Később kiderült, hogy egy korábban rosszul felhelyezett ornitológiai (horvátországi jelölésű) gyűrű csúnya deformációt okozott a madár lábán, ezért legyengült és mentésre szorult. 

Még aznap elszállítottuk a Hortobágyi Vadasparkba, ahol szakszerű orvosi ellátást kapott. 

Egy másik emlékezetes mentés volt még a tavalyi évben egy fészekből, a szülei által kidobott gólyafióka felnevelése. Szegény kisgólya esetlen és kicsi volt a testvéreihez képest, és ilyenkor előfordul, hogy a szülőmadarak megszabadulnak az “életképtelen” legkisebbtől. A szóban forgó madárka is így járt, 5 métert zuhant a fészekből, és csúnyán kificamodott az egyik lába.

 Nagyon legyengült állapotban találtam rá, kiszáradt, alultáplált volt. Hazavittem – megjegyzem, hogy az első emeleten lakunk a párommal – és egy műanyag ládát kibéleltem törölközővel neki. A lábát másnap kollégám segítségével sínbe raktuk, majd nálam lábadozott. Ez olyan jól sikerült, hogy júniustól szeptemberig nálunk is maradt, mikor már lábra tudott állni, átvittem szüleim kertjébe, ott megtanult repülni, majd csatlakozott az Afrikába tartó fajtársaihoz.

Milyen jövőbeli céljaid vannak? 

A szakmámban még mindig rengeteg a tanulnivaló; fejleszteni, képezni szeretném magamat. Tervben van egy madárgyűrűző vizsga megszerzése ragadozó madarakra, illetve fegyvervizsgát is szeretnék tenni, mindezek után pedig még kacérkodom a solymász-vizsgával is.  

Hogyan látod a természetvédelem jövőjét?

Nos, ez a kérdés elég képlékeny nálam, vannak pozitívabb napjaim, amikor reménykeltő eseményeket és embereket ismerhetek meg, de vannak reményvesztett időszakok is. Az emberek sajnos nincsenek tisztában azzal, hogy minden egyéni cselekedettel sokat tehetnek a környezetünk és természeti értékeink védelméért, sokan úgy vannak vele, hogy “egy fecske nem csinál nyarat”. Pedig ez a legnagyobb butaság, hiszen ha minél többen gondolkoznánk úgy, hogy igenis számít az egyéni felelősségvállalás, sokkal előrébb lehetnénk a zöld, zöldebb jövő tekintetében. Én a gyakorlatra hozzám érkező hallgatók segítségével, a vezetett túráim alkalmaival és a közösségi médián keresztül igyekszem felhívni ezekre a fontos gondolatokra az emberek figyelmét. 

Kövesd nyomon Fruzsi izgalmas életét:

https://www.instagram.com/fruzsi.91/?utm_medium=copy_link

Dr. Kövér László  futureofdebrecen