Nem vulgáris ízléstelenségekről lesz szó, hanem olyan csajozási típusokról, amelyeknél még egy obszcén ajánlat is célirányosabb.

A primadonna:
Amikor a férfi valaki mást küldd oda, hogy megkérdezze, van-e valakid. Ha van, előtör a barátja háta mögül, hepciáskodik és a szemedre hányja, hogy a partnerünk biztos tele van lóvéval, és azért vagy vele.

A keresztapa:
Amikor kivesz a zsebéből egy jókora pénzgurigát és abból számol le egy darab húszezrest a két kávéért, amire meg sem hívott, csak eléd rakta.

Az agyaló:
Bárcsak szó szerint lenne az. A hétvégi kocsmai verekedés győztese, a hozzátartozó fantomsérülésekkel.

A nagycsoportos:
Megfogod vele az isten lábát, mert ülve pisil.

Az akciós alfahím:
Állítása szerint, ő a világ legjobb szeretője, akire soha nem volt panasz. Szlogen: Próbáld ki te is!

Az üzletkötő:
Meghív egy italra, de ha nem fekszel le vele ezért azonnal, ezt árulásnak minősíti. Kihasználva érzi magát, éktelen patáliát rendez. Kierőszakolja, hogy te kérj bocsánatot.

Az egyszerű:
Csipkelődik, beszól, sérteget. Egyszerű nem?

Félreértés ne essék! A nők sincsenek felmentve ez alól, hiszen ők is tudnak érthetetlenek, agresszívak lenni, és vállalhatatlanul viselkedni. Nem bűn, ha valaki így csajozik, és nem bűn, ha valaki erre vevő. De félve kérdezem: Ha ezek valamelyike a nyitószöveg, milyen lesz a búcsú?

Ilyen szitukból számtalan változatot lehetne felsorolni. Első ránézésre, gyakorlatlanságnak tűnnek ezek a „módszerek”. De a helyzet sokkal súlyosabb, puszta bénázásnál. Léteznek ciki csajozási dumák, és olyan gesztusok, amelyek rosszul időzítettek vagy nem oda valók. Egy kényelmetlen modoroskodás, egy bók vagy romantizálás még egyáltalán nem jelent problémát. Ezek alapvetően kedves dolgok. Az, hogy ezt ki szereti, ki nem, az teljesen relatív. A lényeg a jó szándék, amelyet illik fogadni még akkor is, ha a válasz egyébként nemleges, hiszen erre is megvannak a megfelelő minőségű kommunikációs formulák. Ezek a szituk azért megdöbbentők, mert világosan mutatja az emberek egymás iránt érzett mérhetetlen közönyét.
Talán a PUA (Pick Up Artist)* nagykövetek műve az, hogy a férfiak, nőkhöz való viszonyulása ilyen mértékben megváltozott és elfajult. Talán a gender kurzus kettéosztott elméletei borították meg a nemek közötti viselkedési normát.
Lehet, hogy ha az egyetemes politika nem kezelné gyerekként a társadalmat, egymással sem viselkednénk gyerekesen. A dolog sok összetevős. Ezek a szituációk világosan mutatják, hogy a társadalom elképesztő mértékben infantilizálódik, ami a társas kapcsolatok kommunikációjában is tetten érhető. Erős kérdések és kijelentések ezek. Ha a felsorolt hét típus közül az egyik szemére hánynánk, hogy a viselkedése passzív agresszív, és inkább egy szakemberrel kellene beszélgetnie a nőkkel való kapcsolatáról és az önbizalmáról, igazságtalan vádaskodásnak érezné. Nem biztos, hogy tudatában van annak, hogy ezzel árthat másoknak, legfőképpen magának. Lehet, hogy azért ilyen, mert több olyan nővel találkozott, akik egykor méltatlan módon alázták és szégyenítették meg egy-egy elutasítás alkalmával. Nem ritka ez sem.

Minden esetre nem kell csodálkozni azon, ha a kapcsolatok nem működnek, hiszen elindulni is képtelenek, mert a motiváció nem egymás tisztelete mentén való ismerkedés, hanem módszeres, a sérelmi kártyák felmutatásával igazolt megalázás, taposás, számonkérés, vizsgáztatás és erőfitogtatás.

Kővári Piros