Belföld
2021-07-27

Emelkedtek az albérletárak

Debrecenben a 60 ezer forint alatti havi bérleti díjjal kínált lakások aránya a tavaly júliusi 4,9 százalékról 3,1 százalékra csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com kedden közzétett lakbérindexéből.

Az ingatlan.com közölte, a járvány miatti bizonytalanság csökkenésével, az éledező gazdasággal és az élénkülő kereslettel magyarázható, hogy az országos albérletpiacon egy hónap alatt feljebb kúsztak az árak.

A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta, hogy bár idén júniusban a 2015-ös szinthez képest 34 százalékkal voltak magasabban az átlagos bérleti díjak, ez elmarad a 2019-es értékektől, amelyek 40-45 százalékkal haladták meg a 2015-ös bázist.

A szakember arra is rámutatott, hogy új tendencia figyelhető meg a legfrissebb, júliusi kínálati adatokból a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után felélénkülő albérletpiacon. A korábbinál ugyanis nagyobb arányt képviselnek a budapesti piacon a viszonylag olcsónak mondható, 100 ezer forint alatti bérleti díjért kínált lakások.

Balogh László úgy vélte ebben szerepet játszik, hogy sok tulajdonos a járvány miatti kedvezőtlen piaci helyzetben inkább biztosra szeretne menni, és árengedménnyel szeretne mielőbb bérlőt találni.

Az ingatlan.com adatai szerint a budapesti kínálatban a havi 100 ezer forintnál olcsóbban bérelhető lakások aránya július végén a teljes kínálatban 8 százalékos volt, szemben az egy évvel korábbi 6 százalékkal. A XI. és XIII. kerületekben egyaránt 7,4 százalékos volt a 100 ezer forint alatti kiadó lakások aránya, de például Zuglóban az arányuk majdnem eléri a 15 százalékot, Újpesten a 18 százalékot, Kőbányán és Kispesten pedig 20 százalék feletti.

A nagyobb egyetemvárosokban az alacsonyabb árkategóriába a 60 ezer forint alatti havi bérleti díjjal kínált lakások tartoznak. Ezeknek az aránya Debrecenben a tavaly júliusi 4,9 százalékról 3,1 százalékra csökkent, ugyanakkor Győrben 5 százalékról 6 százalék fölé nőtt, Szegeden meghaladta a 7 százalékot a tavalyi 5,5 százalék után.

 

Tokió 2020 - Elődöntőben a Debrecenből kijutott belgák 3x3-as kosárlabdában

A Volánbusz 40 zöldautóbusz beszerzésére kötött szerződést

MTI

Szerző
Hasonló cikkek