Belföld
2021-06-25

Menczer: helyes döntés volt kölcsönös tiszteletre építeni a külpolitikát

Helyes döntés volt, hogy Magyarország a kölcsönös tiszteletre építette a külpolitikáját, mert ez tette lehetővé Oroszországból és Kínából is életmentő, koronavírus elleni vakcinák vásárlását - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a koronavírus elleni szérumterápia eredményeiről és további lehetőségeiről szóló konferencián.

Menczer Tamás emlékeztetett: Magyarország hétmillió adag, vagyis 3,5 millió embernek elég keleti vakcinát szerzett be. Jelenleg ezek a vakcinák kétmillió magyar ember életét védik - emelte ki.
Hangsúlyozta, hogy a keleti vakcinákkal másfél hónappal hamarabb jutott el az ország a négymillió beoltottig. Ezzel körülbelül 500 milliárd forintot spórolt meg a kormány, mivel a járvány miatti teljes lezárás alatt naponta 10-15 milliárd forint vesztesége volt a gazdaságnak - mondta.
Magyarország részt vett az uniós vakcinabeszerzésekben is, de a kormány felismerte, hogy az nem lesz elég. Sok ország szerette volna követni a magyar vakcinabeszerzést, de többi között a külpolitikájuk miatt nem tehették meg ezt - emelte ki.
Az államtitkár kitért arra is, hogy Magyarország a vakcinák esetében is a saját kapacitások építésére, bővítésére törekszik: az ITM felügyelete alatt Debrecenben magyar oltóanyaggyár épül, amelyben várhatóan 2022-ben az összes vakcinatípus - akár a kínai, az orosz vagy a Pfizer-vakcina is - előállítható lesz.
Menczer Tamás úgy fogalmazott: Európának nem volt semmije, se védőeszköze, se lélegeztetőgépe, se vakcinája, se kapacitása arra, hogy ezeket előállítsa, ezért "az egész világ Kínában állt sorban". Magyarország a lélegeztetőgépek beszerzése mellett saját kapacitást is létrehozott azok gyártására, ennek eredményeként Vácon ma már a világ egyik legjobb lélegeztetőgépét gyártják - emlékeztetett az államtitkár.
Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára köszöntőbeszédében azt mondta: a koronavírus-járvány pozitívuma, hogy olyan társadalmi összefogás alakult ki, amelynek megkérdőjelezhetetlen eredményei lettek. Ilyen például a plazmaterápia, amelyben a fertőzésen már átesett emberek véréből előállított készítményt használnak gyógyításra. Hozzátette: a módszerrel mintegy ötszáz beteget kezeltek sikeresen Magyarországon.
A koronavírus-járvány a tudományos, innovációs szakterületen soha nem látott aktivitást váltott ki: a járvány miatt körülbelül száz projektjavaslat érkezett, amelyből huszonötöt meg is valósítottak - közölte.
  

Válogatott

Új kötetek az arisztokrácia kutatásáról

MTI

Szerző
Hasonló cikkek