Belföld
2020-11-25

Újabb gépjárműveket ajánlottak fel a járvány elleni védekezéshez

Hasonlóan a járvány tavaszi, első hullámához, a járvány második hullámában is húsz gépjárművet ajánlott fel a védekezéshez a Toyota magyarországi márkaképviselője a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) számára. Az autók főleg kórházakhoz és a Semmelweis Egyetem tesztelésben részt vevő önkéntes egyetemistáihoz kerülnek - mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, az NHKT elnöke szerdán Budaörsön.

A politikus közölte: egy gépjármű a Magyar Vöröskereszthez, kilenc az ország különböző kórházaihoz kerül, tízet pedig a tesztelésben részt vevő egyetemisták fognak használni.
    Kiemelte, hogy több mint ezer egyetemista vállalta a járvány elleni védekezésben az önkéntes munkát. "Nagyon sok emberen fogtok segíteni, de hiszem azt, hogy sokat fogtok ti is kapni" - üzente az NHKT elnöke az önkénteseknek.
    Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója arról beszélt, hogy a járvány kezdete óta az OMSZ munkatársai mintegy 60 ezer fertőzőgyanús, vagy fertőző beteg egészségügyi ellátását segítették. Hozzátette, hogy az orvostanhallgatókkal és önkéntesekkel kiegészülve 430 ezer mintavételt végeztek országosan.
    A civil és vöröskeresztes önkéntesek mellett már medikus és műszaki egyetemi hallgatókat is koordinálnak, naponta több száz önkéntes egységet mozgatva - fűzte hozzá a mentőszolgálat főigazgatója.
    László Richárd, a Toyota Central Europe Kft. országigazgatója elmondta, hogy hatvan napra biztosították a járműveket a védekezéshez, de természetesen rugalmasak, ha továbbra is szükség lenne rájuk.
    Tripolszky Bálint, a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke azt mondta, egyetemük diákjai a járvány első hullámától kezdve segítik a védekezést, tavasszal több mint ezer hallgató dolgozott így kórházakban, klinikákon. Hozzátette, hogy a nyár végén négy saját szűrőpontot állítottak fel, októberben pedig csatlakoztak az OMSZ szűrési programjához.

 

Forrás: MTI

Fotó: koronavirus.gov.hu

 

 

Előnyben a 65 év felettiek a postán

Több mint húszmillió forint értékben váltottak vissza novemberi bérleteket

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek