Backstage
2022-09-18

A jelen pillanatainak megéléséről szól Wunderlich József második nagylemeze

Két év után újabb nagylemezzel jelentkezik a Vígszínház színésze, Wunderlich József. A Szívre megy címet viselő album dalaiban arra keresi a választ, hogyan élhetnénk a mának anélkül, hogy kizsigerelnénk magunkat. Az első videoklipet a Mennék veled elnevezésű számhoz készítette, ami a koronggal egyidőben debütált.

„Éppen 33 éves vagyok és hazudnék, ha azt mondanám, jelentéktelen ez a szám az életemben” – ismeri el József. „Számtalan dologról elgondolkoztam, mikor betöltöttem ezt a kort. Leginkább arról a keresztről, amit mindannyian hordozunk, de néha nagyon nehéz elviselni és még ennél is bonyolultabb elfogadni, illetve megszeretni.” A Junior Prima Díjas színész azt mondja, úgy érzi, talán mindannyiunknak szüksége is van arra, hogy néha elessünk az általunk cipelt terhek súlya alatt. „Az élmény, hogy akár huszadjára is fel tudok állni, miután összerogytam, sokat segít abban, hogy elfogadjam az általam viselt nehézségeket.”


József első, SKIZó albumához hasonlóan ezúttal is játszott a számokkal. „22 voltam, amikor az első nagyszínpadi főszerepemet játszottam, ez 11 éve volt. Most, 33 évesen 11 dalt írtam a korongra.” A második lemez dalaiban arra is keresi a választ, hogyan élhetnénk a mának anélkül, hogy ne zsigereljük ki magunkat és a környezetünket, miként érezhetünk minden pillanatot telítettnek, úgy, hogy közben nem faljuk a perceket. „Bármennyire is általánosan hangzik, én fontos problémának tartom ma a habzsolást. Hogy ez kinél miből fakad, nem tudom, de azt hiszem, a testi-lelki bizonytalanságérzetnek komoly szerepe van ebben. Mindenki kapaszkodókat keres, hogy életben maradjon” – vallja.  „Ha sem a jövő, sem a múlt nem nyújt segítséget, valóban a jelenben kell megtalálnunk. De nem mindegy, hogyan.”


József úgy látja, néha már nem is napról napra, inkább percről percre létezünk a gyorsan adódó és elrepülő lehetőségeknek, szinte kiszorulunk abból a helyzetből, hogy valódi döntéseket hozhassunk, sodródunk egyik helyzetből a másikba, anélkül, hogy egy pillanatra is kezünkbe vennénk az irányítást. „Csak a most létezik. Hogy mi lesz két perc múlva, vagy mi volt két perccel ezelőtt, az homályos. És hát ilyen az emberi természet, hogy MOST akar élni, MOST akar mindent!”

A Szívre megy első kislemeze a Mennék veled című felvétel lett. „Ez a szám egy olyan különleges találkozás reményét idézi meg, ahol mindkét félnek fontosabb az, hogy honnan jöttek, mint az, hogy hová tartanak. Ez a dal a megértésről szól, arról a pillanatról, amikor teljesen és feltétlenül elfogadod magadat és a helyedet a világban” – meséli. „Azt a percet mutatja be, amikor elengedsz mindent, amihez ragaszkodtál és rájössz, hogy minden út ahhoz a vágyhoz vezetett, amit éppen együtt, egyszerre átéltek. Ez ennek a furcsa találkozásnak a lényege.”

 

A Szívre megy elérthető az összes online zenei platformon. 
(Tom-Tom Records 2022)   
Spotify: https://open.spotify.com/album/2n0sMNfqnFuLWIQlr7VLam
Apple Music: https://music.apple.com/us/album/sz%C3%ADvre-megy/1644366190
Deezer: https://www.deezer.com/hu/album/355099817

Wunderlich Józsefet itt tudjátok követni:
Instagram: https://www.instagram.com/jozsefwunderlich
Facebook: https://www.facebook.com/jozsefwunderlich

Balázs Gyula - Kowa

Hallgasd vissza!

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek