Backstage
2022-08-11

„Tudod, hogy kidob magából ez az elhidegült közeg” – Itt van Dzsúdló és Azahriah közös dala

Annyira kézenfekvő volt, hogy Dzsúdló és Azahriah közös dalt készítsen, hogy tulajdonképpen csak az időzítés volt a kérdés. A Várnék című szám nem véletlenül most érkezett meg a streaming-szolgáltatók kínálatába: Azahriah augusztus 12-én 16:30-tól a Sziget fesztivál nagyszínpadán ad koncertet, itt debütál majd a dal is, természetesen Dzsúdló közreműködésével.

Azahriah szerint kettejük közönségében van átfedés, így már akkor egyértelmű volt, hogy dolgoznak majd együtt, amikor ő a Supermanagementhez került. „Vagy két hónapja írtam poénból, hogy meg kell csinálnunk a Lej 2-t – meséli nevetve a dalszerző-énekes – el is kezdtük a közös munkát. Sokakat megmozgató dalt akartunk írni, olyat, amihez könnyű kapcsolódni.” A Várnék ennek megfelelően egy kifejezetten fülbemászó, mégis elgondolkodtató dal lett az elutasításról és beilleszkedés nehézségeiről.

„Állati izgalmas feladat volt két ennyire egyedi hangú előadó stílusát összefésülni egy közös dalba” – mondta Schmidt Gergő, azaz Tembo, Dzsúdló állandó alkotótársa és a dal producere.

Dzsúdló a Várnék szövegével kapcsolatban – amelyet részben személyes tapasztalatból írt – így fogalmazott: „Azt próbáltam megfogni, milyen, amikor behuppansz egy teljesen rideg családi környezetbe, ahová nagyon be kéne olvadnod, de érzed, hogy előbb-utóbb úgyis kidob magából ez az elhidegült közeg.”

A dal klipjét Büki Balázs rendezte, a dalbéli lányt Gombó Viola Lotti alakítja, akit a többek közt a Becsúszó szerelés című moziban láthattak a nézők, a szigorú apát pedig az A besúgóból is ismert Ördög Tamás.

 

 

Győzelemmel indítottak a srácok

Hatszámos EP-t adott ki Azahriah pénteki Sziget-koncertje előtt

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek