Backstage
2022-06-13

Te is ugyanazt címmel készített új klipet a Neonhal

A dalt még tavaly novemberben rögzítették a Szikra Projekt támogatásával a debreceni MMP Stúdióban Szilágyi István felügyeletével, négy másik szerzeménnyel együtt. A most publikált szám egyike lesz a 2022 karácsonyán megjelenő pendrive album tizenkét tételének.

"Ez a dal is csak úgy jött, mint általában a többi, csak be kellett „fognom” egy délután, az ágyon pengetve a gitárom" – meséli Nagy Tomi, a csapat énekese, gitárosa. –  "A zenekarnak megmutatott számok közül némelyik nagyon sokat alakul, változik a próbák során, ez azonban nem. Persze rengeteg finomítás került bele a többiek ötlete és javaslata alapján, de a lényege ugyanaz maradt. A múltkor véletlenül rábukkantam az eredeti demóra a telefonomon és szinte másodpercre olyan hosszú volt, mint a végleges változat".

Amikor a banda tagjai agyalni kezdtek azon, milyen klip is illene a dalhoz, valamelyiküknek beugrott, hogy a képi megvalósítás lehet úgy direkt, hogy attól még nem válik szájbarágóssá. Jött az ötlet, hogy tátogják más, ismerős énekesek, zenészek a sorokat, ezzel is ráirányítva a figyelmet arra, amiről a szöveg nagy része szól: játsszanak bár különböző stílusokban, legyenek köztük életkor- és életfelfogásbeli különbségek, alapjában véve mégis egy csónakban eveznek.

"Akiket megkerestünk, zömmel igent mondtak" – folytatja Tomi. – Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy vállalták a "csak" tátogást. Gyerekkorom egyik kultikus helyszínén, a Perényi Pál Salakmotor Stadionban forgattunk, a tizenkét fok és az időnként szitáló eső ellenére remek hangulatban. Csak annyit kértünk mindenkitől, hogy hozza önmagát, volt, aki nagy vehemenciával vetette bele magát a produkcióba, s volt, aki visszafogottabban. Ettől lett az egésznek egy nagyon laza, természetes hangulata. Nyilván nem fért bele minden szóba jöhető debreceni zenész ebbe a produkcióba, de reményeink szerint az egész mégis reprezentál egyfajta összefogást, azt, hogy szükségünk van egymásra és együtt alkotni, csinálni valamit alapvetően jó dolog".

A klipet most is a Neonhal állandó vizuális alkotótársa, Varga Tamás (Brownhandfilm) készítette. A szereplők: Bertha Zoltán (Első Lépés), Burai Árpád (Lyuhász Lyácint Bt., Spatzen Jodler Sextett), Gyarmati Dominik (Gate 69), Hodossi Máté (Első Lépés, Hodi kiabál), Katona Péter (Molto), Komódi Károly (Kainko, LED, Karc), Kovács Károly (Árnyéknyúl), Mosek Márta (Kék Kód), Nikolin „Nixy” Zoltán (Android, Impact, Katvanhoe, Tűzlabda, Premier Plan), Rábold Ákos (Frogshow), Szabó Kriszta (KocsmaKórus) és Tóth Ilona Csilla (Chico Manada, Funky Donots, Csill-Out).

Íme a videó:

 

Új szakmai koordinátor a Klinikai Központban

Takács Zsuzsa

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek