Backstage
2022-05-20

A Pusztahang elhozta Debrecen legizgalmasabb májusi hétvégéjét

Mintegy kétezren látogattak el a Pusztahang első nagy rendezvényére, a Pusztahang Alkotótáborra május 14-én és 15-én. Az eseménynek a Nagyerdei Víztorony adott otthont. A szervezők izgalmas koncertek mellett workshopokkal, művészetközi programokkal is várták a látogatókat.

Pénteken kora délután már kezdetét vette az Alkotótábor, melyet a Vigh Levente, a MODEM fotósának workshopja nyitott meg. A délutánból este lett, a programot pedig a Lázár Tesók, a Platon Karataev, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, a BanZaj ernyője alatt az Arkas és a Band in the Pit folytatta, de éjszaka a JÜ, a Folk Attack és a Magic Track is fellépett, valamint főműsoridőben az OTL tehetségei, filo, gyuris és slowgod is fergeteges hangulatú koncertet adtak a Víztorony szabadtéri színpadán. Mindezen túl Áfra János spoken word estje izgalmas, a debreceni költőtől eddig még nem látott zenei kalandra  hívta a résztvevőket, akik meg is töltötték a H2O Galériát.

Szombaton jóga és a MODEM kortárs művészeti pedagógiai előadása várta a kora délután érkezőket, ezt követően a DESZ és a Csokonai Színház közreműködésében nyílt színházi tréninget tartott Marton Sándor és Vranyecz Artúr és exkluzív, az Euphoria által ihletett táncelőadással készült az iRAWEN. A szabadtéri színpadon Kemény Zsófi és Agócs Marci, a Jazzbois, Lill Frakk, Ress és Kapitány Máté voltak a hangulatfelelősök.

“Ez volt a Pusztahang első nagyrendezvénye, ahol izgalmas helyi és országos produkciókat tudtunk elhozni. Ezzel is erősítve a Pusztahang célját, hogy nem csak hasonló gondolkodású embereket, de izgalmas zenei és egyéb kulturális projekteknek is egy találkozási pontot alkossunk. A Víztorony nagyon hálás helyszíne volt az eseménynek. Azt gondoljuk, hogy egy sikeres rendezvényt tudhatunk magunk mögött, ahol nem csak a kikapcsolódni, szórakozni, feltöltődni vágyó vendégek, de a fellépők is jól érezhették magukat.” - mondta Süli András, a szervezet társalapítója.

A Pusztahang 2019 óta dolgozik az igényes, debreceni zenei kultúráért. Bár a kezdeti időszakot nagyban hátráltatta a pandémia, de mostanra több kisebb rendezvényt is maga mögött tudhat az öntevékeny szervezet. A közösség a Debrecenben már meglévő alternatív zenei kezdeményezéseknek biztosít egyfajta ernyőfunkciót, valamint saját rendezvényein keresztül is arra inspirálja a kultúrafogyasztókat, hogy közelebb kerüljenek a város alternatív erőtereihez.

“Úgy éreztük, hogy a város és a régió megérdemel egy olyan eseményt, ahol országos ismertségű alternatív zenei előadók, változatos műfajok és kortárs művészeti törekvések érnek össze, s egy ilyen környezetben találhatnak egymásra igényes kulturális programokra vágyó emberek. Fiatalok, családosok és idősebbek egyaránt. Az Alkotótábor tanulsága az, hogy a számításaink bejöttek, az igény valós, mi pedig a jövőben igyekszünk még többet tenni azért, hogy az érdeklődőkből aktív résztvevők váljanak.” – mesélte Énekes András Előd, a PusztaHang másik alapítója és szervezője.

A rendezvényt a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02275 azonosító számú projekt keretében az Endorfin Egyesület valósította meg.

Fotó: China Tibor

Berta Ákos befejezi

Ed Sheeran 

Egyetemi Élet

Szerző
Hasonló cikkek