Backstage
2021-05-01

Csikidám az Akusztik Legendák színpadán

Az Akusztik Legendák következő fellépője az örökifjú Szikora Róbert és az R-GO. A műsor különleges zenei utazásra invitálja a Csikidám stílus rajongóit. A házibulik elmaradhatatlan slágereit a Petőfi Rádió május 2-án 22.00-től és az M2 Petőfi TV május 3-án 22.10-től sugározza.

Az M2 Petőfi TV Akusztik Legendák című műsorában a legnagyobb hazai sztárok lépnek fel. Szikora Róbert előadóművészként több mint ötven éve meghatározó alakja a magyar könnyűzenei életnek. A zenész a Hungária együttesben tett szert országos ismertségre. 1982-ben alapította meg az R-GO-t, amely azóta is hazánk egyik legnépszerűbb zenekara. A jellegzetes attribútumok – mint a szafari-kalap vagy a pálmafa jelvények – egybeforrtak a zenekar nevével. Hogy a szafari hangulat mellett mi az R-GO sikerének titka, az énekes-frontember úgy fogalmazott: Komolyan venni magunkat, azokat a talentumokat, amiket kaptunk és a teljes életünket annak szentelni, amit csinálunk, a zenének.”

Az EmeRTon-díjas énekes a fellépési lehetőség kapcsán elmondta, hogy „Közönség nélkül koncertezni a legnehezebb műfaj”, majd kapva az alkalmon, üzent a rajongóknak is: "Tartsatok ki a Csikidám mellett, mert jövünk!” A zenekar akusztikus verzióban is valódi zenei csemegét és színpompás vizuális élményt ígér. A koncertfelvételen a legnagyobb slágerek mellett, mint a Létezem vagy a Bombázó, elhangzik Szikora Róbert és Tóth Andi főváros ihlette közös dala is, a Budapest fölött a nap ma újra kisütött. A repertoár kapcsán a Csikidám stílus hazai megteremtője elárulta egyik személyes kedvencét: Próbáltalak 100x is elfeledni. „A 2002-es szerzemény, ha az R-GO első korszakában született volna, ugyanolyan sikeres lenne, mint a Szeretlek is meg nem is” – vélekedett. A generációkat összekötő, örökzöld dallamok garantáltan magával ragadják a Petőfi Rádió, valamint az M2 Petőfi TV közönségét is. Az akusztik koncert vasárnap 22.00-kor hallható rádióadásban, hétfőn 22.10-kor pedig megtekinthető a tévéképernyőn.

Az Akusztik Legendákban az A38 színpadán olyan ikonikus zenészek léptek már fel, mint Charlie, Demjén Ferenc, Karácsony James, Nagy Feró és a Beatrice, Pataki Attila és az Edda. A legnagyobbak sorából nem hiányozhat Szikora Róbert és az R-GO sem, akik közel 40 éves fennállásuk óta töretlen népszerűségnek örvendenek. A műsor eddigi adásai visszanézhetők az M2 Petőfi TV Youtube csatornáján. Érdemes követni a petofilive.hu-t a legfrissebb koncert információkért és érdekességekért.

Akusztik Legendák – Szikora Róbert és az R-GO zenekar május 2-án 22.00-kor a Petőfi Rádióban és május 3-án 22.10-kor az M2 Petőfi TV-n!

Fontos változás jön a magyar utakon

NB II: Gyirmóton és Szolnokon biztosan nem lesznek nézők vasárnap

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek