Backstage
2021-04-28

Két díjat kapnak a BRIT Awards nyertesei, hogy megoszthassák valakivel

A májusi BRIT Awards zenei díjátadó gálán minden győztes két trófeát kap majd, az egyiket azért, hogy megoszthassa valakivel, közölték szerdán a szervezők.

Es Devlin és Yinka Ilori tervezte a díjakhoz a szobrokat, amelyeket párosával kapnak majd a sztárok a május 11-i ceremónián a londoni O2 arénában. A győztesek a második díjat egy számukra értékesnek tartott személynek adhatják elismerésként és egyáltalán nem kritérium, hogy zenész legyen az illető.

Az ötletet a pandémia miatti karantén szülte. Ilori ugyanis elmondta, hogy hat éve lakott a szomszédja mellett és soha sem köszöntek egymásnak, aztán az idegen hirtelen virággal, étellel, kedvességgel lepte meg őt. "Ezt akartam megörökíteni" - mondta.

 Az idei BRIT-díjak egyikét, egy nagyobb színes szobrot Ilori nigériai öröksége ihlette, "a kisebb másik szoborra pedig egy labirintus mintáját gravírozták azokra az utakra emlékeztetve, amelyeket a kreatív iparban dolgozók közül sokaknak kellett végigjárniuk ahhoz, hogy átvészeljék ezt a kihívásokkal teli évet" - mondta el Devlin.

A díjátadóra mintegy négyezer embert várnak, ez lesz az első ilyen nagyszabású beltéri zenei rendezvény Nagy-Britanniában a járványügyi korlátozások feloldása után. A közönség több mint fele, 2500 vendég a járvány elleni védekezésben kulcsszerepet játszó dolgozók közül kerül ki, akik ajándékba kapták a belépőjüket.

fotó: BRIT Awards Twitter

Lemond Észak-Írország miniszterelnöke

Jövő héttől az egynapos sebészeti ellátás is ismét végezhető lesz

MTI

Szerző
Hasonló cikkek