Backstage
2021-02-04

Négy koncertet közvetítenek Debrecenből

Ahogy a járványhelyzet miatt az ország koncerttermeinek ajtaja bezáródott, a Filharmónia Magyarország a klasszikus zene rajongói előtt új lehetőséget nyitott meg saját online csatornáin keresztül, virtuális koncertélmények formájában. A Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus is kiveszi részét az országos közvetítések biztosításából: február-március folyamán négy hangverseny formájában.

Ezek közül az első a február 9-én 19 órától kezdődő London, Párizs, Haydn. A barokk kor szépségeit megidéző műsort (Haydn: B-dúr sinfonia concertante és a 85., B-dúr szimfónia) a Kodály Filharmonikusok Debrecen Kollár Imre vezényletével adja elő. Haydn két remekműve közül az első egy Londonban született, barokk hivalkodásoktól mentes, „koncertáló szimfónia”, mely a szerző egyetlen alkotása ebben a különleges műfajban. Ezt követően a zeneszerző 104 szimfóniája közül az úgynevezett „párizsi szimfóniák” negyedik darabja, a La Rienne alcímet viselő mű varázsol el páratlan melódiáival, melyek már megjelenésükkor is nagy sikert arattak.

A február 14-én sugárzott Teljesen Beethoven programján egy ritkán hallható versenymű kerül egy népszerű szimfónia elé. Az 1808-ban bemutatott C-dúr hármasversenyben zongorás trió felelget, verseng a zenekarral: Somogyi-Tóth Dániel a zongorajáték mellett vezényel is, partnerei Kelemen Barnabás hegedűművész és Vashti Hunter csellóművész lesznek. Ezt követi a magával ragadó ritmusokban, tánc elemekben bővelkedő 7. A-dúr szimfónia, melyet maga a szerző is egyik legsikerültebb opuszának tartotta. Nem véletlenül nevezte Richard Wagner a VII. szimfóniát „a tánc apoteózisának”. A „Hetedik” ősbemutatójának érdekessége, hogy zenekari muzsikusként részt vett benne a kor több jelentős zeneszerzője is, többek között Antonio Salieri, Louis Spohr, Johann Nepomuk Hummel és Giacomo Meyerbeer.

A Filharmónia Magyarországgal március 4-én a Kodály Kórus Debrecen A hit ereje című hangversenyét közvetítjük a Szent Anna Székesegyházból, március 23-án pedig a Hadady 65 elnevezésű koncertet a Kodály Filharmonikusok és Hadady László oboaművész fellépésével a Debreceni Egyetem Aulájából.

Az online hangversenyek minden esetben 19 órától kezdődnek és a megtekintésük díjtalan!

A hangversenyek a Filharmónia Magyarország Facebook,  YouTube és Vimeo csatornáján lesznek láthatók!

Orbán Viktor: húsvétkor már szabadabb életünk lehet

Nézzen képeket, ilyen lesz a debreceni Petőfi tér

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek