Gazdaság
2021-04-23

Nébih: április végéig még elérhető a nagy karantén kérdőív

A lakosság élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásait felmérő nagy karatén kérdőívet április végéig még ki lehet tölteni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-nek küldött közleményben.

 A hivatal márciusban jelentette be, hogy másodjára is felmérés készül az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásokról, a kutatás azt vizsgálja, hogy miként befolyásolja az elhúzódó koronavírus-járvány az otthon tárolt élelmiszer mennyiségét, hogyan gazdálkodnak az emberek a készletekkel, illetve hogyan változott az életmódjuk.
    

A kérdéssort a Nébih, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform szakemberei állították össze.
   

 A közleményben kiemelték, a 2020-as első karanténkutatás egyértelműen megmutatta, hogy a koronavírus-járvány hatására az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásaink is megváltoztak.
   

 A kutatók most csaknem egy év elteltével azt szeretnék felmérni, a Covid-19 járvány harmadik hulláma során a társadalom hogyan alkalmazkodott a tartósan megváltozott élethelyzethez.
    

A kérdőív április végéig a https://portal.nebih.gov.hu/karantenkutatas oldalon érhető el - tájékoztatott a Nébih.

Szlovéniában csak egy oltást kapnak azok, akik átestek a fertőzésen

A titánok ellen indul a szezon

MTI

Szerző
Hasonló cikkek