Sport
2023-04-13

Kiélezett összecsapásra számítunk

Illés Tamás szerint a Debreceni Egyetem alakulata akkor sem jön zavarba, ha az ellenfél megnyitja a védőfalát.

A DEAC férfi kézilabdázói péntek este a Tata csarnokában játszanak bajnokit, a találkozó 19 órakor kezdődik. Együttesünk az előző körben a Kecskemétet múlta felül (32-29), míg a tataiaknak nem jött össze a pontszerzés Békésen. Mándi Norbert legénysége november közepén már két vállra fektette következő riválisát, akkor a végeredmény 28-27 lett a DESOK-ban. Ezen a meccsen Illés Tamás és Pethő Ákos hat gólt szerzett, míg a másik oldalon Vass Ákos Dániel kilenc találatig jutott.

– Az ősszel kiélezett mérkőzést vívtunk a Tatával, és szerintem holnap is hasonló lesz a forgatókönyv – kezdte a beszélgetést Illés Tamás. – A hosszú út valamilyen szinten problémát okozhat, ettől függetlenül mindent megteszünk majd a győzelemért. Ellenfelünk egyik meghatározó tagja Tatai Péter, akinek ha jó napja van, bármelyik gárda dolgát meg tudja nehezíteni. A rutinos kapus bravúrokra képes, tudjuk, mire képes. Tisztában vagyunk azzal, hogy a tataiak gyakran előveszik a nyitott védekezést, erre szintén készülünk. Sajnos Hornyák Zoli és Balázs Sanyi továbbra sem bevethető, a szerepük főleg hátul meghatározó. A Kecskemét elleni győzelmünk során viszonylag jól megoldottuk a pótlásukat, remélem, hogy Tatán újra megbirkózunk ezzel a feladattal. Az előző héten akadtak hibáink, ettől függetlenül a két pont begyűjtése miatt elégedettek lehetünk – hangsúlyozta a balszélső, aki a mostani idényben már 106 gólt termelt a bajnokságban.

NB I/B 25. forduló
Tatai AC-DEAC
2023. 04. 14. (péntek) 19.00, Güntner Aréna

Fotó: Derencsényi István

Hatvan év 60 debreceni dala 31. rész

Debrecen Városkártyával kedvezményesen látogatható hétvégén a Tisza-tavi Ökocentrum

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek