Sport
2023-03-19

Mindenben extra lett a DEBEX

Átadták Debrecenben az ország legnagyobb, legkorszerűbb extrém sport parkját. Az üzemeltető Debreceni Sportcentrum ezzel a létesítménnyel újabb lehetőséget kínál azoknak a fiataloknak, akik eddig a város különböző közterein gyakorolták hobbijaikat.

7600 négyzetméter területen, közel ötven millió forintos beruházással hivatalosan is megnyílt Debrecenben, a Jégcsarnok mögötti telken a Debreceni Extrémsport Park. A létesítmény – hangzott el a megnyitón – egyfajta hiánypótló jelleggel olyan űrt fog betölteni, amely a városban régóta meglévő igények kielégítésére szolgál. A jövőben ezen a helyen nemcsak a lakosság sportolhat majd, da hazai és nemzetközi versenyeket is fogadhatnak.

Az eddig kicsit mostohán kezelt sportágak is európai környezetbe kerültek szombattól.  A BMX, a triál, a dirt jump, a gördeszka, a görkorcsolya, de a roller szintén izgalmas feladat elé állíthatja a sportolókat.

Három nehézségi fokozatot álmodtak meg a tervezők és a kivitelezők. A komplex egységben kezdő, haladó, de profi extrémesek is hódolhatnak szenvedélyüknek. A kültéri pályák mellett a területen kiszolgáló egységek, mosdók és büfék is várják az oda látogatókat.

A Tócóvölgy teljes megújításához ez az új felület is szorosan hozzátartozik.

W.Gy.

debsport.com

Nyolc magyar érem a para-asztaliteniszezők lignanói világkupáján

A Védegylet és az LMP megtámadta a debreceni akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét

DEmedia.hu

Szerző
Hasonló cikkek