Sport
2023-01-02

Fodor Antal: Senki sem vehet félvállról minket

A tapasztalt szakember úgy véli, a Debreceni Egyetem alakulatánál a kemény munka meghozta a gyümölcsét.

A DEAC férfi röplabdázói az előkelő negyedik pozícióból várhatják az alapszakasz hajráját az Extraligában. Elkényelmesedni mégsem lehet, hiszen a Kecskemét, a Kazincbarcika és a Székesfehérvár is ugyanannyi ponttal rendelkezik, mint Fodor Antal legénysége, vagyis óriási csata várható a hátralévő két fordulóban. Együttesünk a 2022-es esztendő utolsó bajnokiján felrakta az i-re a pontot, mivel a kazincbarcikaiak otthonában történelmi győzelmet aratott.

– Fennállásunk során először fektettük két vállra a borsodiakat idegenben – szögezte le Fodor Antal. – Sportszerűek voltak a hazaiak, ugyanis elismerték, hogy teljesen megérdemelten nyertünk. Azt hozzá kell tenni, hogy a Barcika egyik válogatott kulcsembere, Blázsovics Péter nem léphetett pályára, bár ez nem von le semmit az érdemeinkből. Nagyon szép a mostani helyezésünk, a szezon előtt nem is mertünk erre gondolni, de a kemény munka meghozta a gyümölcsét. Akadtak olyan mérkőzések, amelyeken nem a legjobb összetételben léphettünk pályára, ám ezekkel a problémákkal – sérülésekkel, betegségekkel – a többi csapat is megküzdött. Régen fordult elő ilyen szoros küzdelem a bajnokságban, gyakorlatilag megjósolhatatlan, hogy mi lesz a végeredmény. Amennyiben a formaidőzítésünk jól sikerül, akkor megtarthatjuk a mostani pozíciónkat. Az utóbbi években nyújtott teljesítményünknek hála már egyik ellenfelünk sem vehet minket félvállról. December 23-án megkezdődött a megérdemelt téli szünet a fiúknak, bár azt kértem tőlük, hogy ne engedjék el magukat teljesen. Január harmadikán megkezdjük az edzéseket, arra számítok, hogy a játékosaim labdaéhesen térnek vissza a pihenőből – fogalmazott rutinos mesterünk.

Januárban nem csak az dől el, hogy gárdánk hol zárja az alapszakaszt, hanem az is, hogy összejön-e a négyes döntő a Magyar Kupában. A negyeddöntő első felvonása nem sikerült jól, mivel a Vegyész 3:1-re nyert a DESOK-ban december 7-én, a visszavágót január 11-én rendezik a Don Bosco Sportközpontban.

– Komoly feladatok előtt állunk. A kupában nem elég 3:0-ra vagy 3:1-re nyerni, ugyanis az aranyszettet is hoznunk kell a továbbjutásért. A bajnokságban még Kaposváron vendégeskedünk, aztán a Kistext elleni hazai meccsel zárjuk az első szakaszt. Ha a kaposvári mérkőzésen összejönne a pontszerzés, akkor javulna az esélyünk a négy közé jutásra, ami azért lenne fontos, mert a negyeddöntős párharcban nálunk lenne a pályaelőny – zárta mondandóját Fodor Antal.

Együttesünk januári programja:

  • január 11.: GreenPlan-VRCK-DEAC (Magyar Kupa-negyeddöntő)
  • január 14.: Fino Kaposvár-DEAC (bajnoki)
  • január 22.: DEAC-Kistext (bajnoki)

kép: Kovács Péter

Három országban küzdenek az álhírek és átverések ellen

Új albummal jelentkezett a QUACK zenekar

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek