Sport
2022-12-29

Elhunyt Pelé

Nyolcvankét esztendős korában elhunyt Pelé, háromszoros világbajnok brazil labdarúgó, a sportág és a sportvilág legendás alakja.

Kely Nascimento csütörtökön Instagram-oldalán rövid bejegyzésben közölte, hogy édesapja - az évek óta különböző betegségekkel küzdő Edson Arantes do Nascimento - elhunyt.
    "Végtelenül szeretünk, nyugodj békében!" - írta.
    Pelé a Santosban mutatkozott be a felnőtteknél, majd vált világklasszis játékossá, a csapatot közel húsz évig, 1956 és 1974 között erősítette. Pályafutását a New York Cosmosban zárta le, amelyben 1975 és 1977 között három idényben is szerepelt. Klubjaival szerzett trófeái mellett legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, amellyel 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnok lett. Ez rajta kívül más labdarúgónak még nem sikerült.
    A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az évszázad sportolójává választotta, míg a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) neki ítélte az évszázad futballistája elismerést, illetve 2014-ben a sportág nemzetközi szövetsége (FIFA) tiszteletbeli aranylabdásnak nyilvánította, amit aktív játékos korában brazilként még nem kaphatott meg.

Január 1-jétől csak elektronikusan lehet benyújtani egyes kérelmeket

Az amerikai milliárdosok 660 milliárd dollárral lettek szegényebbek 2022-ben

MTI

Szerző
Hasonló cikkek