Sport
2022-12-03

Battai Sugárt is díjazták a MEFS-gálán

Megtartotta hagyományos az Év Egyetemi Sportolója Díjátadó Gáláját a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS). Az Uránia Filmszínházban megrendezett eseményen a világversenyeken kitűnően szereplő egyetemistákat díjazták.

Elismerésben részesült a DEAC kardozója, Battai Sugár Katinka is, aki a felnőtt világbajnokságon hallgatóként aranyérmet szerzett Év Egyetemi Sportolója-díjat vehette át.

A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar rekreáció és életmód szakán tanuló vívónk a júliusban Kairóban nyert csapat vb-címnek köszönhetően kapott oklevelet és plakettet.

A MEFS honlapjának beszámolója szerint dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár köszöntőjében kiemelte: mindig dicsérendő, ha egy sportoló az edzések mellett az egyetemeken is kimagaslót nyújt.

Prof. Dr. h. c. Mocsai Lajos, a MEFS elnöke beszédében ismertette az elmúlt év sikereit, majd hozzátette, hogy fontos mérföldkő lesz a 2024-es Európai Egyetemi Játékok is, amelynek Debrecen és Miskolc ad otthont.

Borítókép: Battai Sugár és válogatottbeli csapattársa, Szűcs Luca a MEFS-gálán

Karácsonyi hangolódás az oDEonban

BMW-vizit a Klinikai Központban

deac.hu

Szerző
Hasonló cikkek